Főkép

Nagyon súlyos könyv. Ami ráadásul túlságosan komor, olvasás közben egyszer sem volt esélyem még csak egy halvány mosolyra sem. Sőt, úgy tűnik, mindennemű vidámság száműzetésre ítéltetett ebből a történetből, ami nem is olyan régen, és nem is olyan távol játszódik. De nem is a hol, illetve a mikor itt a lényeg, hanem az ürességbe hajló, kiábrándultsággal vegyített életérzés, ami a regényben bemutatott szereplőket, különösen a felnőtteket jellemzi.

Adott egy helsinki lakótelep. Ebben a már önmagában véve is elfuserált környezetben próbál meg vadvirág módjára növekedni Simo, a tizenéves kamasz. Anyja egyedülálló, aki idejét felerészben családja, felerészben pedig az ivás és pasivadászat között osztja meg – persze mérsékelt sikerrel. Aztán ott van még az idősebb testvér, akire egyszerre hárul az apa és a példakép szerepe, s aki ezzel nem tud, és nem is akar mit kezdeni. Főleg, mert hamarosan úgyis börtönbe vonul, és ráadásul a barátnőjével is szakított. Mindezek fényében ugye nem csodálkozunk, ha szemernyi pozitivizmus sincs benne. És ez tovább csökken, ha alkohol közelébe jut.

Én, és a hozzám hasonlók elképzelhetetlennek tartjuk, hogy tizenöt évesen képtelenek legyünk bármiféle kommunikációra a környező világgal, továbbá sosem tétlenkedtünk, ha ifjonti tettvágytól vezérelve úgy éreztük, csinálnunk kell valamit. Legyen szó moziról, színházról, buliról, kerékpártúráról, sétáról, beszélgetésről, párkapcsolat-építésről, álmodozásról, esetleg házimunkáról – sosem haboztunk a tettek mezején megtapasztalni a lehetőségek és önnön korlátaink határát. Képesek voltunk (és még ma is tudunk) beszélni, beszélgetni, gondolatainkat, érzéseinket megosztani másokkal. Mert részesei voltunk/vagyunk a világnak, a mi világunknak. Nem az egésznek, csak egy kis szeletének. Simo nem ilyen. Mindenféle problémái vannak, és környezete egyáltalán nem törődik vele.

Pirkko Saisio, aki író, rendező, színész és dramaturg egy személyben, végtelenül szikár mondatokkal, szinte filmszerűen meséli el nekünk, mi és hogyan történik, mind a való világban, mind Simo fejében. Teszi mindezt túlzások nélkül. Mondataiban ott az északi emberekkel társított letisztultság (a nemesség ezúttal teljesen hiányzik), s bár nem teszi fel, azért óhatatlanul megfogalmazódik a kérdés: barbárság vagy csak közönyösség vár nyugati társadalmunkra? Miként kérdés sem hangzik el, úgy a válasz is hiányzik – még egy nyomasztó gondolat, amit magunkkal vihetünk. Akár akarjuk, akár nem.

A kötet itt is megvásárolható