Aldous Huxley: Szép új világ

Képzeljünk el egy világot, ahol a társadalom a tudománynak, egészen pontosan az irányított mesterséges megtermékenyítésnek köszönhetően előre meghatározott kasztokra bomlik. E kasztok pedig hipnoszuggesztió révén beléjük ültetett erkölcsi rendjüknek köszönhetően szinte sohasem lázadnak a fennálló rend ellen, amennyiben mégis megtennék, a szóma nevű (a szanszkirtok szent italának elnevezését idéző) tökéletes drog mámora pillanatok alatt visszazökkenti őket a látszatra cseppet sem sivár mindennapokba.

Képzeljünk el egy világot, ahol minden a fogyasztás körül forog, ahol a régi nem megbecsülendő, különösen, ha szép, ahol kizárólag a legújabb a divat. Egy olyan világot, ahol a monogám kapcsolatok helyett a promiszkuitás számít dicséretesnek, ahol a halálig fiatal, tökéletesen karbantartott test kultusza előbbre valónak tekinthető a szelleménél. Olyannyira, hogy még a legkiválóbb elmék sem találnak tehetségükhöz méltó témát műveikhez. A kifogástalanság és egészség posványa ez, amit legfeljebb az kavar fel, ha valaki valamiért nem képes teljes szívvel beilleszkedni ebbe az egyensúlyából kibillenthetetlen rendszerbe.

Ilyen ember Bernard Marx is, aki az elit, az Alfák kivételes képességű osztályába tartozik, ám kisebbségi komplexusa miatt nem igazán tud számára megfelelő partnert találni, sem intellektuális, sem szexuális téren. Társadalomellenes viselkedése miatt már a száműzetés fenyegeti. Váratlan szerencséjére azonban az új-mexikói rezervátumba tett kirándulása során Bernard összetalálkozik a száműzetését fontolgató felettes természetes gyermekével - ami a palackokból lefejtett emberek társadalmában nem csak abszurd, hanem egyenesen pornográf bűn -, és a nem kívánt leszármazott, a Vadember egy csapásra biztosítja Bernard társadalmi elfogadottságát és népszerűségét, legalábbis átmenetileg.

Huxley utópikus regényének egyik mesterfogása, hogy e szép új világot - és ugye nem kell rendkívüli olvasottság ahhoz, hogy a szélsőségesen monolitikus fogyasztói társadalomban az író korának Amerikájában megindult folyamatok extrapolációjára ismerjünk rá - két kitaszított szemszögéből is bemutatja. Az idegen szemlélőnek a tudományos fantasztikumban bevett alakja mintegy megkettőződik így. Bernard, aki saját társadalmában kitaszított, a rezervátumban csodálkozik rá a szokatlanra, míg az indiánok közt kívülállóként kezelt Vadember az ultramodern, szintetikus Angliában nem képes felfogni a világ rendjét. A mű egyrészt tehát a sűrítés és felnagyítás mintapéldája, hiszen a két főszereplő egyszerre jellegzetes és kritikus képviselői típusuknak, másrészt a Huxleytól megszokott, elmecsiszoló esszéregény, melyben a gondolatok, teóriák kibontása és ütköztetése összehasonlíthatatlanul fontosabb a jellemfejlődésnél és a cselekményvezetésnél.

Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy Huxley semmibe veszi az irodalmi konvenciókat. Sőt. A szöveg kétségtelenül kiválóan kihasználja a modernizmus válogatott eszköztárát: a nézőpontok sebes váltogatását, általában a megsokszorozott nézőpont adta lehetőségeket, valamint az ellenpontra épülő, zenei szerkesztés szövegstruktúráló erejét. Ám nem ezért olvassuk ma is e regényt. Hanem azért, mert benne egyre inkább ráismerünk saját korunkra, és noha a művet bíráló Orwellnek annyiban igaza volt, hogy egy efféle túlzottan stabil társadalomnak előbb-utóbb csúf véget kell érnie, ehhez nyilván évszázadok szükségesek. No meg azért, mert a Szép új világ éppúgy összegző és egyben előremutató, akár Johann Sebastian Bach akadémikus művészete.

Összegző, hiszen benne az utópisztikus hagyomány - Platón, Mórus Tamás, a felvilágosodás teoretikusai teremtette bölcseleti-irodalmi forma - keveredik az orosz realizmus, elsősorban Dosztojevszkij „Nagy Inkvizítor”-ának gondolatiságával, amelyet alig pár esztendővel Huxley előtt Jevgenyij Zamjatyin, a Szép új világ vázául szolgáló Mi szerzője bontott ki saját dystópiájában (vagyis negatív utópiájában). És előre mutató, mivel a szabadság és a kényelmes, fényűző élet közötti választás (a „Nagy Inkvizítor” alapproblémája) olyan mai alkotásokban él tovább, mint a sokak szerint korszakosnak ítélt Mátrix című filmben és annak filozófiájában. Ám ha valakit teljesen hidegen hagy is a bölcselkedés, akkor is érdemes elolvasnia a rendkívül művelt angol író két legmaradandóbb regényének egyikét, a Szép új világot, ha másért nem, a puszta olvasmányosságért, és a filozófiai vetület nélkül is különleges szellemi kalandért, amit a regény kínál.