Főkép

Furcsa, szedett-vedett katonasereg érkezik Párizs vöröslámpás negyedébe. A Wotan SS rohamezredének maradékát szinte egyenesen a frontról szállították – huszonnégy órás eltávozásra – a francia fővárosba. A durva és brutális katonáknak az oroszországi pofon után ugyanis kikapcsolódásra van szükségük, hogy újult erővel vethessék magukat az ellenségre.

Parancsnokuknak, a pedofil Geier ezredesnek csak egy dolog jár a fejében: hogyan fogja ezeket a szinte végsőkig elcsigázott embereket a halálba hajszolva megszerezni a hőn áhított tölgyfalombokat és piros sávokat a nadrágjára – magyarán, hogyan legyen SS-tábornok. Ebbéli igyekezetében kezére játszik a sors, hiszen Berlinben már a ’42-es oroszországi tavaszi offenzívát készítik elő, amelyben fontos szerepet szánnak a Wotan SS rohamezredének.

Ennek megfelelően először a friss emberanyag érkezik meg (a Hitlerjugend fiatal, tizennyolc éves tagjai), akiket cseppet sem barátságos módszerekkel képeznek vasakaratú katonákká, hogy ők is részt vehessenek Hitler legújabb „grandiózus” tervének megvalósításában, a Kaukázus elfoglalásában. Másodjára pedig megérkeznek az új tankok, amelyek – egy halálosan fárasztó, gyakorlással teli nap délutánján begördülve a laktanyába – minden képzeletüket felülmúlják, ráadásul minden előzetes információ szerint a Tigris tank (erről van ugyanis szó) legyőzhetetlen ellenfele lesz az orosz T-34-eseknek.

Mindezek után Geier mindent elkövet annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet és legjobbat hozza ki az embereiből. Mikor aztán végre bevagonírozzák őket és útnak indulnak az orosz sztyeppék felé, biztos abban, hogy mire a hadjárat véget ér, megkapja a neki dukáló tábornoki címet, kerüljön az akárhány katonája életébe.

Mint azt már Kessler könyveinél megszokhattuk, most is nagy hangsúlyt helyez az olvasmányosságra, a történeti hűségre és a precizitásra. Azt hiszem, egy SS-ről szóló könyvnek mindig is nagyobb fenntartásokkal áll neki az ember, mint esetleg egy „sima” háborús történetnek, amely német oldalon játszódik. Talán pont ezért hangulatában Robert Merle Mesterségem a halál című regényéhez hasonlítanám.

A Wotan SS rohamosztagában is emberek szolgáltak, és az elkövetett borzalmas gaztettek ellenére is némely veterán katonában maradt annyi emberi érzés, hogy rájöjjenek a nácizmus könyörtelen és embertelen voltára. Döbbenetes olvasni, hogyan változtatták a Hitlerjugend fiataljait a társadalomba soha többé beilleszkedni nem tudó gyilkológépekké. Kessler célja mindezzel egyáltalán nem a szánalom vagy együttérzés keltése, mindössze a megértetést, a dolgok elmagyarázását szolgálja az, ahogy feltárja előttünk a náci Németország egyik legkeményebb katonai alakulatának történetét.