Főkép1966: a Gondolat kiadó gondozásában megjelenik Bernhard Jacobi: Templomok és paloták című könyve, egy egészen jól sikerült ismeretterjesztő munka (a kor szintjéhez képest legalábbis), ami ennek ellenére eltűnik a süllyesztőben, soha többé nem adták ki (tudomásom szerint). Tartalmát tekintve ősi városokkal foglalkozik (Maritól Angkorig, egy-egy fejezet erejéig kiegészítve az etruszkokkal, a Húsvét-szigetek szobraival, olvasmányos formában.
Ellenben Ceram egy évvel korábbi (így jövőre már negyvenéves korral rendelkező) regényes formában megírt műve azóta is rendszeresen dicsekedhet újrakiadásaival, amik mögött valós olvasói igény áll. Vajon mi lehet a titka?

Az egyik helyes válasz talán a témája lehet. Hiszen a múlt iránti kíváncsiságunk (ami minden ember veleszületett tulajdonsága) legalább annyira jellemző ránk, mint a jövő fürkészése. Csak míg ez utóbbi esetben találgatásoknál többről nem lehet szó, múltunkat már egészen jól ismerjük. Azért ez nem volt mindig így.
Legalábbis ez derül ki a kötet fejezeteiből, amely gyakorlatilag a mai értelemben vett régészet kialakulásától kezdve a múlt század közepéig sorolja fel a fontosabb állomásokat. A régészet kezdete (Ceram szerint) 1738-ra tehető, amikor is egy művészetkedvelő királynő addig unszolta férjét, míg az engedett, és elrendelte Pompei és Herculaneum kiásását.
Jobban mondva – mivel fogalma sem volt arról, mi van a vastag bazaltréteg alatt – csupán pár munkást és egy hadmérnököt küldött a hajdani lávamezőre, akiket szerencsére hamarosan követett egy szakértő is.

Szóval valahogy így kezdődött el az a folyamat, melynek során az európai, majd a környező ősi kultúrák újrafelfedezését olyan férfiak választották életcélul, mint Schliemann, aki (más nevezetes városokkal együtt) megtalálta Tróját, Evans, aki Krétán nem csak minden labirintus ősét ásta ki, hanem vele együtt a királyi palotát és egy ismeretlen kultúrát is.
Champollion megfejti a hieroglifákat, Carter feltárja Tutanhamon sírját – és hol van még a sor vége (az eltelt évtizedek alatt számos név helyesírása megváltozott, és az ősi dinasztiákra vonatkozó évszámok is módosultak pár esetben, ez azonban véleményem szerint nem csökkenti a szerző teljesítményét).

Ceram jó érzékkel vegyíti a tudományos eredmények ismertetését a régészek nehézségeivel, és ahol arra lehetősége adódik, ott igyekszik közelebb hozni az ősi népeket, fel-fel lebbentve a múltat leplező függönyt. Egy biztos, sokakban képes felkelteni az érdeklődést a múlt iránt.

Kapcsolódó írás: Christian Jacq: Champollion, az Egyiptomi