Főkép

Elias Rukla teljesen átlagos norvégtanár, aki a Fagerborg középiskolában legjobb tudása szerint igyekszik megértetni Ibsen jelentőségét az ifjúsággal. Teszi mindezt 25 éve, és teljesítményét csak kismértékben befolyásolja az utóbbi években erősödő alkoholszeretete.

Elias Ruklának ugyanis az a bevált szokása, hogy miután felesége aludni tér, még elüldögél magában, vagy ha úgy hozza kedve, sétál a lakásban, és tartalmas beszélgetéseket folytat önmagával – némi pálinka és sör társaságában. Általában ügyel a mértékre, de időnként (főleg ha számára fontos témát vitat meg) bizony többet iszik, mint kéne. Ilyenkor enyhe másnapossággal, és aszpirinnel felvértezve tartja meg óráit, amelyek az utóbbi időben már nem okoznak számára oly mértékű élvezetet, mint régebben.

Elias Rukla már nem is remél semmiféle szellemi izgalmat norvégóráin, ám a sors különös szeszélye folytán, miközben az unott képű végzős diákjainak boncolgatja Ibsen „A vadkacsa” című drámáját, meglepő felfedezésben lesz része. Az egyik mellékszerelő, akinek szerepét illetően mindig kétségei voltak, szóval egy megjegyzéseiről elhíresült doktor hirtelen lelepleződik előtte – felfedi titkát, ami határtalan lelkesedéssel tölti el a gyanútlan és felkészületlen tanárurat.

Elias Rukla nézőpontjából a következmények mesze túlmutatnak egy szimpla irodalomtudományi dolgozaton, és mire feleszmélünk, már olyan helyekre szippant bennünket a történet, ahová egyébként eszünkbe sem jutna betévedni. Az egész életében irodalmat oktató tanárember monológja – amelyre nem csupán a precízen megfogalmazott mondatok jellemzőek, hanem a logikusan elemző elme rendszeressége is – bő másfélszáz oldalon keresztül sokkolja az olvasót.

Elias Rukla beszámolója (monológ lévén) mellőzi a hagyományos értelemben vett párbeszédeket, és különösebben nem foglalkozik környezetének leírásával. Mindezt megéli, és természetesnek tartja, mint ahogy az olvasó sem taglalja a napi munkába járás alatt látott buszmegállót vagy parkolót. Bár saját helyzetével foglalkozik, azért a regény ennél többről szól.

Mert Elias Rukla Oslóban tanít, de problémája, amit az időnként két-három oldalra duzzadó bekezdéseken keresztül igyekszik a tanult emberhez, és önálló gondolkodásra nevelt, mi több vitákhoz szokott értelmiségihez méltóan feldolgozni, már nem tekinthető magánügynek, de még csak norvég ügynek sem.


Sokkal inkább egy olyan kérdést borít az olvasó elé, amelyről még Magyarországon is el lehet gondolkodni, ne adj’ isten megvitatni baráti körben – akár némi pálinka és sör társaságában.

A kötet itt is megvásárolható