Terápia – 1. évad (sorozat)

Csak a betegek járnak pszichológushoz. Aki felkeres egy szakembert, azzal nyilvánvalóan valami baj van, nem épeszű, nem normális. Aki pszichológushoz jár, az gyenge. Ezt fogalmazza meg a Terápia című sorozat első évadának második epizódjában Abonyi Máté (Nagy Ervin) gyógyszergyáros. És lényegében ezt gondolják nagyon sokan is rajta kívül, nemcsak Magyarországon, de számos helyen még a nyugati országokban is. Az embereknek, ha fáj a fejük vagy a foguk, akkor elmennek orvoshoz – ez a fájdalom jól lokalizálható, és könnyedén megtalálható az oka. Sokkal merészebbek vagyunk, ha arról van szó, hogy egy vadidegen a szánkban turkáljon, mintha azt kérné tőlünk, hogy meséljünk a gyermekkorunkról vagy a családi kapcsolatainkról.

Az ember nem gondol bele, hogy talán van oka annak, hogy mit miért csinál – és talán nem jó az, ahogyan csinálja a dolgokat. Talán ezeknek ugyanúgy megvan az oka, meg lehet mondani, miért gondolkodunk úgy a barátságról, a szeretetről, a munkáról, az élet egészéről, ahogyan. Persze ehhez először az kell, hogy ráébredjünk: itt valami nem stimmel. A második lépés az, hogy legyen bátorságunk szembenézni saját magunkkal. Gyakran, ha szerencsések vagyunk, egyedül – természetesen barátok, családtagok támogatásával – is megbirkózunk a személyiségünkben felbukkanó akadályokkal és ellentmondásokkal, ám néha az ember olyan nehéz terhet cipel, amit egyedül már nem képes feldolgozni, sőt, lehetséges, hogy nem is képes meglátni azt. Ilyenkor tud jól jönni egy szakember segítsége.

Izraelben 2005-ben mutatták be a BeTipul című sorozatot. A 30 perces epizódokból álló dráma alapfelállása szerint heti négy nap végigkövethetjük egy terapeuta munkáját különböző páciensekkel, majd ötödik napon ő maga látogat el egy kollégájához úgynevezett szupervízióra. Aki nem rendelkezik előismeretekkel a különféle terápiákat illetően, az könnyen gondolhatja azt, hogy ez egy nem túl izgalmas alapfelállás, hiszen az emberek csak beszélnek, a pszichológus néha kérdez, majd a páciensek újra beszélnek. Azonban nem is tévedhetnének nagyobbat!

A való életben persze ritkán történik meg, hogy egy terápián hatalmas, katartikus élmény következzen be, az emberek általában szépen lassan jutnak előrébb önmaguk megismerésében. Azonban előfordulnak olyan esetek, amikor a páciens és a terapeuta meglepő, sőt, megrázó felismeréseket tesznek, vagy olyasmi történik a „szeánsz” alatt, ami igencsak meglepheti az arra készületlen embert. Ilyen különleges eseteket dolgozott fel az izraeli sorozat, és ezzel, valamint a remek forgatókönyvvel bámulatos sikert ért el. Természetesen az ismertséghez az is kellett, hogy az HBO lecsapjon a jogokra és 2009-ben bemutassák az amerikai In Treatment-et, ahol az eredeti forgatókönyvet átvéve hamarosan világsiker lett a történetből. Azonban nem csupán az amerikai változat terjedt el a világon, hanem a HBO (az USA-val együtt) mintegy 18 országban forgatta le a helyi „Terápiákat”, így 2012-ben a sorozat eljutott hozzánk is, magyar színészekkel, magyar környezettel.

Dargay András (Mácsai Pál) nagy múltú pszichológus, „az egyik legjobb”. Most azonban roppant nehéz helyzet elé állítja mind a praxisa, mind pedig az élet. Régi páciense, Laura (Marozsán Erika) váratlan bejelentést tesz a férfinak, ami katalizátorként hat az élete megváltozásához. A korábban említett gyógyszergyáros, Máté egyik volt alkalmazottja öngyilkos lett miután megölte saját családtagjait, de előtte őt tette felelőssé tettéért. A tizenhat éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) szakvéleményért jön a terapeutához, aki azonban előtte jobban meg akarja ismerni a lányt. Petra (Szamosi Zsófi) és Tamás (Nagy Zsolt) párterápián próbálják felszínre hozni, miért marják egymást szenvedélyesen. Végül pedig András, megelégelve saját lelkiállapotát, életének váratlan alakulását és a vele történt eseményeket, tíz év után felkeresi régi mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter), bár ő maga sem tudja, mit is akar hallani a nőtől…

„Nem ismerem magam. És Isten mentsen attól, hogy megismerjem”, írja Goethe. A legfélelmetesebb utazás saját magunk megismerése, ezzel nagyon is tisztában voltak a Terápia forgatókönyvírói. Mindegyik páciens – és Ágnessel szemben András is pácienssé válik – feltárja múltját, lelkének mélyét, még ha ezt különbözőképpen, eltérő vehemenciával és módszerekkel is teszi. Egyetlen egy dolog közös bennük: a feltárás nehéz és fájdalmas folyamat. A sorozat talán nem tökéletes pszichológus szemmel, András a kelleténél többször mondja ki a dolgokat, mint kellene, kicsit talán rá is erőlteti a páciensre és a nézőre a saját interpretációját (ez valahol kell is, hogy izgalmas és mozgalmas legyen a sorozat), ennek ellenére mégis hitelesnek tűnik. A sorozat legnagyobb érdeme az, hogy az ember gyorsan képes belehelyezkedni a páciensek helyzetébe, elvégre az előkerülő problémák – gyerekkori terhek, szülőkhöz való viszony, önértékelési gondok, párkapcsolati kérdések, szeretethiány – mind bennünk élő dolgok, mi magunk is szembesülünk velük nap mint nap.

Mindemellett pedig magáról a terapeutáról is szinte azonnal kiderül, hogy nem képes teljesen kivonni magát az események alól, neki is megvannak a maga problémái, ez pedig csak még közelebb hozza a nézőhöz a helyzetet. Amikor ő lesz a páciens, akkor ugyanúgy ferdíti el – tudattalanul – a vele történteket, amiknek a néző azonban szemtanúja volt. Ráadásul András élethelyzetére gyakran rezonálnak a héten hallott történetek, a forgatókönyv szépen mutat rá, hogy a problémák egyetemlegesek, csak máshogy éljük meg őket, és esetleg más módon próbálunk együtt élni velük. Ilyen tekintetben a sorozat az élet egy fontos aspektusára is rávilágít: ha az ember nyitott szemmel jár, képes meglátni mások életében azt, ami saját helyzetét esetleg más megvilágításba helyezi.

Természetesen a Terápia nem csak ezek miatt lesz nagyon jó sorozat. Mint televíziós műsor – ne adj’ isten, termék – is tökéletesen megállja a helyét. A forgatókönyvről nem is kell többet mondani, de a magyar rendezők (Enyedi Ildikó és Gigor Attila) és az egész stáb megmutatta, milyen is egy igazán színvonalas tévés alkotás. A díszlet, a világítás, a vágás, a beállítások, mind a profizmusra utal, azonnal a képernyő elé szögezi még azt is, aki nem tudja, mi folyik itt pontosan. A színészek remekül hozzák szerepeiket: Mácsai Pál egyszerűen olyan jelenléttel rendelkezik, úgy képes játszani a tekintetével és a gesztusaival, hogy a néző rögtön a hatása alá kerül. A két legkiemelkedőbb alakítást mellette Sztarenki Dóra (aki a forgatáskor valójában már 20 éves is elmúlt) és Nagy Ervin hozza. Előbbi a hangulatát egyik pillanatról a másikra változtató tornászlány megformálásával tűnik ki, utóbbi pedig azzal, hogy a kezdeti pökhendi arroganciájú figurát képes egy szenvedő, töprengő, mélyen megrendült alakká gyúrni – szemünk láttára omlik össze, majd egy pillanattal később már újra sziklaszilárdan áll András előtt. Természetesen hálás szerep az övék, éppen ezért tűnnek sokkal erősebbnek, de hangsúlyozom, a többi színész is remekül játszik.

A Terápiáról sokat lehetett olvasni az utóbbi időben, köszönhetően annak, hogy október 27-ével a második évad is kezdetét vette, új páciensekkel és új problémákkal. Nem egy olyan cikk is született, ami azt taglalja, szakmai szemmel milyen is a sorozat, Dargay András karaktere megállja-e a helyét a terápiák valós világában. Ugyan tény, hogy a főszereplő szakmai szemmel bizonyára nem tökéletes, az egész sorozatnak mégis van egy hatalmas érdeme. Megmutatja ugyanis, hogy nemcsak azok járnak terápiára, akik „nem normálisak”: bárkinek a kemény páncélja rejthet életre szóló sebeket, amelyeket csak nagy akaraterő és bátorság segítségével képes feldolgozni. Mindannyian együtt élünk valamivel, csak van, akinek ez szenvedést okoz. Talán a sorozat kicsit segít abban, hogy az emberek elfogadják, pszichológushoz járni nem betegség jele, és igazából az a legnagyobb bátorság, ha szembe merünk nézni a nagy ismeretlennel, önmagunkkal.