Főkép

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. A hatékony helykihasználás miatt egy cikkben általában három albumról esik szó – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. A nagy fesztiválokon kívül a komolyabb szóló turnék is hiányoznak – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

 

Imarhan: Imarhan (CD)

 

Nekem az első tuareg zenei élményemet a Tinariwen jelentette, akiket valami showműsorban volt szerencsém látni évekkel ezelőtt. Teljesen elvarázsoltak egzotikus dallamaikkal, énekükkel, megjelenésükkel. Aztán pár évnyi szünet után a tavalyi Womexen Aziza Brahim eszembe juttatta, a sivatagban nem csak a homok hengereg (Széchenyit idézve), hanem zenész is terem. Aztán megnéztem Imarhan videóját (lásd lentebb) és tudtam, ezt a lemezt meg kell hallgatnom. Mert ugyan jellegzetes tuareg muzsikát hallottam, de olyan érzés áradt belőle, és olyan húzása volt, amilyennel nem nagyon találkoztam manapság.

 

De nemcsak ezért ajánlom mindenki figyelmébe az együttest, hanem mert a következő generációként ők (is) biztosítják a tuareg zene megújulását. Ez részben annak tudható be, hogy a dél-algériai Tamanrasset városában nőttek fel, így a hagyományos nomád pásztorkodás helyett urbánus háttérrel rendelkeznek, az internetnek köszönhetően pedig sokféle zenét hallgattak. A fotókon és a koncertvideókon látszik, hogy farmert és bőrdzsekit viselnek, burnusz és kék lepel sehol. Ellenben van blues és rock, ez utóbbi legjobban a címadó szerzeményben (Imarhan) van jelen, amely kis túlzással bármely menő nyugati rockegyüttes lemezére felférne. Aztán ott van az „Arodj N-Inizdjam”, ami szintén rockos riffre épül, nem beszélve a lemez legjobban kihangsúlyozott basszusgitárjáról.

 

Bár ez még csak a bemutatkozó album, jól hallhatóan összeszokott társaságról van szó, akik nemcsak érzik egymást, hanem volt idejük alaposan kidolgozni a szerzeményeket, miközben a szövegek nem akarják megváltani a világot, csak tolmácsolják nemzedékük, a fiatalok érzéseit, vágyait. A vágyakozás szerintem legszebben a záró „Alwak” nótában van jelen. Ugyan többször említettem, hogy ez mennyire modern és friss produkció, rock és egyéb hatásokkal, azért egy pillanatig sem merült fel bennem, hogy nem tuareg zenét hallgatok. A dallamok, a hangulat, az énekstílus – a sivatagi hagyományokat szemlátomást, illetve „fülhallomást” őrzik, viszik tovább ezek a fiatalok, csak ötvözik más, nekik kedves stílusokkal.

 

Kinek ajánlom: sivatagi blues és rock tuareg módra, kortárs felfogásban, élettelin – ezért gyakorlatilag mindenkinek tetszeni fog.

2016-ben megjelent lemez (City Slang).

Bővebben az együttes weboldalán: http://www.imarhan.com

 

 

 

Kalàscima: Psychedelic Trance Tarantella (CD)

 

Akárcsak az előbb dicsért tuareg fiatalok, úgy az olasz Kalàscima együttes is arra törekszik zenéjében, hogy megőrizve a hagyományokat, modern megszólalással csábítson tömegeket a koncerttermekbe. Náluk a kiindulási alap a salentói népzene, amit elektronikával vegyítenek, miként azt már a borító is sugallja, hiszen a különféle számítástechnikai kártyákkal megtámogatott hatalmas dob egy erősítőhöz csatlakozik. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a Fonós koncertjükön személyesen megtapasztaltam, miként működik mindez élőben, és milyen hatással van a közönségre. Röviden szólva: műsorukkal teljesen elvarázsoltak bennünket, sikerült eltalálniuk a helyes arányt, amikor a modern technika csak felerősíti, kiegészíti az ősi zenét, és hallgatás közben nem egy dohos múzeumban érzi magát az ember, hanem a napsütötte tengerparton, ahol a hullámok felett suhanó szél friss és üde illatokat hordoz.

 

A második Kalàscima korongnál számos külsőst hívtak meg a stúdióba, minek eredményeként a hangszerelés nagyon változatos lett, még jobban kiemelve a szerzemények különféle hangulatait. Tetszik, hogy nem törekednek a slágerességre, így van, amikor megelégszenek a hangszerek hangjával, máskor meg kórusban éneklik a szöveget (Kore). Teljes mértékben egyetértek azokkal, akik az olasz neofolk meghatározó együttesének tartják őket, akik a paraszti hagyományokat urbánus elemekkel ötvözik.

 

Ezen kettősség eredményeként hol az elektronika kerül túlsúlyba (La Rivolta dell’ Arneo), hol a kettő között találjuk magunkat (Due mari) – ebben a számban egyébként Ludovico Einaudi zongorajátéka kerül előtérbe –, hol a hagyományokra helyeződik a hangsúly (Lu sole), ebben például a wurlitzer hangjával erősítik a hatást. Összességében ez a lemez egy csodálatos kirándulás a délolasz vidékre, a dallamok és az ének megidézi a napfényben fürdő olajfákat, a tengerparti városokat és az ottani embereket, akik a jelek szerint még mindig tudják, hogyan kell élvezni az életet – és nem utolsó sorban szeretnek tarantellát táncolni.

 

Kinek ajánlom: a tarantella (a pizzica csak része ennek a stílusnak) és a délolasz zene kedvelőinek kötelező.

2014-ben megjelent album (Ponderosa).

Az együttes weboldala: http://www.kalascima.it/en/

 

 

 

Kosovo through music (CD)

 

Még mindig van a polcomon egy halom Womexes promócédé, szóval ideje írnom róluk, különben sosem fogynak el. Erre a hétre a koszovói válogatás jutott, minek kapcsán csak ismételni tudom a korábban megfogalmazottakat, miszerint miért nincs nekünk hasonló kiadványunk, ráadásul ezt EU-s támogatással hozták össze. Egyszerűen érthetetlen számomra. De nem bosszantom magam, inkább zenét hallgatok.

 

Ezen a lemezen 14 szerzemény és 14 előadó siet segítségünkre, hogy képbe kerüljünk a térség világzenéjét illetően. A kínálat bőséges, hiszen a jazzes felfogástól kezdve a klasszikus zenére építkező előadástól a hagyományos balkáni dallamokig mindent hallhatunk. Érdekes, hogy a rockzene milyen sok számban érezhető, de ugyanilyen meglepő volt a ska hatás jelenléte is, és akadt néhány furcsaság, amelyeket nem egészen értettem, miért kerültek ide (pop például).

 

A legkülönlegesebb élményt számomra Flaka Goranci mezzoszoprán énekesnő okozta, aki echte klasszikus énekstílusban rögzített egy csokor albán dalt a 2015-ös Albanian Flow című lemezén, és ebből került erre a válogatásra az „O zambak, zambaku i bardhë” című szerzemény. Döbbenetes, és legalább akkora kaland, mint amikor Anne Sofie von Otter ABBA dalokat énekelt. Rajta kívül a kedvenceim közé tartozik az ötletes nevű Offchestra együttes, akik a balkáni (albán) hagyományokat a kortárs világzenével keverik – „Bajram” című számukban például ska kerül felhasználásra.

 

Kinek ajánlom: elsősorban azoknak, akik kíváncsiak a kortárs albán világzenére.

2015-ben megjelent album (Interarts)

Bővebben a projektszervező weboldalán: http://www.interarts.net/descargas/interarts2392.pdf