Főkép

Nem a Korpiklaani az egyetlen zenekar, aminek a lemezeit „rongyosra” hallgattam, viszont azt el lehet mondani, hogy – egyelőre – nem igazán találkoztam más együttessel, ami ilyen jellegű folk metalt játszott volna, ráadásul ilyen színvonalon. Nem az egyetlenek, de az északiak közül talán a legtermékenyebbek, különösen, ha a Finntroll, a Hammerfall, az Ensiferum vagy a Tyr kerül az összehasonlításba, akik összesen nem produkáltak annyi lemezt, mint a „favágó-” vagy „csűrdöngölő metal” jelzővel illetett Korpiklaani. De nem hiszem, hogy ezért áll hozzám legközelebb ez a zenekar és nem hiszem, hogy ezért várom a legjobban az ő alkotásaikat.

Szóval nem a Korpiklaani az egyetlen banda, ami a népzenét keveri a metalal, hiszen a Fintroll is előszeretettel alkalmaz népi rigmusokat a zeneéjében, mégis felmerül a kérdés, hogy vajon mi az ő sikerük titka, bár ezen – lehet megkövezni – nem nagyon szoktam gondolkodni, egyszerűen csak hallgatom a zenéjüket és tetszik. Meg szerintem aki kicsit is fogékony a keményebb zenére, nem utasítja el csípőből, ha népi hangszereket hall, kedveli a gyors, pörgős nótákat – persze balladisztikus szerzeményei is vannak a zenekarnak –, annak tuti azonnal elkezd „járni a lába”, ha meghallja őket.

Ennek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy idehaza miért nem nagyon találunk olyan zenekart, aki a magyar népzenét „vegyítené” a metalal, olyan minőségben és sikerrel, mint a finnek. Két nagyon kedves ismerősömmel, akik eléggé otthon vannak zene/magyar népzene témában, beszélgettünk erről és bár nem vagyunk szakértők, abban egyet kellett értenünk, hogy borzasztóan nehéz jó és élvezhető produktumot kihozni ebből a két, elsőre egymástól nagyon idegennek tűnő zenei irányzatból. Többé-kevésbé arra jutottunk, hogy ha valaki odafigyel arra, milyen szerkezetűek a magyar népdalok, akkor rá kell jönnie egy idő után, hogy a legtöbb esetben szinte összepárosíthatatlanok az ütemek és/vagy a szólamok. Vagy ha meg is próbálkozik vele valaki, akkor a végeredmény a legtöbb esetben élvezhetetlenné, értelmezhetetlenné válik. Talán ezért is van az, hogy inkább teljesen új zenei alap kerül a szöveg alá ilyen esetben vagy egy eleve könnyűzenei felvétel egészül ki népi motívumokkal.

De térjünk vissza a finnekhez. Valamikor 1993 környékén Jonne Järvelä kezdte el kevergetni a metalt a folkkal. Elsőként Shamaani Duo néven 1996-ban a Hunka Lunka című lemezzel jelentkezett, majd átalakította az együttest és Shaman néven folytatták tovább egészen 2002-ig. Ekkor ismét névcsere jött, illetve elhagyták a hagyományos lapp énekstílust és a lapp nyelvet, valamint szintetizátor helyett népi hangszereket kezdtek használni. Így született meg a végül a Korpiklaani, ami magyarul nagyjából annyit tesz: erdei törzs. A meg- vagy átalakulás óta eltelt kb. tíz év alatt nyolc nagylemezt jelentett meg a zenekar; bejárták az egész világot és ezzel igencsak népes rajongótáborra tettek szert. Idehaza legutóbb a Fezen fesztiválon léptek fel nagy sikerrel.

Mostani lemezük a Manala (Alvilág) címet viseli. A szövegek nagy részét nem Jonne Järvelä énekes-gitáros, hanem Tuomas Keskimäki költő írta; a Kalevala verselését használva, a Kalevaláról. Tekintettel arra, hogy valószínűleg nincs mindenki tisztában a finn nemzeti eposzban leírt történésekkel, az album limitált digipack verzióban is beszerezhető, melynek első korongján finnül hangzanak el a dalok, míg a másodikon angol nyelven csendülnek fel a nóták a jobb érthetőség kedvéért.

A borító Jan Yrlund munkája és Vaari – a Kalevala egyik főbb szereplője – látható rajta, aki nem mellékesen a zenekar kabalafigurája. A művészt természetesen maga a Kalevala inspirálta. Jonne valahogy így fogalmazott a borító kapcsán: „gyönyörű, de mégis brutális ábrázolása a finn mitológia alvilágának”. És hogy milyen a zene? A témaválasztás miatt egy kicsit borongósabb és talán keményebb zeneileg, a dalok nem tűnnek annyira „buli nótáknak”, mint ahogy ezt eddig megszokhattuk a Korpiklaanitól. Anno a 2009-es Karkelo volt hasonló, de az alapvetően a „party”-ról szólt és annak a férfias verzióját hangsúlyozta ki, míg itt ugye teljesen másról van szó, így ne is keressünk rajta olyan nótát, mint mondjuk a „Vodka”, a „Beer beer” vagy a „Tequila”. A sor megszakadt vagy legalábbis szünetel.

No, nem kell elkeseredni, mert a nyitó nóta, a „Kunnia” mindjárt megadja a kezdő lökést és máris járhat az ember lába, a „Rauta” pedig az a dal a lemezen, amire az ember a kocsmában az asztal lapját csapkodja a korsóval, miközben nagyon marconán néz férfitársaira és torkaszakadtából énekli a szöveget. Aztán a „Ruuminmultaa” kicsit visszavesz a tempóból, amolyan galopposra véve a figurát. A „Petoeläimen Kuola” ugyan alapvetően egy gyors nóta, de a refrén lelassul, nagyon súlyossá és borongóssá válik. A „Synkkä”-val el is érkezünk a lassú, balladisztikus hangvételhez, a hegedű szomorkás, már-már kesernyés érzést keltő játéka viszi a prímet. Ebből a belassulásból próbál kirántani minket a „Ievan Polkka”, amely megint csak egy galoppos történet. Itt látszik, pontosabban hallatszik, hogy hogyan tud együtt megszólalni egyszerre a hegedű, a harmonika és – remélem nem tévedek nagyot, nem vagyok otthon a finn népi hangszerek világában – a furulya és milyen remek kis dolog tud kijönni ebből.

Innen kezdve az „Uni”-n kívül a borongós hangulat a főszereplő, jönnek a lassú nóták. Én személy szerint nem vagyok hozzászokva ehhez és nekem úgy tűnik, a Manala zeneileg erősen leül az utolsó harmadban. Nem tudom, hogy a rajongók hogy fogadják ezt a lemezt – úgy tudom Németországban elég jól szerepel az eladási listákon –, én mindenesetre úgy gondolom, hogy ha a „buli hangulat” nincs is meg, azért nagyon jó kis lemez lett, amire kicsit rá kell hangolódni és többször meg kell hallgatni, mire teljesen át tudjuk érezni, miről is van szó voltaképpen. Ja, és lehet, hogy nem árt elolvasni a Kalevalát, mert egyrészt az általános műveltség része, másrészt segíthet a megértésben.

Az együttes tagjai:
Jonne Järvelä – ének, gitár
Kalle "Cane" Savijärvi – gitár
Jarkko Aaltonen – basszusgitár
Tuomas Rounakari – hegedű
Juho "JuhoKusti" Kauppinen – harmonika
Matti "Matson" Johansson – dob

A lemezen elhangzó számok listája:
1. Kunnia
2. Tuonelan Tuvilla
3. Rauta
4. Ruuminmultaa
5. Petoeläimen Kuola
6. Synkkä
7. Ievan Polkka
8. Husky Sledge
9. Dolorous
10. Uni
11. Metsälle
12. Sumussa Hämärän Aamun
 
Bonus CD:
1. Honor
2. At The Huts Of The Underworld
3. The Steel
4. Soil Of The Corpse
5. Predator`s Saliva
6. Dark Side
7. Ieva`s Polka
8. Husky-Sledge
9. Dolorous
10. Dream
11. Off To The Hunt

Diszkográfia:
Spirit of the Forest (2003)
Voice of Wilderness (2005)
Tales Along This Road (2006)
Tervaskanto (2007)
Korven Kuningas (2008)
Karkelo (2009)
Ukon Wacka (2011)
Manala (2012)
 
Singles
Keep on Galloping (2008)
Vodka (2009)
Ukon Wacka (2010)
Tequila (2011)
Metsälle (2011)

Kapcsolódó írások:
Koncert: Korpiklaani – 2006. október 22., Kultiplex
Koncert: Folk ’n’ Troll Fesztivál – 2007. október 22., A38
Koncert: Paganfest – 2008. április 14., Petőfi Csarnok
Metalfest Open Air Hungary – Harmadik nap – 2010. május 23.