FőképHihetetlen módon az utolsó nap megúsztuk szárazon. Az azt hiszem, végképp betette volna nálam a kaput, ha megint egy jó kis felhőszakadás változtatta volna sártengerré a fesztivál színhelyét.
A második számú pozitív dolog az volt, hogy végre a kapuig juthattam a BKV járművével és nem kellett lejárnom a lábam. Oké-oké, kell a mozgás, meg minden, de odabent gyalogol eleget az ember, meg ha még bemerészkedik az első sorba, akkor aztán szinte minden izma átmozgatásra kerül.

Pont a Kalapács koncert kezdetére értem be a Hammerworld Stage sátorba, ahol két kedves ismerősömmel élvezhettük végig az előadást. Panaszra nem lehetett okunk, nagyon jól szólt a banda és Kalapács József énekes hangja is kivehető volt.
Természetesen szinte minden eddigi formációjának nótáiból hallhattunk darabokat az előadás során, ami a közönségnek nagyon is tetszett, minden nótát együtt énekeltek a zenekarral.

Nekünk mindössze annyi tűnt fel, mintha Kalapács Józsefnek nem lenne teljesen bemelegedve a torka és az igazán magas hangok kiéneklése ma valahogy nem megy neki. De a helyzetet simán kezelte és semmilyen kínos hamis hang nem jött le felénk a színpadról.

A Kalapács után egy csere miatt nem az Arkona, hanem a Varg lépett fel. Nos, nem igazán tudom, hogy mit is mondjak erről a német zenekarról.
Az első és második nóta valami brutális sikálás/reszelés és hörgés keveréke volt, ami még jó is lehetne, de utána a hörgés spontán üvöltésbe csapott át. Na, ettől kicsit levert a víz, hogy most ez itt mi is akar lenni. A hiba biztos bennem lehet, mert a közönség élvezte a produkciót.

Viszont a Varg utáni Death Angel minden pénzt megért. Ha a tegnapi Legion of The Damned produkciójára azt mondom, hogy szuper volt, akkor a Death Angel-é überszuper.
Egyesek azt tartják róluk, hogy koncerten sokkal jobbak, mint lemezen. Az biztos, hogy most a színpadon fenomenális alakítást nyújtottak. Nagyon keményen játszottak, a témák közti átvezetéseket nagyon profi módon oldották meg, a dobosuk, Will Carroll meg spontán őrült.

A cucc nagyon jól szólt, az ének érthető volt, a közönségnek pedig több se kellett ahhoz, hogy egy fergeteges bulit csapjon.
A zenekar a hosszabb lélegzetvételű nótáit vette elő, ezzel azt hiszem, nagyon belenyúltak a jóba, mert ezeknél a daloknál látszik szerintem markánsan a Death Angel erőssége, ami nem más, mint hogy tudnak három-négy percnél hosszabb, nagyon jó és ütős thrash nótákat írni.

Számomra ezután következett az est fénypontja, a Korpiklaani koncertje. A „csűrdöngölő”-„favágó” metal koronázatlan királyai ismét bebizonyították, hogy borzalmas mennyiségű energia szorult beléjük, amit rendre át is adnak a közönségnek.
Mindjárt az első nótával – „Vodka” – megadták az alaphangulatot, és szinte egy másodperc pihenőidőt sem hagytak. Mondjuk semmit nem bíztak a véletlenre, így az eddig megjelent hat nagylemezükről szinte minden sikernótát – „Beer, Beer”, „Happy Little Boozer”, „Journey Man”, stb. – műsorra tűztek.

A koncert elején ugyan a hegedűből és a harmonikából nem sokat lehetett hallani, de a hangmesterek hamar a fejükhöz kaptak, hogy ez így nagyon nem lesz jó, és orvosolták a hibát. Ennek eredményeként ismét egy órányi önfeledt szórakozásban volt részünk.

Úgy gondolom, összességében egy nagyon is jó fesztivált sikerült összehoznia a szervezőknek. A más, nagyobb fesztiválokra jellemző problémákból itt semmit nem tapasztaltam, ráadásul a gyönyörű helyszín külön pluszt adott az eseménynek.
Az egyetlen gondot az eső jelentette, aminek hatásaira egy első alkalommal megrendezett eseményen felkészülni nem nagyon lehet. Úgy gondolom ez most jó tapasztalat lesz jövőre és sikerül jobban felkészülni egy esetleges mocsaras második Metalfest Open Air Hungary-ra.