Főkép

A huszadik század eleji Párizs kulturális és intellektuális életének egyik különleges alakja volt az a vagyonos, független szellemiségű amerikai nő, aki évtizedeken át fontos szerepet játszott az európai és az angolszász avantgárd közötti kapcsolatok alakításában.

 

Natalie Clifford Barney 1876. október 31-én született az Ohio állambeli Daytonban, egy kiemelkedően jómódú és művelt családban. Édesapja, Albert Clifford Barney, egy sikeres vasúti kocsigyár örököse és távolságtartó üzletember volt, míg édesanyja, a francia és holland felmenőkkel bíró Alice Pike Barney elismert portréfestőként tevékenykedett, aki korán bevezette lányát a művészetek világába. Natalie és húga, a későbbi szobrász Laura, magánnevelők és francia nevelőnők mellett nőttek fel, így Natalie már gyermekkorában folyékonyan megtanult franciául, ami későbbi irodalmi pályájának egyik alapjává vált. Fiatal korától kezdve tudatában volt annak, hogy érzelmi vonzalmai a nőkhöz kötik, és a klasszikus görög irodalomban, különösen Szapphó fennmaradt töredékeiben olyan szellemi és esztétikai hagyományra talált, amely egész felnőtt életét és művészetfelfogását meghatározta.

 

Húszas évei elején Barney Párizsba költözött, ahol hamarosan Eva Palmer, valamint Renée Vivien is csatlakozott hozzá. A francia főváros szabadelvűbb légkörében azonnal belevetette magát az irodalmi életbe, és 1900-ban megjelentette első verseskötetét, Quelques Portraits-Sonnets de Femmes címmel. A kötet, amely nyíltan a női szerelemről és intimitásról szólt, valóságos megdöbbenést váltott ki konzervatívabb amerikai családjában: édesapja, amikor tudomást szerzett a könyvről, felvásárolta és megsemmisítette a megmaradt példányokat és a nyomdai lemezeket. Natalie-t ez sem tántorította el; következő, görög dialógusokat tartalmazó művét ideiglenesen álnéven adta ki, majd apja 1902-es halála után végleg elhagyta a névtelenséget, és nyíltan felvállalta írói és személyes identitását. Ebben az időszakban viharos, de kölcsönösen inspiráló kapcsolat fűzte a korszak költőnőjéhez, Renée Vivienhez, akivel együtt a szapphói hagyomány modern újraértelmezésének lehetőségeit keresték, valamint Liane de Pougy ünnepelt kurtizánhoz, aki kapcsolatuk nyomán írta meg egyik legismertebb regényét.

 

Barney valódi, irodalomtörténeti jelentősége azonban 1909-ben teljesedett ki, amikor a rue Jacob 20. szám alatti házhoz tartozó pavilonba költözött Párizs bal partján. A házhoz tartozó kertben álló kis dór stílusú pavilont – amelyet Barátság Templomának nevezett – hamarosan a párizsi szellemi élet egyik különleges találkozóhelyévé alakította. Itt teljesedett ki híres pénteki szalonja, amely több mint hat évtizeden át működött, és a két világháború közötti időszak egyik különleges transzatlanti kulturális találkozóhelyévé vált. A szalon hidat képezett a hagyományos francia irodalmi elit és az Amerikából, illetve Angliából érkező modernista alkotók között. Vendégei között megfordult Gertrude Stein, Paul Valéry, Jean Cocteau, Colette, James Joyce, Ezra Pound, T. S. Eliot és F. Scott Fitzgerald is. A pénteki összejövetelek nem pusztán társasági események voltak: felolvasások, előadások és élénk esztétikai viták tették őket a korszak különleges szellemi találkozóhelyévé.

 

A francia Akadémia férfiközpontú hagyományára ironikus válaszként Barney létrehozta a Női Akadémia (franciául: L'Académie des Femmes) néven ismert kezdeményezést, amely elsősorban szimbolikus és szellemi támogatást kívánt nyújtani női íróknak és költőknek, köztük Djuna Barnesnak és Mina Loynak. A kezdeményezés jól mutatta Barney törekvését arra, hogy a női írók és művészek saját kapcsolati hálót és nyilvánosságot teremtsenek maguknak. Szalonja jól példázta, hogy a modernizmus történetében az informális szellemi közösségek és a női hálózatok is fontos szerepet játszottak. Az „Amazon” nevet – amely később egyik legismertebb irodalmi megjelölésévé vált – Rémy de Gourmont francia író és kritikus kapcsolta hozzá, aki a hozzá írt esszéit Lettres à l'Amazone címmel jelentette meg.

 

Magánéletében Barney nyíltan elutasította a monogámia hagyományos eszményét, és a szerelmet, valamint a barátságot egymást átfedő, szabad kötelékekként értelmezte. Legfontosabb és egyik legtartósabb kapcsolata az amerikai festőnővel, Romaine Brooksszal alakult ki. Több mint ötven éven át tartó kapcsolatukat egyfajta intellektuális és érzelmi házasságként élték meg, amely túlélte a háborúkat, a földrajzi távolságokat és Barney párhuzamos szerelmi viszonyait is, köztük Élisabeth de Gramont hercegnővel fenntartott hosszú kapcsolatát. Brooks és Barney egy sajátos kulturális mikrokozmoszt hoztak létre, amelyben a festészet és az irodalom folyamatos párbeszédben állt egymással. Brooks portréi és Barney aforisztikus írásai – különösen a Pensées d'une Amazone című kötet gondolatai – ugyanabból a közös szellemi közegből táplálkoztak.

 

A második világháború éveiben Barney és Brooks Olaszországban, Firenze környékén éltek, és távol maradtak Párizstól. A háború Barney életének legellentmondásosabb korszakát is jelentette: politikai nézetei ekkor egyre problematikusabbá váltak, miközben zsidó származása miatt maga is veszélybe kerülhetett. A háború után Barney visszatért rue Jacob-i otthonába, és a megváltozott világ ellenére újraindította pénteki összejöveteleit. A későbbi évtizedekben már egy újabb nemzedék képviselői is megfordultak nála, köztük Truman Capote. Élete utolsó éveiben egészsége fokozatosan meggyengült, és a Romaine Brooksszal való kapcsolata is fájdalmasan megromlott. 1972. február 2-án hunyt el Párizsban, kilencvenöt éves korában. A Passy temetőben helyezték örök nyugalomra. Öröksége nem annyira a megjelent kötetek számában, mint inkább a modernista kulturális kapcsolatrendszerek alakításában, valamint a női alkotói szabadság és önszerveződés támogatásában mérhető.

 

Kulturális és esztétikai örökségének állít emléket Judy Chicago 1979-es, The Dinner Party című monumentális installációja is. Bár Natalie Clifford Barney nem a harminckilenc fő teríték egyikét kapta, neve szimbolikusan mégis az alapzatot adó Heritage Floor porcelánpadlóján szerepel, a történelem és a mitológia 999 meghatározó nőalakja között. Ez a feminista művészettörténeti mérföldkő jól mutatja, hogy Barney a huszadik század második felére a női alkotói szabadság és a kulturális hálózatok megkerülhetetlen szereplőjeként rögzült az emlékezetben.