Főkép

A kanadai népi művészet történetének egyik legismertebb alakja az az asszony, aki a vidéki szegénység, a testi fájdalmak és a társadalmi elszigeteltség ellenére is a derű és a mindennapi szépség egyik különleges festői krónikásává vált. Maud Lewis képei olyan világot őriznek, ahol a virágok mindig nyílnak, a macskák kíváncsian figyelnek, a szánkók vidáman siklanak a havon, és a felhők mögött szinte mindig ott ragyog a nap.

 

Maud Kathleen Dowley 1903. március 7-én született az Új-Skócia tartománybeli Yarmouth városában. Már fiatal korától kezdve reumatoid artritiszben szenvedett, amely az évek során egyre súlyosabb mozgáskorlátozottságot és testi deformitásokat okozott. Testalkata apró maradt, gerince fokozatosan deformálódott, járása pedig egyre nehezebbé vált. Betegsége és testi korlátai miatt visszahúzódó természetű lett, és gyermekkorát gyakran magányosan töltötte. Édesapja, John Dowley biztos megélhetést nyújtó mesterséget folytatott, így a család szerény, de viszonylagos biztonságban élt. A rajzolás és a kézműves munkák szeretetét édesanyjától, Agnes Germantól örökölte, aki karácsonyi üdvözlőlapokat készített vele, amelyeket közösen értékesítettek a környéken.

 

A viszonylagos biztonság azonban a harmincas években összeomlott. Édesapja 1935-ben, édesanyja pedig két évvel később halt meg. Az örökség szinte teljes egészében bátyjára szállt, Maud pedig Digby környékére került, ahol egy ideig rokonoknál lakott. A család számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy önálló megélhetés nélkül nehezen tudja fenntartani magát. Életének egyik legfájdalmasabb, sokáig rejtve maradt története a gyermekéhez kapcsolódik. A későbbi kutatások szerint Maud Lewis még házassága előtt, 1928-ban egy kislánynak adott életet. Catherine Dowleyt – aki később Catherine McKay néven vált ismertté – más család nevelte fel. Sokáig úgy vélték, hogy a gyermek röviddel születése után meghalt, és valószínű, hogy Maud maga is ebben a tudatban élt. Catherine csak édesanyja halála után kezdte kutatni származását, története pedig az 1990-es években vált szélesebb körben ismertté.

Életének sorsfordító pillanata 1937-ben következett be, amikor egy újsághirdetésre jelentkezett. A Marshalltown közelében élő Everett Lewis házaló kereskedő házvezetőnőt keresett. Maud elfogadta az állást, és beköltözött a férfi apró, mindössze egyetlen helyiségből álló faházába, ahol sem vezetékes víz, sem villany nem volt. A munkakapcsolatból hamarosan élettársi viszony, majd 1938 januárjában házasság lett.

 

Kapcsolatuk nem volt mentes a feszültségektől, Everett nyers modora és Maud törékeny egészségi állapota gyakran próbára tette a mindennapokat. Idővel azonban Everett felismerte felesége rendkívüli kitartását és azt, hogy a festés számára nem csupán elfoglaltság, hanem valódi önkifejezési forma. Amikor Maud betegsége miatt egyre nehezebben tudta ellátni a házimunkát, Everett fokozatosan átvette a nehezebb feladatokat, és arra bátorította, hogy minél több időt szenteljen a festésnek.

 

Mivel valódi vászonra és drága művészeti eszközökre nem futotta, Maud szinte mindent festőfelületté alakított maga körül. Képeket készített préselt falemezekre, süteményes tepsikre, kenyértartókra és különféle háztartási tárgyakra. Az évek során magát a kis faházat is színes mintákkal borította be: virágok, levelek és madarak jelentek meg az ajtókon, a falakon, a spalettákon, sőt még a vaskályhán is.

Műveit többnyire emlékezetből alkotta. Bár ritkán hagyta el Marshalltown környékét, mégis egész képi univerzumot teremtett maga körül. Festményeinek jellegzetessége a tiszta, élénk színek használata, valamint a mindennapi élet idealizált, nosztalgikus ábrázolása. Visszatérő motívumai közé tartoztak a virágzó kertek, a lovas szánok, a halászhajók, az ökrös szekerek és a különös tekintetű fekete vagy fehér macskák. Maud Lewis nem a valóság pontos másolatát akarta megfesteni, hanem azt a világot, amelyben örömöt és szépséget talált. Egyszerű formái, hangsúlyos kontúrjai és élénk színei mögött nem a tapasztalatok hiánya, hanem egy sajátos látásmód rejlett: képzeletében a hétköznapi pillanatok is ünneppé válhattak. Képeinek világából szinte teljesen hiányzik a komor hangulat. Felhőiből ritkán hullik eső, árnyékai alig sötétednek el. Miközben a fájdalom és a szegénység mindennapos tapasztalat volt számára, festészetében olyan derűs és időtlen világot teremtett, amely éles ellentétben állt saját életkörülményeivel. Az előrehaladó ízületi gyulladás miatt az ecsetet egyre nehezebben tudta megtartani, de egészen élete végéig dolgozott.

 

Az országos ismertség csak az 1960-as években érkezett meg. Egy kanadai magazin cikke, majd a CBC televízió riportja felkeltette a közvélemény érdeklődését a Marshalltown szélén álló különös, színes házikó iránt. Egyre több turista és gyűjtő kereste fel őket, és a képek lassan egész Kanadában ismertté váltak. Még Richard Nixon amerikai elnök környezetéből is érkezett megrendelés. A váratlan siker azonban alig változtatott életükön. Maud továbbra is ugyanabban a szűk szobában festett, Everett pedig változatlanul járta vidéki útvonalait. Egészségi állapota közben folyamatosan romlott, és 1970. július 30-án, hatvanhét éves korában a digbyi kórházban hunyt el. Élete utolsó éveiben már megtapasztalhatta a növekvő elismerést, de művészetének valódi jelentősége csak halála után vált nyilvánvalóvá.

 

Kilenc évvel később férjét, Everettet rablótámadás során meggyilkolták. Az elhagyott kis ház pusztulásnak indult, ám helyi civilek és művészeti szakemberek összefogásának köszönhetően sikerült megmenteni. Az épületet darabonként szétszerelték, restaurálták, majd a halifaxi Art Gallery of Nova Scotia állandó kiállításának részeként építették fel újra. A színes házikó ma Kanada egyik legismertebb művészeti emlékhelye. Az eredeti marshalltowni teleken a Lewis-ház sziluettjét idéző emlékmű állít emléket a művésznő egykori otthonának és alkotói világának, a környéken pedig egy teljes méretű rekonstrukció is készült, amely a látogatók számára idézi fel a festményekkel borított apró ház hangulatát.

 

Maud Lewis életműve hosszú időn át a népi és az úgynevezett outsider művészet kategóriájába szorult, ám a huszadik század végére a kanadai kulturális örökség egyik meghatározó részévé vált. Festményei ma a legjelentősebb kanadai közgyűjteményekben találhatók, és rendszeresen kiemelkedő árakon cserélnek gazdát.

 

A Canada Post 2019-ben négy legismertebb festményét bemutató különleges bélyegsorozattal tisztelgett előtte. Ezzel Maud Lewis azon kevés kanadai művészek közé került, akiknek munkái a nemzeti kulturális emlékezet részévé váltak. Történetét a 2016-ban bemutatott Maudie című játékfilm mutatta be. A Sally Hawkins és Ethan Hawke főszereplésével készült alkotás érzékenyen mutatta be Maud és Everett Lewis kapcsolatát, valamint azt a szegényes, mégis színekben gazdag világot, amelyben a festőnő alkotott. Sally Hawkins alakítását számos kritikus pályafutása egyik legjobb teljesítményének tartotta, a film pedig több díjjelölést is kapott. A film nemzetközi sikert aratott, és jelentős szerepet játszott abban, hogy Maud Lewis neve Kanada határain túl is széles körben ismertté vált.

 

Életműve más művészeti ágakat is megihletett: Nikolai Korndorf kanadai zeneszerző 1998-ban The Smile of Maud Lewis címmel komponált zenekari művet a festőnő személyisége és képeinek derűs világa nyomán.

 

Képei ma is ugyanazt a csendes derűt sugározzák, amelyet alkotójuk a legnehezebb körülmények között sem volt hajlandó feladni. Talán éppen ezért vált Maud Lewis a kanadai művészet egyik legkülönösebb és legszeretettebb alakjává: olyan festővé, aki egy szegényes, egyetlen szobából álló ház falai között teremtett magának és nézőinek egy hóviharok nélküli, színekben gazdag világot.