Főkép

Fülszöveg:
Theo és Günther
A második világháború viszontagságai közepette egy német testvérpár szemén keresztül látjuk a történelem ezen viharos éveit, valamint a szeretet és a kitartás erejét. Theo, a szerzetes elhagyja a kolostor nyugalmát, hogy a lengyel fronton megkeresse katona bátyját, Günthert. Gyötrelmes és sokszor reménytelennek tűnő úton próbálja megtalálni fivérét, miközben nem is sejtik, hogy a következő években a pokol kapuja nyílik meg előttük. Vajon túlélhetik a szörnyű háborút, vagy örökre elveszítik egymást?

 

 

Részlet a regényből:

 

8. fejezet

 

Günther éjjel két órakor, társaival együtt a harcokat jelző sziréna hangjára kelt fel, majd kilépett a sátorból, mialatt Theo visszaaludt.

A tábori fürdőhelyiség felé ment, amelyet ponyva borított, és mindössze egyetlen vízcsapból állt, amelyből hideg víz csordogált. Megmosta a felsőtestét, a jelentősnek nem mondható fürdés után felöltözött, majd a gyülekezőtérre ment, ahol már néhány katonatársa várta.

Megtisztították fegyvereiket és szerencsét kívántak egymásnak a támadáshoz.

Fél háromkor egy kisebb teherautó lámpájának fényei csillantak fel az éj sötétjében.

Ez a jármű vitte ki a szinte szótlanul egymás mellett ülő katonákat a frontra, amely az előrenyomulás miatt immár több mint húsz kilométerre volt a tábortól. Amikor kiértek, alighogy leszálltak és a lövészárokba ugrottak, Günther és a tizedében szolgáló társai belekerültek a tűzharc kellős közepébe. Heves golyózápor kopogott a katonai autó burkolatán. Günther úgy látta, mintha az egyik töltény megsebesítette volna a tehergépkocsi vezetőjét. Valóban! Miközben az autó oldalán hangos csattanások hallatszottak, hirtelen fröccsenő vér lepte be a szélvédő egy részét.

Bár a látvány megdöbbentette, úgy gondolta, hogy a sérülés nem lehetett halálos, mert a teherautó gyorsan távolodni kezdett. Csak a kavargó porszemek szálltak a magasba utána.

Nem volt ideje feleszmélni ebből a látványból, amint hátrafordult, egy másik szörnyűség várta. Egy katonatársa a tizedből, akivel az indulásuk előtt még derűsen beszélgettek, a szeme láttára kapott halálos sebet a golyózáporban.

A tőle balra álló barátjának, aki őrvezetőként szolgált, a torkába fúródott egy lövedék. A szétfröccsenő vér Günther ruháját is beborította. Hirtelen a nyakához kapott, de csak néhány halálhörgésre jutott ideje az áldozatnak, majd összecsuklott és meghalt. Günther az elmúlt napokban sok hasonló halált látott, de ez számára különösen szívbe markoló volt. Fájdalmában sírni tudott volna, de végül felülkerekedett benne a mérhetetlen düh és bosszúvágy, amint barátja és a másik bajtársa holttestére nézett. Jobb kezével intett a többi rábízott emberének, hogy maradjanak fedezékben, amíg ő felhúzta a gépfegyverét, és kiugorva a védelmet jelentő árokból lőni kezdett. Csak néhány lengyel katona halt vagy sebesült meg, de eltalálta barátja gyilkosát is. A meglepettség után az ellenség viszonozta a tüzet. Rálőttek Güntherre, de nem tudták megsebezni, mert az utolsó pillanatban sikerült visszaugrania a lövészárokba.

Lába alatt a talaj mélyen besüllyedt, és kis kavicsdarabok hullottak széjjel a bakancsa nyomában.

 

  1. fejezet

 

Theo eközben mit sem sejtve ébredezett, majd felkelt és a tegnap bemutatott katonák mellé ült, akik éppen a pihenőjüket töltötték. Arról kezdett velük beszélgetni, ki hogyan éli át a háború borzalmait.

Eleinte kissé bizalmatlanul fogadták a szerzetes szavait, többségük nem értette, hogyan lehetne segítségükre egy pap. Az idő múlásával azonban felismerték, hogy egy megnyugtató baráti beszélgetésre szüksége lehet mindenkinek, Isten közvetlen elfogadása nélkül is.

 

Eközben a német hadigépezet néhány kilométerrel közelebb került Varsóhoz. A mozgásban lévő frontvonal őket is haladásra kényszerítette, így a táborhelyek és a helyszínek folyton változtak.

Günther fejében a harcok kezdete óta egy visszatérő gondolat kavargott: mennyire igazságtalan ez a háború az ellenséggel szemben, aki a honját védi. Neki viszont jelenleg nem a saját hazáját kellett oltalmaznia, hanem más országban, idegenként volt kénytelen hódító harcokba bocsátkozni. Barátja és a szintén mellette elhunyt bajtársa haláláig csak egy betolakodó gyilkosnak tartotta magát, s ezt nehezen tudta feldolgozni. A történtek után azonban szörnyű dühöt érzett, amely elfojtott benne minden együttérzést az ellenséggel szemben.

 

  1. fejezet

 

Theo a katonákkal való beszélgetést követően imádkozni indult egy kis tisztásra, mert a kolostor csendjéhez szokva újra nyugalomra vágyott.

A frontvonalon a fegyverek dörögtek, ropogtak egész délután, a német és a lengyel katonák fájdalmát egyre fokozva. Aznap már nem haladtak tovább a támadó csapatok. Günther a háború zajában üvöltve intette nyugalomra tizedének tagjait, és ő is csak néha lőtt. Visszahúzódott, az árok mélyén keresve menedéket.

Elgondolkodott testvére önfeláldozó szeretetén, valamint barátja szörnyű halálán.

Már esteledett, mikor a szerzetes visszatért a katonai sátrakhoz, és bátyja néhány bajtársával ismét beszélgetésbe kezdett.

Günther egy motor zúgásának hangját hallotta, hátrafordult és meglátta a teherautót, amely felé közeledett. A lemenő nap fénye csillogott rajta, és a reggeli lövések nyomai is meglátszottak. Katonák érkeztek, sietve leszálltak és beugrottak a lövészárkokba. Günther a többieket is irányította, miközben rohant az árok ölelő falai között. Örült, hogy leváltják e szörnyű nap után. Gyorsan felugrottak a teherkocsira. Szótlanul és csüggedten néztek maguk elé. Rövidesen megérkeztek a táborba, ahol a reggel őket szállító autó vezetőjének állapota után érdeklődött egy másik században szolgáló tizedestől.

  • Nem kapott halálos sebet. A karja azonban súlyosan megsérült, mert a golyó eret talált el.
  • Köszönöm, az, hogy életben van, a legjobb hír, amelyet ma hallottam – válaszolta meggyötört arccal.