Főkép

Patricia Highsmith regényének történetét valószínűleg azok is ismerik, akik magát a könyvet még nem olvasták. A tehetséges Mr. Ripley alapján ugyanis 1999-ben az Oscar-díjas Anthony Minghella (Az angol beteg) készített filmet, olyan neves színészek közreműködésével, mint Matt Damon, Gwyneth Paltrow, Jude Law és Cate Blanchett. A film azonban több ponton is eltér a regénytől, ezért aki előbb a filmet látta, majd a könyvet is elolvassa, meglepődhet néhány lényeges különbségen. Ez persze önmagában nem ok arra, hogy fel- vagy leminősítsük egyik alkotást sem. Megszokhattuk már, hogy a filmek és a forgatókönyv alapjául szolgáló regények ritkán egyeznek teljesen. Sőt, néha ugyanazt a történetet egészen más szemszögből mutatják be, más megvilágításba helyezve ezáltal a szereplőket, az eseményeket vagy akár a mondanivalót.

 

Tom Ripley piti kis csaló, akinek gyökeresen megváltozik az élete, amikor a gazdag amerikai hajógyáros, Herbert Greenleaf megbízza, hogy utazzon Olaszországba, és hozza haza elkóborolt playboy fiát, Dickie-t, akivel nagy tervei vannak a családi vállalkozásban. Mr. Greenleaf természetesen fizeti az utazás költségeit, sőt még egy tisztességes összeget is biztosít Tom számára.

 

Dickie Greenleaf és barátnője, Marge mindeközben mit sem sejtve élvezik az olaszországi napsütést. Mindketten jómódú családból származnak, ezért nem kell megdolgozniuk a nap mint nap elköltött pénzért. Békés semmittevésben élvezik a tenger fehéren fodrozódó habjai között suhanó hajójukról a mediterrán tájak varázslatos szépségét, miközben ott vannak egymásnak.

 

Tomnak mindez nem adatott meg. Amikor szembesül ezzel az életmóddal, mi több, saját bőrén tapasztalja meg, milyen érzés ebben a világban élni, egyre világosabbá válik számára, hogy bármit képes lenne megtenni azért, hogy megszerezze magának. Csakhogy barátságos mosolya és simulékony modora mindenkit megtéveszt. Pedig ő már elhatározta: magáévá teszi Dickie életstílusát. Sőt, az életét is. Hiszen mégiscsak jobb hamis valakinek lenni, mint igazi senkinek.

 

Patricia Highsmith írói zsenialitása abban áll, hogy nála a bűn nem egyszerűen technikai kérdés. Nem a szimpatikus nyomozó közbeiktatásával lefolytatott nyomozásra, hanem magára a bűnre és annak elkövetőjére helyezi a hangsúlyt. Nem titkolja el előttünk, ki követi el a gyilkosságot, sokkal inkább a miértekre keresi a választ, és meg is adja azt. Miközben megismerjük a szereplőket, tisztán látjuk, hogy az események milyen irányba haladnak. Highsmith gyakran a gyilkos bőrébe bújik, és ezzel némileg kikezdi az olvasó biztonságosnak tartott világát. Szinte beszivárog a bőre alá, és nem ereszti. Talán éppen ez teszi olyan különlegessé. Hiszen nem egyszerűen egy gyilkosság történetét olvassuk, hanem végigkövetjük, hogyan születik meg és erősödik fel valakiben a vágy egy olyan élet iránt, amely soha nem lehetett az övé. Tom Ripley nem azért érdekes, mert különleges hős lenne, hanem éppen azért, mert közben nagyon is emberi érzések – irigység, kisebbrendűségi érzés, vágyakozás és az önmaga másnak mutatásának kényszere – mozgatják.

 

Aki szereti az olyan történeteket, amelyekben más megközelítésből szemlélhetjük a bűnt és annak elkövetőjét, és közben igazán megismerhetjük a szereplőket, annak mindenképpen érdemes kézbe vennie Patricia Highsmith regényét. A tehetséges Mr. Ripley nem egyszerűen egy jól felépített bűnügyi történet. Sokkal inkább egy nyugtalanító utazás egy olyan ember gondolkodásába, akit az olvasó egy idő után talán már maga sem tud kívülről, biztonságos távolságból szemlélni.