Főkép

A 18. századi észak-amerikai képzőművészet kezdeteit vizsgáló kutatások Scipio Moorhead személyében a kontinens egyik legkorábbról dokumentált afroamerikai festőjét és grafikusát azonosítják. Míg a korabeli rabszolgasorban élő kézművesek és alkotók többsége örökre névtelenségbe veszett, Moorhead alakja néhány ritka textuális és vizuális forrásnak köszönhetően fennmaradt az utókor számára, még ha a szélesebb nemzetközi és hazai művészettörténeti kánon ma is ritkán említi a nevét. Művészete a gyarmati Boston portréhagyományaihoz és az európai klasszicizmus formavilágához kapcsolódott. Jelentőségét az adja, hogy személyéhez köthető az afroamerikai vizuális kultúra egyik legkorábbi dokumentált megjelenése, amely a rabszolgatartó társadalom korlátozásai ellenére is képi és kulturális nyomot hagyott maga után.

 

Életének személyes adatairól és sorsáról a korabeli rabszolganyilvántartások hiányosságai miatt szinte lehetetlen pontos képet alkotni, így születési és halálozási éve sem ismert. Annyi bizonyos, hogy a gyarmati kori Bostonban élt, ahol tulajdonosa John Moorhead presbiteriánus lelkész volt. A korabeli családi feljegyzések alapján feltételezhető, hogy a rajzolás és festés alapjait a lelkész feleségétől, a városban ismert Sarah Moorheadtől sajátíthatta el, aki művészeti oktatással is foglalkozott. Scipio Moorhead tehetsége ellenére sem működhetett önálló, hivatásos alkotóként: munkáit tulajdonosai felügyelték, a rabszolgatartó társadalom keretei között pedig alkotói autonómiája erősen korlátozott maradt.

 

Nevének és művészetének fennmaradása közvetlenül Phillis Wheatley költőnőhöz kapcsolódik, aki a Moorhead család szomszédságában élt, és ismerhette a festő munkáit. Wheatley az 1773-ban Londonban kiadott Poems on Various Subjects, Religious and Moral (Különböző tárgyú vallásos és erkölcsi versek) című kötetében külön verssel tisztelgett előtte. A To S. M., a Young African Painter, on Seeing His Works című költeményben ugyan csak monogrammal utalt rá, a vers mégis fontos kortárs bizonyítéka Moorhead művészi tevékenységének. Wheatley említést tett mitológiai témájú festményeiről, köztük egy Aurórát ábrázoló képről és a Damón és Pythias történetét feldolgozó kompozícióról. Ez az egyetlen fennmaradt kortárs szöveg, amely közvetlenül utal Moorhead allegorikus táblaképeire és azok művészi színvonalára.

 

Moorhead neve elsősorban a Wheatley-kötet híres nyitó portréjához kapcsolódva maradt fenn. A művészettörténészek többsége neki tulajdonítja a Phillis Wheatleyt ábrázoló portré feltételezett eredeti rajzát, amelyet később londoni metszők ültettek át rézkarc formájába. A kép különleges jelentőségét az adja, hogy eltért a korszak afrikai származású embereket ábrázoló vizuális kliséitől. Wheatley nem szolgai vagy egzotikus mellékalakként jelenik meg, hanem írótollal a kezében, gondolkodó, alkotó értelmiségiként. A kompozíció középpontjába így maga az intellektuális tevékenység került. A portré ezért nemcsak irodalomtörténeti dokumentum, hanem a korai afroamerikai önreprezentáció egyik legfontosabb képi emléke is. A rajz egyúttal két, rabszolgasorban élő afroamerikai alkotó ritka szellemi kapcsolatának dokumentumává vált.

 

Egyes modern művészettörténeti elemzések arra is felhívják a figyelmet, hogy a Wheatley-portré tudatosan alkalmazta a 18. századi európai „érzékeny gondolkodó” portrétípusának elemeit. A lefelé tekintő, elmélkedő póz, az íróasztal és az íráshoz kapcsolódó attribútumok olyan vizuális nyelvet idéztek meg, amelyet a korszakban elsősorban művelt fehér férfi értelmiségiek ábrázolására használtak. Ez különösen jelentőssé teszi a képet egy afroamerikai nő esetében a gyarmati Amerika társadalmi közegében.

 

A kötet megjelenése után Scipio Moorhead alakja szinte teljesen eltűnik a történeti forrásokból, további sorsa és későbbi alkotásai nem dokumentálhatók. John Moorhead lelkész 1773-as halálát követően a Boston Gazette hasábjain megjelent egy hirdetés, amely egy festészetben jártas, fiatal rabszolga eladásáról szólt, és amelyet több kutató Moorheadhez kapcsol. A lelkész hagyatéki leltára szintén említ egy művészeti munkára kiképzett rabszolgát, bár név nélkül. A függetlenségi háború időszakát követően nyoma végleg eltűnik a történeti forrásokból. Táblaképei nem maradtak fenn, így nem tudni, megsemmisültek-e, vagy azonosítatlanul lappanganak magángyűjteményekben.

 

A 20. század második felének afroamerikai művészettörténeti kutatásai Scipio Moorhead alakját az észak-amerikai fekete vizuális kultúra egyik legkorábbi dokumentált képviselőjeként emelték vissza a történeti emlékezetbe. Munkássága különösen fontossá vált azokban a kutatásokban, amelyek azt vizsgálják, miként jelent meg az afroamerikai identitás és önreprezentáció a gyarmati korszak művészetében még jóval a rabszolgaság eltörlése előtt.

 

Bár Scipio Moorhead életművéből szinte semmi sem maradt fenn közvetlenül, alakja ma mégis annak bizonyítékává vált, hogy a gyarmati Amerika rabszolgatartó társadalmában az afroamerikai művészi önkifejezés már a 18. században is jelen volt. A hozzá kapcsolt Wheatley-portré nemcsak egy költőnő arcképe, hanem a korai fekete kulturális öntudat egyik legfontosabb vizuális emléke is. Közvetett módon ezt az emlékezeti folytonosságot jelzi az is, hogy Phillis Wheatley neve később Judy Chicago 1979-es The Dinner Party című feminista installációjának örökség-padlójára (Heritage Floor) is felkerült, így Moorhead legismertebb alkotásához kapcsolódó vizuális hagyomány a modern afroamerikai és női kultúrtörténeti emlékezet részévé is vált.