Soman Chainani: Lázadó ifjúság

Mi történne, ha a fiatalok egyszer csak úgy döntenének, hogy elegük van abból, ahogyan a felnőttek a világot irányítják? Ha nem csupán tiltakoznának, tüntetnének és petíciókat írnának, hanem ténylegesen átvennék a hatalmat? Soman Chainani új regénye, a Lázadó ifjúság első pillantásra erre a merész felvetésre épülő politikai fantáziának tűnik, a történet azonban hamar tovább lép ennél: azt vizsgálja, mi történik akkor, amikor azok, akik kívülről bírálták a rendszert, egyszer csak annak kellős közepén találják magukat.

Benton Young tizenhét éves középiskolás, és aligha nevezhető forradalmárnak. Nem aktivista, nem különösebben jártas a politikában, és egyáltalán nem készül arra, hogy megváltoztassa a világot. Van viszont egy iskolai feladata: hetente naplót kell vezetnie az aktuális politikai eseményekről és azokról a kérdésekről, amelyeket ezek felvetnek benne. A feladat azonban lassan személyesebbé válik. Benton nemcsak a hírekről ír, hanem arról is, miért érzi úgy, hogy a felnőttek által irányított világban az ő generációjának egyre kevesebb beleszólása marad a saját jövőjébe. Ebben pedig nemcsak az őt körülvevő események, hanem a családjában megélt konfliktusok és két legjobb barátjával, Jaxszel és Freddyvel folytatott beszélgetések is szerepet játszanak.

Aztán ott van a Lány, akinek Benton mindenáron fel szeretné kelteni a figyelmét. A kötelező naplózás közben megfogalmazott gondolatok az ő hatására is új irányt vesznek, mígnem Benton végül videóban mondja ki mindazt, amit a felnőttek világáról gondol. Ekkor azonban még ő maga sem sejti, hogy a személyes vallomásnak induló felvétel milyen messzire jut majd. Benton nem mozgalmat akar indítani, és politikai pályára sem készül: egyszerűen kimondja, amit gondol. A videó azonban virálissá válik, és ettől kezdve az események olyan sebességgel követik egymást, amelyet már ő maga sem tud irányítani. Az Egyesült Államok elnökévé választják, példáját pedig más országok fiataljai is követik. Egyetlen személyes gondolatból így előbb mozgalom, majd politikai hatalom lesz.

Chainani egyik legjobb ötlete éppen az, hogy Benton nem valamiféle előre megtervezett politikai mozgalom vezetőjeként jut el idáig. A hatalom egyszerűen rászakad, miközben ő maga is csak menet közben próbálja megérteni, mivé vált az eredetileg személyes indíttatású gondolata. Ettől az elsőre merész politikai fantáziának tűnő történet valódi gondolatkísérletté válik: vajon attól, hogy valaki pontosan látja egy rendszer hibáit, tudni fogja azt is, hogyan kellene működtetni helyette?

A válasz természetesen nem egyszerű. A fiatal vezetők kezdetben úgy érzik, végre lehetőségük nyílt arra, hogy másképp csinálják, mint elődeik. Csakhogy a hatalommal együtt megjelennek az érdekek, a kompromisszumok, a bizalmatlanság és a döntések következményei is. A regény ettől válik érdekesebbé annál, mint amit az alaphelyzet elsőre ígér. Chainani nem idealizálja a fiatalokat, de nem is teszi őket felelőssé azokért a problémákért, amelyeket a felnőttek hagytak rájuk.

Ez a felvetés persze nem teljesen előzmény nélküli az irodalomban. A fiatalok saját szabályok szerint működő, felnőttek nélküli társadalmának gondolata régóta foglalkoztatja a szerzőket. William Golding klasszikusa, A Legyek Ura a gyermeki kegyetlenséget és a civilizáció mázának lekopását vizsgálta egy lakatlan szigeten, míg Suzanne Collins Az éhezők viadala című trilógiája a média és a politikai elnyomás manipulatív erejét mutatta be az ifjúság szemén keresztül. Chainani azonban mindkettőhöz képest egészen más helyzetből indul ki: nem elszigeteli a fiatalokat egy arénába vagy egy szigetre, hanem a létező világrendszer élére állítja őket. Így a kérdés sem egyszerűen az, hogy képesek-e egymás között megszervezni egy társadalmat, hanem az, hogy mit kezdenek egy már működő – vagy éppen működésképtelen – politikai rendszerrel.

Benton közben maga is kénytelen változni. Ráadásul nem az a főhős, akit könnyű azonnal megszeretni: impulzív, meggondolatlan, és több olyan döntést is hoz, amelynél olvasóként legszívesebben közbeszólnánk. Miközben egyre több ember figyeli minden lépését, neki ugyanúgy szüksége van azokra, akik még azelőtt ismerték, hogy politikai jelentősége lett volna. Ebben különösen fontos szerepet kap Jax és Freddy. Barátságuk nem egyszerű mellékszál: ők azok, akik a hatalmi játszmák közepette is Bentont ahhoz a fiúhoz kötik, aki a történet elején volt. A viszontagságok lassan felnőttebbé teszik, de nem veszik el belőle teljesen azt az idealizmust, amelyből az egész történet kiindul. Ez ad a regénynek egy személyesebb réteget, és emlékeztet arra, hogy az elnöki szerep mögött továbbra is egy bizonytalan, hibázó, a helyét kereső tizenhét éves áll.

A fiatalok hatalomra kerülésével azonban nem ér véget a gondolatkísérlet – éppen ellenkezőleg. Amikor Svédországban összeülnek első nemzetközi csúcstalálkozójukra, a kezdeti lelkesedést egy gyilkosság töri meg. A bizalom pillanatok alatt szertefoszlik, Benton pedig hamarosan nemcsak elnökként, hanem gyanúsítottként is kénytelen szembenézni a helyzettel. A regény itt fordul át igazán thrillerbe: a korábbi kérdések mellé titkok, árulások és egyre nagyobb személyes kockázat társul.

A thrilleres fordulat ugyanakkor nem írja felül a regény társadalmi kérdéseit. A fiatalok dühe nem a semmiből születik: Chainani világában a felnőtt politikai elit valóban kudarcot vallott, miközben a környezetvédelemtől a társadalmi problémákig számos kérdés maradt megoldatlanul. A történet ettől válik igazán kellemetlenné: nem lehet egyszerűen kamaszos lázadásként elintézni azt az elégedetlenséget, amely mögött nagyon is valós problémák húzódnak. Nekem pedig éppen itt adott a könyv egy egészen furcsa, belső visszhangot. Miközben Amerika összeomlásáról és a klímaválságról olvastam, képtelen voltam függetleníteni magam a saját mindennapi valóságunktól. A hazai és globális történéseket, valamint a fiatalok egyre látványosabb kiábrándultságát és dühét látva a Chainani által felvázolt fikció időnként ijesztően gyorsan kezdett valósággá válni a szemem előtt. És talán éppen ez teszi igazán nyugtalanítóvá: hogy miközben a történet alaphelyzete képtelenül távolinak tűnik, az érzés, amelyből megszületik, egyáltalán nem az.

A könyv formája jól illeszkedik ehhez a gondolathoz. Chainani a hagyományos elbeszélést több mint 150 vizuális elemmel, naplóbejegyzésekkel, közösségimédia-posztokkal, e-mailekkel, hírekkel, hivatalos dokumentumokkal és plakátokkal egészíti ki. Ez nem pusztán látványos játék: pontosan azt a médiakörnyezetet teremti meg, amelyben a történet játszódik. Egyetlen videó képes tömegeket megszólítani, az események pedig szinte ugyanabban a pillanatban válnak hírré, véleménnyé és közösségi tartalommá. Pék Zoltán letisztult fordítása jól illeszkedik ehhez a pergő, sokszor szinte forgatókönyvszerű szerkezethez. A feszes párbeszédek és a különböző dokumentumok miatt a történet gyorsan halad, a szerző pedig többnyire nem terheli túl hosszú leírásokkal. Ez különösen jól működik egy olyan regénynél, amelynek egyik központi témája éppen a figyelemért folytatott küzdelem.

Nem mondom, hogy a Lázadó ifjúság egy hibátlan vagy könnyen emészthető mű. A politikai helyzetek egy része helyenként túlságosan leegyszerűsítő, és a nemzetközi szereplők között akadnak olyanok, akik inkább egy-egy politikai álláspontot képviselnek, mint összetett személyiséget. Mégis figyelemre méltó vállalkozás, mert nem azt állítja, hogy a fiatalok kezében automatikusan jobb helyre kerülne a hatalom. Sokkal inkább azt mutatja meg, milyen könnyű elveszíteni azok bizalmát, akiknek a jövőjéről döntünk.

Bár a könyv filmes adaptációjáról egyelőre nincsenek hírek, olvasás közben többször is megelevenedett bennem egy feszült, sötét tónusú politikai dráma képe. És bár most még inkább csak találgathatom, merre vihetné tovább Chainani ezt a történetet, egy dolog biztos: a Lázadó ifjúság után nehéz ugyanúgy tekinteni a jövőnkről szóló hírekre, mint előtte. Talán azért is, mert Benton története végső soron nem egy forradalommal kezdődik. Csak egy gondolattal, amelyet valaki végre kimond.