Főkép

Phillis Wheatley az észak-amerikai irodalomtörténet és az afroamerikai kultúra egyik legkorábbi úttörője. Az irodalomtudomány az első afroamerikai nőként tartja számon, akinek önálló verseskötete nyomtatásban megjelent, bár neve a szélesebb nemzetközi és hazai oktatási kánonban mindmáig ritkábban szerepel a korszak meghatározó szerzői között. Munkássága a korabeli észak-amerikai felvilágosodás és a neoklasszicista költészet formanyelvéhez kapcsolódott, ugyanakkor kiemelkedő tehetsége és műveltsége fontos hivatkozási alappá vált a rabszolgaság intézményéről szóló európai és amerikai erkölcsi vitákban.

 

A történeti források hiányossága miatt pontos születési helye és ideje nem dokumentálható. A kutatások többsége a nyugat-afrikai Senegambia térségébe helyezi származását, születésének idejét pedig 1753 körülre teszi. Körülbelül hétéves korában rabszolgahajón hurcolták át az Atlanti-óceánon, majd 1761. július 11-én Bostonban adták el John Wheatley jómódú kereskedő családjának. Nevét a rabszolgaszállító hajóról (Phillis), vezetéknevét pedig tulajdonosairól kapta a korabeli gyakorlat szerint. A Wheatley család – felismerve a kislány kivételes képességeit – szellemi és vallási nevelésben részesítette. Mary és Nathaniel Wheatley segítségével Phillis rövid idő alatt megtanult angolul írni és olvasni, majd alapfokon elsajátította a latint, és tanulmányozta a Bibliát, a klasszikus mitológiát, valamint Alexander Pope költészetét.

 

Első verse 1767-ben jelent meg a Newport Mercury című lapban, a szélesebb ismertséget azonban az 1770-ben, George Whitefield metodista prédikátor halálára írt elégiája hozta meg számára. Első teljes kötetének bostoni kiadása elé ugyanakkor komoly előítéletek gördültek. A korabeli fehér elit egy része kételkedett abban, hogy egy afrikai származású rabszolganő képes ilyen magas színvonalú verseket alkotni. Emiatt 1772 őszén tizennyolc tekintélyes bostoni férfi – köztük Thomas Hutchinson kormányzó és John Hancock – igyekezett meggyőződni arról, hogy a versek valóban Wheatley művei. Bár a formális bírósági tárgyalásról nem maradt fenn közvetlen dokumentum, a hitelesítő nyilatkozat később bekerült a kötet elé, igazolva a szerzőség hitelességét.

 

Mivel Bostonban nem találtak kiadót, Wheatley 1773-ban Nathaniel Wheatley kíséretében Londonba utazott, ahol a brit abolicionista arisztokrácia több alakja – köztük Dartmouth grófja és Selina Hastings, Huntingdon grófnője – is támogatta. Ennek köszönhetően még abban az évben megjelent Londonban történelmi jelentőségű kötete, a Poems on Various Subjects, Religious and Moral (Különböző tárgyú vallásos és erkölcsi versek). Lírája a neoklasszicista hagyományokat követte: rímes páros sorokban írt bibliai allegóriákat, vallási elmélkedéseket és antik mitológiai képeket, miközben egyes verseiben áttételesen a rabszolgaság tapasztalata is megjelent. Londoni tartózkodása, kötete sikere és brit támogatói valószínűleg szerepet játszottak abban, hogy Amerikába való visszatérése után, 1773 őszén a Wheatley család hivatalosan felszabadította őt. Költői hírneve a függetlenségi háború kezdetén a legfelsőbb politikai körökig is elért. Az 1775-ben George Washingtonhoz írt elismerő versére maga a kontinentális hadsereg főparancsnoka válaszolt saját kezű levélben, majd 1776 márciusában személyesen is fogadta Wheatleyt cambridge-i főhadiszállásán.

 

Felszabadulása után élete az amerikai függetlenségi háború és a személyes veszteségek miatt súlyos létbizonytalanságba fordult. Mentorai, Susanna és John Wheatley néhány éven belül meghaltak, így Phillis elveszítette korábbi társadalmi védőhálóját. 1778-ban házasságot kötött John Peters szabad afroamerikai férfival. A korai életrajzírók Peterst gyakran felelőtlennek ábrázolták, a modernebb történeti kutatások azonban rámutatnak, hogy a férfi művelt, jogi ügyekben is jártas kereskedő volt, a család tartós elszegényedését pedig nem a személyes mulasztások, hanem a háború utáni súlyos gazdasági válság és a szabad fekete közösség vállalkozásait sújtó társadalmi diszkrimináció okozta. Három gyermekük született, de a források szerint mindannyian csecsemő- vagy kisgyermekkorukban meghaltak. Peters adósságai miatt idővel börtönbe került, így Wheatley egy bostoni panzióban szolgálóként és mosónőként dolgozott, miközben második tervezett verseskötetéhez az elszegényedett háborús Amerikában már nem talált elegendő előfizetőt.

 

Phillis Wheatley 1784. december 5-én, harmincegy éves korában hunyt el Bostonban, teljes szegénységben, utolsó gyermekének halálával szinte egy időben. Halála után neve és munkássága hosszú időre a kulturális emlékezet peremére szorult, ám a 19. századi abolicionista mozgalmak, majd a 20. század második felének irodalomtudománya újra felfedezte jelentőségét. Emlékezetének folytonosságát ma több kulturális intézmény és emlékmű is őrzi. Alakja megjelenik a Boston Women's Memorial bronzszoborcsoportjában, kéziratait pedig a Massachusetts Historical Society őrzi. Jelentőségét az is mutatja, hogy neve felkerült Judy Chicago 1979-es The Dinner Party című feminista installációjának örökség-padlójára (Heritage Floor), amely a történelem kiemelkedő nőalakjai előtt tiszteleg, jelezve, hogy munkássága az afroamerikai irodalom és a női művelődéstörténet alapvető örökségévé vált.