Főkép

Mörk Leonóra neve elsősorban történelmi regényei révén vált ismertté, az Ezüstszélű felhők azonban egészen más oldaláról mutatja meg az írónőt. Ez a kötet nem regény, hanem rövid tárcákból és személyes hangvételű írásokból álló gyűjtemény, amely a mindennapok apró csodáit, elgondolkodtató pillanatait és emberi kapcsolatait állítja a középpontba. A cím az angol mondásra utal, miszerint minden sötét felhőnek ezüstös a széle, vagyis a legnehezebb helyzetekben is ott rejtőzik valami reménykeltő. Ez a gondolat végigkíséri az egész könyvet.

 

A kötet írásai nem a nagy fordulatokról szólnak, hanem azokról a hétköznapi eseményekről, amelyek mellett gyakran észrevétlenül elsétálunk. Egy régi emlék, egy különös találkozás, egy félbehagyott mondat vagy egy váratlan felismerés mind olyan történetté válik, amely megállásra és gondolkodásra készteti az olvasót. Mörk Leonóra különleges érzékenységgel figyeli meg a körülötte lévő világot, és ezt a figyelmet könnyed, mégis mély tartalommal tölti meg. Nem akar tanítani vagy kész válaszokat adni, inkább finoman terelgeti az olvasót, hogy maga fedezze fel a történetek mögött rejlő üzeneteket.

 

Számomra ez a kötet azért volt különleges, mert emlékeztetett arra, hogy a hétköznapokban is rengeteg szépség és érték rejtőzik, csak észre kell vennünk őket. Tizenkét nagyobb egységre osztható a könyv, az év hónapjait veszi sorra Mörk Leonóra és mesél nekünk ehhez kapcsolódóan valami apróságnak tűnő dologról, amiről végül kiderül, nem is annyira az. Mert benne van a hétköznapok esszenciája, és így maga a vegytiszta élet. Teszi mindezt finom humorral, érzékenyen, miközben szinte minden oldalra odacsempészi a kedvenc olvasmányait, idéz sorokat a szívének kedves szerzőktől. Egyszerre ír elegánsan, humorosan és meghatóan. Mondatai természetesek, olvasmányosak, mégis sokszor hosszú ideig velünk maradnak. Az írásokban finom irónia keveredik a nosztalgiával, miközben az élet szépségei és nehézségei egyaránt helyet kapnak. A rövid fejezetek miatt a kötetet akár néhány perc alatt is lehet olvasni, mégis minden történet mély nyomot hagyott bennem. A mesebeli kert című írás lett nálam a befutó, mert annyira érzékletesen írja le a tavasszal virágba boruló kertjét, hogy szinte láttam magam előtt a rügyező fákat és a színpompás tulipánokat. A tárcában nem történik nagyobb esemény, mégis minden benne van a gazdálkodásról, a lélek ápolásáról, az elfogadásról és az áhítatról.   

 

Különösen azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik az elgondolkodtató, mégis könnyed hangvételű prózát. Az Ezüstszélű felhők nem olyan könyv, amelyet sietve kell végigolvasni. Sokkal inkább olyan olvasmány, amelyhez érdemes újra és újra visszatérni, hagyni, hogy egy-egy történet vagy gondolat leülepedjen. Később pedig, egy tea mellett ismét elő lehet venni, hogy új arcát mutassa meg a szöveg.