Főkép

Marion Zimmer Bradley neve évtizedeken át elsősorban a fantasyirodalom olvasói számára csengett ismerősen. Regényei sokak számára jelentették az első találkozást a Darkover különös világával vagy Arthur király legendáinak újraértelmezésével, szerkesztőként és közösségépítőként pedig számos fiatal szerző pályakezdését segítette. Életművének megítélése azonban a halála után gyökeresen átalakult, és ma már irodalmi öröksége mellett a személyével kapcsolatos súlyos kérdések is elválaszthatatlan részét képezik a róla szóló emlékezetnek.

 

Marion Eleanor Zimmer 1930. június 3-án született Albanyban, New York államban, és egy közeli farmon nőtt fel. Gyermekéveit alapjaiban határozta meg az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága; a család folyamatos anyagi bizonytalanságban élt. Édesapja, Leslie Raymond Zimmer ácsként és teherautó-sofőrként dolgozott, míg édesanyja, Evelyn Conklin Zimmer történelemmel foglalkozott. Marion után még két fiúgyermek született a családban, Leslie és Paul Edwin, akikkel később szoros szellemi és szakmai kapcsolatot ápolt.

 

A szegénység és a családi feszültségek elől Marion már egészen fiatalon az olvasásba menekült. Kamaszkorában szenvedélyesen falta a korai science fiction és fantasy magazinokat. Legnagyobb irodalmi példaképei és stilisztikai formálói Henry Kuttner, Edmond Hamilton, valamint a korszak úttörő írónői, C. L. Moore és Leigh Brackett voltak. Utóbbiak bizonyították számára, hogy a nőknek is van helye az addig szinte kizárólag férfiak által dominált fantasztikus irodalomban.

 

Tizennégy évesen már történeteket írt a saját és iskolája szórakoztatására, tizenhét évesen pedig – a rajongói szubkultúra korai hullámát meglovagolva – saját fanzint alapított Astra’s Tower címmel. Ebben a munkában öccse, Leslie is segítette. Bár kezdetben operaénekesi karrierről álmodozott, a science fiction közösségben (fandomban) végzett aktív levelezései és korai írásai végleg az alkotói pálya felé terelték. 1949-ben, mindössze tizenkilenc évesen feleségül ment Robert Alden Bradleyhez, egy nála harminc évvel idősebb vasúti alkalmazotthoz, akivel a fanzin levelezőlapjain keresztül ismerkedett meg. Első gyermekük, David Bradley 1950-ben született. A házasság korán zátonyra futott, ám Marion a válás után is megtartotta férje vezetéknevét, amelyen addigra irodalmi hírnevét építeni kezdte.

 

Az ötvenes évektől kezdve rendszeresen publikált novellákat és regényeket, miközben tanulmányokat folytatott a texasi Hardin–Simmons Egyetemen, majd a Kaliforniai Egyetemen (UC Berkeley). Már pályája kezdetén sem ragaszkodott mereven a műfaji határokhoz. A fantasy és a science fiction mellett más témák is foglalkoztatták: Lee Chapman és más álneveken olyan pulp fiction regényeket is írt, amelyek az akkori társadalomban még tabunak számító, azonos nemű kapcsolatokkal foglalkoztak (például az 1962-es I Am a Lesbian). Későbbi művei közül a meleg cirkuszi akrobaták világában játszódó The Catch Trap különösen jelentős és hűséges olvasótábort szerzett számára a feminista és LMBTQ+ közösségeken belül.

 

Írói világának középpontjába a Darkover-ciklus került. Az elveszett emberi kolónia bolygóján játszódó történetek sajátos módon ötvözték a science fiction és a fantasy elemeit. A feudális társadalomra emlékeztető világ, a különleges pszichikus képességek és a nemzedékeken átívelő családtörténetek egyedi hangulatot teremtettek. A világ alapjait az 1958-ban megjelent The Planet Savers teremtette meg, amelyből később a science fantasy egyik legismertebb univerzuma nőtt ki. Bradley több mint húsz regényt írt a Darkover-univerzum világában, amelynek alakításába bevonta fivérét, a szintén fantasy-íróvá váló Paul Edwin Zimmert is. Egy időben szokatlan nyitottsággal engedélyezte, hogy rajongók és fiatal írók novellákat írjanak ebben a világban, ám egy későbbi szerzői jogi vita után felhagyott ezzel a gyakorlattal.

 

Pályájának legnagyobb sikerét az 1983-ban megjelent The Mists of Avalon hozta meg, amely magyarul Avalon ködbe vész címen vált ismertté. A regény Arthur király történetét elsősorban Morgaine, Gwenhwyfar és más nőalakok szemszögéből mesélte újra. A kereszténység és a régi pogány hagyományok közötti feszültség, valamint a szereplők összetett emberi viszonyai új megvilágításba helyezték a jól ismert mondakört. A könyv nemzetközi bestseller lett. Bár a köztudatban úgy él, hogy elnyerte a rangos Locus-díjat, a valóságban 1984-ben Locus-díjra jelölték, és ugyanebben az évben elnyerte a Science Fiction Book Club legjobb regénynek járó elismerését. A történet népszerűségét jól mutatja, hogy 2001-ben televíziós minisorozat is készült belőle, amelyben olyan színészek szerepeltek, mint Anjelica Huston, Joan Allen és Julianna Margulies.

 

Bradley nemcsak íróként volt aktív. Az 1980-as évektől kezdve szerkesztette a Sword and Sorceress antológiákat, amelyek számos pályakezdő szerző számára jelentettek bemutatkozási lehetőséget. 1988 és 2000 között saját folyóiratot is gondozott Marion Zimmer Bradley's Fantasy Magazine címmel. A lapban több később ismertté vált szerző korai írásai jelentek meg, köztük Mercedes Lackey, Diana Gabaldon, Laurell K. Hamilton és Deborah J. Ross művei. Aktív kapcsolatban állt a korai középkori hagyományőrző közösségekkel is, és 1966-ban öccsével, Paul Edwin Zimmerrel együtt részt vett a Society for Creative Anachronism megalapításában. Egész életében élénken érdeklődött a nyugati ezoterikus hagyományok, a neopogány vallási irányzatok és a kereszténység különböző formái iránt; ezek a motívumok számos regényének szellemi hátterében is megjelentek.

 

Magánélete jóval összetettebb és zártabb volt annál a képnél, amelyet az olvasói a feminista irodalom ikonjaként hosszú időn át láttak belőle. 1964-ben házasságot kötött Walter Breennel, a neves numizmatikussal és íróval, akitől két közös gyermeke született: Patrick (1964) és Moira (1966).

 

A család az 1970-es évek elején a kaliforniai Berkeleybe költözött, ahol egy rendkívül szokatlan, tágabb családi és baráti kommunát hoztak létre. Ebben a házban élt együtt Bradley, a férje (akivel nyitott házasságban éltek, mivel Breen homoszexualitását nyíltan vállalta), a gyermekeik, Bradley két öccse, valamint azok feleségei és több nevelt gyermek is. Ebben az alternatív, hippi korszak ihlette intellektuális környezetben a házaspár radikális vallási és társadalmi kísérletekbe kezdett: többek között pappá szentelték őket egy marginális keleti ortodox egyházi közösségben, és pasztorális tanácsadást nyújtottak. A progresszív szellemi műhely mögött azonban súlyos visszaélések rejtőztek. Walter Breent 1991-ben letartóztatták, majd gyermekek elleni szexuális bűncselekmények miatt börtönbüntetésre ítélték. Breen 1993-ban, börtönbüntetése idején halt meg. Házasságuk formálisan már 1990-ben válással végződött. Marion Zimmer Bradley 1999. szeptember 25-én hunyt el Berkeleyben. Hamvait később a Somersetben emelkedő Glastonbury Tor környékén szórták szét, azon a vidéken, amelyet a hagyomány Avalon legendás szigetével is kapcsolatba hoz. Halála után a fantasyirodalom meghatározó alakjaként emlékeztek rá, és 2000-ben posztumusz World Fantasy Award életműdíjban részesült.

 

Az örökségéről alkotott kép 2014-ben, tizenöt évvel a halála után gyökeresen és visszavonhatatlanul megváltozott. Lánya, Moira Greyland nyilvánosan, majd később önéletrajzi könyvében is részletesen beszámolt arról, hogy gyermekkorában folyamatos szexuális és fizikai bántalmazás érte a családi otthonban. Állításai szerint édesanyja nemcsak tudott Walter Breen tetteiről, hanem aktív részese és elkövetője is volt a visszaéléseknek. Fivére, Patrick Breen – írói nevén Mark Greyland – szintén megerősítette, hogy a Berkeley-i házban súlyos traumákat éltek át gyermekkorukban.

 

A vallomások sokkszerűen érték a sci-fi és fantasy közösséget. Sok olvasó és író kényszerült arra, hogy újraértékelje Bradley helyét az irodalomban. Különösen fájdalmas kontrasztot jelentett, hogy míg műveiben (főként az Avalon ködbe vész lapjain) a női egyenjogúság, a testvériség és a gyermekek védelmének eszményei jelentek meg, a nyilvánosságra került vallomások alapján a valóságban saját családjában súlyos visszaélések történtek. Több irodalomtörténész és kritikus is rámutatott arra, hogy a háttérismeretek fényében regényeinek egyes rituális jelenetei utólag egészen más, jóval nyugtalanítóbb értelmezési lehetőségeket vetettek fel. A botrányok nyomán a Marion Zimmer Bradley Literary Works Trust bejelentette, hogy a művekből származó bevételek egy részét gyermekeket védő és az áldozatokat segítő szervezetek támogatására fordítják. A döntés ugyan nem csillapította a vitákat, de azt jelezte, hogy a hagyaték kezelői sem kívánták figyelmen kívül hagyni a nyilvánosságra került visszaélések súlyát.

 

A róla szóló viták máig nem zárultak le. Marion Zimmer Bradley alakja ma már elválaszthatatlan attól a fájdalmas örökségtől, amely csak halála után került teljes egészében nyilvánosságra. Élettörténete így egyszerre tanúsítja a képzelet rendkívüli erejét és emlékeztet arra a nehéz kérdésre, amellyel az utókor újra és újra szembesül: miként viszonyulhatunk egy jelentős alkotó műveihez, ha az emberi életút árnyai és bűnei beárnyékolják az életművet is.

 

Önálló regények, korai művek

The Door Through Space – 1961

Seven from the Stars – 1961

I Am a Lesbian – 1962

The Strange Women – 1962 (Miriam Gardner álnéven)

The Colors of Space – 1963

Falcons of Narabedla – 1964

Castle Terror – 1965

No Adam for Eve – 1966 (John Dexter álnéven)

Knives of Desire – 1966 (Morgan Ives álnéven)

Souvenir of Monique – 1967

Bluebeard’s Daughter – 1968

The Brass Dragon – 1969

The Endless Voyage – 1975

Can Ellen Be Saved? – 1975

Drums of Darkness – 1976

The Ruins of Isis – 1977

The Catch Trap – 1979

The House Between the Worlds – 1980

Survey Ship – 1980

Night’s Daughter – 1985

Warrior Woman – 1985

The Firebrand – 1987

Tiger Burning Bright – 1995 (Andre Norton és Mercedes Lackey társaságában)

Darkover-ciklus

The Planet Savers – 1958 (kisregényből később regényváltozatok; a ciklus egyik alapja)

The Sword of Aldones – 1962

The Bloody Sun – 1964

Star of Danger – 1965

The Winds of Darkover – 1970

The World Wreckers – 1971

Darkover Landfall – 1972

The Spell Sword – 1974

The Heritage of Hastur – 1975

The Shattered Chain – 1976

The Forbidden Tower – 1977

Stormqueen! – 1978

Two to Conquer – 1980

Sharra’s Exile – 1981

Hawkmistress! – 1982

Thendara House – 1983

City of Sorcery – 1984

The Heirs of Hammerfell – 1989

Rediscovery – 1993 (Mercedes Lackey közreműködésével)

Exile’s Song – 1996

The Shadow Matrix – 1997

Traitor’s Sun – 1999

Zandru’s Forge – 2003 (Deborah J. Ross közreműködésével)

A Flame in Hali – 2004 (Deborah J. Ross közreműködésével)

The Alton Gift – 2007 (Deborah J. Ross közreműködésével)

Hastur Lord – 2010 (Deborah J. Ross közreműködésével)

The Children of Kings – 2013 (Deborah J. Ross közreműködésével)

Thunderlord – 2016 (Deborah J. Ross közreműködésével)

The Laran Gambit – 2022 (Deborah J. Ross közreműködésével)

 

Avalon-ciklus

The Mists of Avalon – 1983

The Forest House – 1994

Lady of Avalon – 1997

Priestess of Avalon – 2000 (Diana L. Paxson közreműködésével)

Ancestors of Avalon – 2004 (Diana L. Paxson)

Ravens of Avalon – 2007 (Diana L. Paxson)

Sword of Avalon – 2009 (Diana L. Paxson)

Atlantis / Web of Light ciklus

Web of Darkness – 1982

Web of Light – 1983

The Fall of Atlantis – 1987 (az előző két regény átdolgozott összefoglalása)

 

Trillium-ciklus (több szerző)

Black Trillium – 1990 (Andre Norton, Julian May, Marion Zimmer Bradley)

Blood Trillium – 1992

Golden Trillium – 1993

Lady of the Trillium – 1995

Sky Trillium – 1996

 

Novelláskötetek

The Dark Intruder and Other Stories – 1964

The Best of Marion Zimmer Bradley – 1985

Jamie and Other Stories – 1988

Marion Zimmer Bradley’s Darkover – 1993

The Marion Zimmer Bradley Short Story Collection – 2014

Marion Zimmer Bradley: Science Fiction Collection – 2014

 

Magyar kiadások
Avalon ködbe vész (2007)

A világok háza (1990)

Darkover (1991)