Álmok, démonok és elveszett birodalmak – Tanith Lee élete és munkássága

A huszadik század második felének fantasztikus irodalmában kevés olyan szerző akadt, akinek képzelete annyira nehezen volt besorolható, mint Tanith Lee-é. Regényeiben és novelláiban a fantasy, a science fiction, a horror és a gótikus irodalom határai szinte észrevétlenül olvadtak egymásba. Műveit egyszerre hatották át a keleti mesék, a görög mítoszok, a vámpírlegendák és a klasszikus romantikus irodalom emlékei. Különös, érzéki és gyakran sötét hangulatú történetei nem mindig követték a kor divatos irányzatait, mégis sajátos helyet biztosítottak számára a modern fantasztikus irodalom legjelentősebb alkotói között.

 

Tanith Lee 1947. szeptember 19-én született London északi részén. Szülei, Bernard és Hylda Lee hivatásos társastáncosok voltak. Munkájuk miatt a család folyamatosan úton volt, és beutazta az egész Brit-szigetet. (A popkulturális emlékezetben élő makacs pletykákkal ellentétben az írónő édesapja csupán névrokona volt Bernard Lee-nek, a James Bond-filmekben „M” karakterét alakító színésznek.) Bár a család szerény, gyakran kifejezetten szegényes anyagi körülmények között élt, otthonaik hangulatát mégis mély intellektuális és művészi nyitottság jellemezte. Szülei hatalmas zsebkönyvgyűjteményt tartottak fenn, és természetesnek számított, hogy a családi asztalnál a Hamletről, a Draculáról vagy a korszak korai science fiction és fantasy magazinjairól beszélgettek.

 

A bizonytalan anyagi körülmények és a gyakori iskolaváltások miatt gyermekkorát nem a nyugalom jellemezte. Később többször beszélt arról, hogy diszlexiája miatt hosszú ideig nehézséget okozott számára az olvasás, és csak nyolcéves korában sikerült igazán megtanulnia. Édesapja türelmes segítségével azonban hamarosan falni kezdte a könyveket, és a betűk világa szinte azonnal menedékké vált számára. Anyja saját maga által kitalált tündérmesékkel táplálta a kislány fantáziáját, amelyekben a herceg sokszor a gonosz boszorkányt vette feleségül – ez a hagyományos sémákat felborító látásmód később Lee saját meséinek és gótikus történeteinek is a védjegyévé vált. Apja a Shakespeare-drámák iránti rajongást adta át neki, a kislány pedig kilencévesen már megszállottan írt.

 

Kamaszkorában rendkívül széles körű és érett olvasóvá vált. Szenvedélyesen falta Charles Dickens hömpölygő, viktoriánus regényeit, valamint Graham Greene és Virginia Woolf írásait, akiktől a lélektani ábrázolás és a modern stílusérzék alapjait leste el. Ezzel párhuzamosan korán felfedezte magának a fantasztikus irodalom klasszikusait is. Mervyn Peake (a Gormenghast alkotója) gótikus barokkossága, Fritz Leiber sötét urban fantasy világa és Theodore Sturgeon pszichológiai mélységű science fiction történetei együttesen fektették le annak a különleges, határokat elmosó képzeletnek az alapjait, amely később Lee saját írásait jellemezte.

 

A kései írástanulás ellenére sikeresen letette a brit középiskolai felvételit (eleven-plus exam), így a Catfordban található, tekintélyes Prendergast Leánygimnáziumba (Prendergast Grammar School for Girls) került. Bár a kötelező házi feladatokat sokszor a belső fantáziavilága elleni merényletként élte meg, a gimnáziumban három tanárnő is akadt, akiket később élete „intellektuális hőseiként” nevezett meg: a történelem-, az angol- és a vallástanára. Az ő szenvedélyes és mély tantárgyi szeretetük alapozta meg Lee egész életen át tartó vonzalmát a mitológiák, a teológia és a történelem iránt.

 

A gimnázium után Lee a Croydon Művészeti Főiskolára (Croydon Art College) nyert felvételt, mivel az írás mellett a festészet és a rajzolás volt a legfőbb hobbija. Egy év után azonban rájött, hogy a vizuális művészetek helyett sokkal jobban és pontosabban ki tudja fejezni magát a szavak erejével, így otthagyta a képzőművészeti képzést. A vizualitás és a kézműves megközelítés iránti rajongása azonban megmaradt, és ez határozta meg legkülönösebb írói szokását is. Tanith Lee egész életében elutasította a modern technikát: soha nem tért át az írógép vagy a számítógép használatára. Legfőbb hobbija és alkotói rituáléja az maradt, hogy töltőtollal, kézzel írta le hatalmas, többezres oldalszámú regényfolyamait a papírra, és a kéziratokat a kiadói szerkesztők gépelték be helyette. Az írás számára nem csupán munka, hanem egyfajta meditatív tevékenység volt. Kézzel írt kéziratai és rendkívüli munkafegyelme jól tükrözték azt a szinte archaikus mesemondói szemléletet, amely egész életművét áthatotta.

 

Az iskola befejezése után számos különféle munkát vállalt. Dolgozott könyvtári asszisztensként, bolti eladóként, hivatalnokként és pincérnőként is, miközben szinte megszállott kitartással küldözgette kéziratait a kiadóknak. Első professzionális eladására 1968-ban került sor, amikor megjelent The Betrothed című rövid története. A következő években több gyermekkönyvet is írt, de az igazi áttörésre még várnia kellett.

 

A fordulópontot az 1975-ben megjelent The Birthgrave hozta el. A monumentális regény egy vulkán mélyéről felébredő, múltját elveszítő nő történetét mesélte el, és a sci-fi technológiai hátterének, valamint a kard és boszorkányság (fantasy) mitikus motívumainak szokatlan elegyével hívta fel magára a kritikusok figyelmét. A DAW Books kiadó vezetője, Donald A. Wollheim személyesen támogatta a könyv megjelenését, és ennek köszönhetően Tanith Lee neve rövid idő alatt nemzetközileg is ismertté vált. A regényt később két folytatás követte, és megszületett az úgynevezett Birthgrave-ciklus.

 

Az 1970-es és 1980-as évek jelentették pályájának legtermékenyebb időszakát. Ebben az időszakban egymást követték a regények, novelláskötetek és gyermekkönyvek. Talán legismertebb vállalkozása a Tales from the Flat Earth (Lapos Föld) sorozat lett, amelynek történetei egy olyan világban játszódtak, ahol démonok, istenek és halandók sorsa fonódott össze. Az Ezeregy éjszaka meséihez, a perzsa legendákhoz és a dekadens irodalom hagyományaihoz egyaránt kapcsolódó ciklus különleges költőisége és érzékisége miatt máig az egyik legjelentősebb fantasy-sorozatnak számít.

 

Lee műveinek egyik legjellegzetesebb vonása az volt, hogy ritkán fogadta el a hagyományos műfaji határokat. Regényeiben a nemi szerepek, az identitás, a halhatatlanság, a vágy és a hatalom kérdései ugyanúgy visszatértek, mint a mítoszok és az álmok világa. Nőalakjai rendszerint összetettek, gyakran erkölcsileg is nehezen besorolhatók voltak, ami jelentősen eltért a korabeli fantasztikus irodalom számos megszokott sémájától. Bár Tanith Lee soha nem tekintette magát ideológiai értelemben vett feminista írónak, több irodalomtörténész rámutatott arra, hogy művei jelentős hatást gyakoroltak a női nézőpontokat előtérbe helyező fantasyirodalom fejlődésére.

 

Nemcsak regényíróként volt aktív. Novellái rendszeresen jelentek meg a korszak vezető fantasztikus magazinjaiban, és televíziós forgatókönyveket is írt. A brit kultikus science fiction sorozat, a Blake’s 7 számára két epizód forgatókönyvét készítette el. A televíziós munka ritka kitérőnek számított pályáján, de ezekben is felismerhető maradt a sötét hangulat, a morális kétértelműség és a tragikus hősök iránti vonzalma.

 

1987-ben férjhez ment a festő és író John Kaiine-hez. Házasságuk harmonikus alkotói kapcsolatot is jelentett. Férje több könyvéhez készített illusztrációkat, és egész életük során kölcsönösen támogatták egymás munkáját. Gyermekük nem született.

 

Pályafutása során több mint kilencven regényt és mintegy háromszáz novellát publikált. Munkásságát számos rangos elismeréssel jutalmazták. Többször nyerte el a British Fantasy Awardot; 1980-ban a Death’s Master című regényéért ő lett az első női szerző, aki megkapta a British Fantasy Society rangos August Derleth-díját. 1983-ban és 1984-ben World Fantasy-díjjal ismerték el a legjobb novella kategóriájában, emellett többször jelölték Hugo-, Nebula- és Bram Stoker-díjra is. A fantasy- és horrorirodalom kiemelkedő alakjaként életművét 2014-ben a World Fantasy Award életműdíjával ismerték el, amely a műfaj egyik legrangosabb kitüntetésének számít.

 

Miközben olvasói és pályatársai nagyra becsülték, a kilencvenes évektől egyre nehezebben talált hagyományos kiadót új művei számára. A könyvpiac változása és a műfajok egyre erősebb kategorizálása nem kedvezett annak a sajátosan határokat átlépő stílusnak, amely egész pályáját jellemezte. Több kritikus utólag éppen ebben látja annak okát, hogy Lee jelentősége hosszú időre háttérbe szorult: művei túl líraiak voltak a hagyományos science fiction számára, túl sötétek a klasszikus fantasyhoz, és túl fantasztikusak a mainstream irodalmi piac számára.

 

Tanith Lee 2015. május 24-én hunyt el kelet-angliai otthonában, hosszabb betegség után. Halálának híre megrendítette a fantasztikus irodalom nemzetközi közösségét. Számos író és kritikus emlékezett meg róla úgy, mint olyan alkotóról, aki soha nem igazodott maradéktalanul a divatokhoz, és éppen ezért maradhatott meg ennyire egyedinek.

 

Az utóbbi években életműve újra a figyelem középpontjába került. Több regényét ismét kiadták, és egyre többen tekintenek rá úgy, mint a modern fantasy egyik legnagyobb újítójára. Neil Gaiman, Michael Moorcock és más jelentős szerzők is elismeréssel szóltak róla, míg a fiatalabb nemzedékek számára egyre világosabbá vált, hogy számos ma természetesnek tűnő tematikus és stiláris megoldás már évtizedekkel korábban megjelent Tanith Lee műveiben.

 

Történeteiben démonok, istenek, elfeledett királyságok és halhatatlan szerelmek népesítették be a képzelet határvidékeit. Miközben a fantasztikus irodalom sokszor a világok építésére helyezte a hangsúlyt, Tanith Lee mindenekelőtt a vágyak, az álmok és az emberi természet sötétebb rétegeinek krónikása maradt. Talán éppen ezért sugároznak művei ma is különös időtlenséget: mintha egy régi mese, egy gótikus rémálom és egy elveszett mitológia emlékei egyszerre szólalnának meg bennük.

 

Fontosabb regények:

The Birthgrave (1975) – A Birthgrave-trilógia első kötete, Lee áttörést hozó regénye. Egy amnéziás nő ébred fel egy vulkán belsejében, és saját múltját kutatja. Dark fantasy, mítosz és politikai intrika keveréke.

Vazkor, Son of Vazkor (1978) – A Birthgrave világának folytatása.

The Storm Lord (1976) – Sötét, gótikus fantasy, egy halhatatlan uralkodó története.

The Castle of Dark (1978) – Gótikus hangulatú fantasy.

The Silver Metal Lover (1981) – Science fiction-románc egy mesterséges intelligenciával rendelkező android és egy fiatal nő kapcsolatáról. Az egyik legismertebb SF-regénye.

Biting the Sun (1979) – Posztapokaliptikus science fiction, amely egy mesterségesen fenntartott, örökké fiatal társadalmat mutat be.

Don't Bite the Sun (1976) – A Biting the Sun előzménye.

The Electric Forest (1979) – Science fiction elemekkel átszőtt fantasy.

The Dragon Hoard (1971) – Korai fantasy.

The Book of the Damned (1988) – Sötét, mitikus fantasy.

 

A Lapos Föld (Tales from the Flat Earth) sorozat:

Ez Lee egyik legfontosabb életműrésze.

Night’s Master (1978)

Death’s Master (1979)

Delusion’s Master (1981)

Delirium’s Mistress (1986)

Night’s Sorceries (1986)

 

A sorozat démonok, istenek és emberek különös világát építi fel, erősen merít az Ezeregy éjszaka meséiből, a keleti mítoszokból és a dekadens irodalomból.

 

Vámpíros / gótikus művek:

The Vampire Lovers (1978) – Sheridan Le Fanu Carmilla című művének világából is táplálkozó vámpírtörténet.

Sabella, or the Blood Stone (1980) – Vámpírregény, amelyben a klasszikus motívumokat sajátos, érzéki hangulattal dolgozza át.

Dark Castle (1978) – Gótikus fantasy.

 

Novellák és novelláskötetek:

The Gorgon and Other Beastly Tales (1985) – Mitikus és sötét hangulatú történetek.

Dreams of Dark and Light (1986) – Válogatott fantasztikus novellák.

Night Visions 5 (1988) – Több szerzőt tartalmazó horrorantológia, amelyben Lee is szerepel.

The Very Best of Tanith Lee (2003) – Átfogó válogatás novellákból.

Disturbed by Her Song (1996) – Két hosszabb, gótikus hangulatú történet.

 

Magyarul megjelent műve:

A kehely titka (1991)