Michael Witwer: Dungeons & Dragons: Drizzt legendája - Képes útmutató
Írta: Galgóczi Tamás | 2026. 06. 14.

Akinek volt már a kezében DK (Dorling Kindersley) album – Star Wars vagy Star Trek – az tudja, mire számíthat. Akinek még nem, az készüljön fel egy alapos kényeztetésre, olyan, rajongók számára összeállított képeskönyvre, ami nem csupán Drizzt Do’urden történetét dolgozza fel, hanem az Elfeledett Birodalmakról (The Forgotten Realms) is sokat elárul.
Gyakorlatilag minden oldalpár egy hős vagy antihős részletes bemutatásával foglalkozik. Az adott karakter múltja, jelene, felszerelése, szerepe mind helyet kap ebben az R. A. Salvatore által megálmodott sorozatban. Rajtuk kívül istenek, démonok, sárkányok és rengeteg szörny tülekedik az oldalakért – és biztos vagyok benne, hogy páran nem jelezték igényüket lapzártáig, ezért kimaradtak.
Természetesen nem hiányoznak a kalandok helyszínei, legyen az város, mint Vízmélyvára, földalatti település, mint Mithrill csarnok, vagy egy kisebb tájegység, mint a Jeges Szelek völgye. Sőt, még az egyéb létsíkokra is s helyet kapnak, bár helyszűke miatt ezekre csak felsorolásszerűen kerülnek említésre.
Plusz pontot érdemel a világ feletti hatalom megszerzésén, illetve az ilyen próbálkozások megakadályozásán munkálkodó csoportok bemutatása. A Hárfások és Thay vörös varázslói ugyanolyan fontosak a sorozat szempontjából, mint a Zhentarimok vagy a Smaragd enklávé.
Mivel a Drizzt sorozat lassan a negyvenedik kötetnél tart, egy pillanatig sem lehet a szereplők és a helyszínek számosságán csodálkozni, inkább azon lehet vitatkozni, mennyire szerethető az utóbbi évek iránya. Abban azonban teljesen biztos vagyok, hogy az első két-három trilógia mára klasszikussá nemesedett, és a későbbi kötetek között is vannak kiemelkedő darabok.
Azt mondjuk sajnáltam, hogy a regények listája csak az utolsó oldalon, az impresszum mellett kapott helyet, az elején sokkal jobb lett volna – de gondolom az eredeti angol kiadásban is így lehetett. Szerettem volna látni egy oldalpárt az eddig megjelent regények borítóival, hiszen azok között is van pár nagyon szép, ez a vágyam sajnos nem teljesült.
A könyv természetesen nem regényként olvasandó, inkább olyan album, amelyben jó elveszni: egy-egy karakter vagy helyszín után könnyű újabb és újabb oldalakon ragadni.
Bár nem követtem naprakészen az 1988-ban indult sorozatot, ez az album visszahozta az emlékeimet, és jó volt felidézni azt a hangulatot, amit a könyvek olvasása okozott. Felidézni, honnan indult és hova jutott el Drizzt Do’urden, milyen kalandok, találkozások formálták jellemét. Számba venni, miféle kalandokat élt át társai – Catti-brie, Bruenor és a többiek – oldalán, hányféle ellenséggel kellett megküzdeniük, miközben bejárták az ismert világ nagy részét.
Komolyan mondom, ez a kiadvány meghozta a kedvemet, hogy újra elkezdjem a sorozatot, és időrendben szépen sorban végigolvassam minden eddig megjelent részét.