Főkép

Lipták Gábor (1912–1985) író, újságíró, kultúrtörténész volt, aki számos gyűjteményes kötetet állított össze hazánk különféle tájegységeinek mondáiból, legendáiból, regéiből. Az első közülük az Aranyhíd című kötet volt, mely a Balatonról szólt. Az eredeti sorban a Sárkányfészek volt a negyedik gyűjteménye, mely 1969-ben jelent meg a Móránál, majd öt évvel később ismét – s egészen 2026-ig kellett várni, hogy ismét a könyvesboltok polcaira kerüljön.

 

A Lazi áldásos tevékenysége nyomán, teszem hozzá. Náluk azonban más a kiadási sorrend, az Arany- és Ezüsthíd után a Délibáb érkezett, s most kézbe vehetjük az Észak-Magyarországot megidéző könyvet. A sorozat külseje úgy modern és szemetgyönyörködtető, hogy nagyon is illik a tartalomhoz (ezzel együtt kicsit sajnálom, hogy kimaradtak belőle Szántó Piroska korabeli illusztrációi).

 

A kötet egy olyan történettel indul, mely a mocsaras helyszín okán az említett korábbi háromba is befért volna, csakhogy A tündérek temploma című novella a Bodrogközben játszódik. Novellát mondok, mert Lipták Gábor bevallottan nem pusztán gyűjtője, feljegyzője, de szerzője is volt a gyűjteményeiben sorakozó történeteknek. Igyekezett a kevésbé közismert sztorikat felkutatni, de sokszor töredékekből kellett dolgoznia. „Cserébe” az átiratai egységes stílusúak, és minden archaikusnak ható részletük mellett is máig lebilincselőek, olvasmányosak – eredetileg ugye az ifjúságnak szánta e könyveket. De a gazdag, szép nyelvezet mellett erénye Lipták műveinek a remek mesélői készség, hogy ugyanúgy élményszerűen ír tragikus eseményekről, románcokról, mint humoros esetekről.

 

A kötetben másodikként olvasható címadó történet, mely Diósgyőr váráról szól, elmenne akár George R. R. Martin Tűz és jég dala ciklusához tartozó novellának is – na persze Martin is elsősorban a középkor intrikákkal és harcokkal terhes, megannyi szövevényes eseményéből merített, s ilyeneknek a magyar történelem is bővében van. A következő, Három vár című történet pedig egyenest így indul: „Sarkantyús György, a bujáki várkapitány olyan rossz ember volt, hogy amikor meghalt, a mennykő háromszor vágott bele sírhalmába.”

 

A többi Lipták könyvben megszokott témák és jellegzetességek itt is felbukkannak, hiszen Észak-Magyarországot sem kímélte a török, meg úgy általában a mindenféle szenvedés, ahogy hősöknek és hősszerelmeseknek sem volt soha híján az a terület sem. Jut ebbe a kötetbe is szegénylegény, furfangos deák, valamely elbukott harc után bujdosó hadfi, ahogy bölcs öregasszony és tündérszép leány is. S persze a helyszín megannyi eleme is fontos szerepet kap, így például Tokaj az Ami az aranynál is többet ér-ben, vagy ott Az aggteleki pásztor története. Nyilván szándékolt volt, hogy az olvasóban kedvet ébresszen a felemlegetett helyek meglátogatására, de hát magam is gyerekkorom óta szeretem a Mátrát, a Bükköt, úgyhogy csak a szívemet fájdítja a Sárkányfészek, míg újra nem járhatok arra.

 

Aztán azt is érdekes újra meg újra megtapasztalni, hogy az ember ugyan hajlamos azt gondolni, hogy hát most mi aztán mindent jobban tudunk, ebben a modern korban, ám az őseink is hasonló következtetésekre jutottak csomó mindenben, és hogy ezek a történetek is rengeteg, időtálló bölcsességet hordoznak. Erre jó példa A bábakői boszorkány, mely mai szemmel jószerével feministának hat, olyan erős, önálló női főszereplője van, s itt hangzik el az alábbi is: „Nincs az az ostobaság, amit az emberek el nem hisznek, ha nagy urak hirdetik. Hát ha még okot is találnak benne saját gyűlöletükre…”

 

Szívből remélem hát, hogy a Lazinak módjában áll majd a többi Lipták gyűjteményt is kiadni, de ha nem így lenne, akkor is hála és köszönet jár nekik ezért a négy kötetért.