Főkép

Erlend Loe norvég író, aki sok olyasmit írt már, ami alapján olvasók tömegeiben merült fel, hogy ennél őrültebbet nem lehet kitalálni, majd ezt rendre megcáfolta. Ezen frissiben megjelent regényének a címe norvégul faszt jelent (odahaza 2025-ben adták ki), és nem is árul zsákbamacskát, ahogy a humoros magyar cím is utal rá: bizony, a hímvesszőről szól.

 

Pontosabban egy bizonyos hímtagról, mely egy Tander nevű, 45 éves norvég férfié – volt, míg a regény elején, egy amúgy sem túl jól indult keddi napon le nem esik róla. Tander épp zuhanyozik, mikor pénisze, herékkel és az azokat rejtő zacskóval egyetemben, lehullik. Fájdalom- és ok nélkül. Erről férfiként olvasni elég kényelmetlen érzés lehet, de alighanem sok nő is át tudja érezni, milyen veszteséggel járhat ez. Ám Loe nem csupán az egyszeri Tander gyászáról mesél – végtére a regény, ahogy a fülszöveg is elárulja, a férfiasság, férfiség kérdését járja körül. Mivé lesz a férfi, ha megválik tőle a nemiszerve? S itt, a kötetben bár kimondatlanul, de beszüremlik az is, amit azok élnek meg, akik vagy úgy megöregedtek, vagy olyan bajuk támad, hogy részleges vagy teljes impotenciát tapasztalnak.

 

Loe, szokásához híven, nem igyekszik teljes és átfogó képet nyújtani erről a kérdésről sem, mégis olyan látleletet ad a férfi (és női) szerepeken túlmenően csomó mindenről, amiben mi itt a mondjuk így, a modern világban, nyugati avagy fogyasztói társadalomban élünk, amilyet átfogó tanulmányokban sem igen találunk meg. Hogyan reagálnak a családtagok, az ismerősök, a kisebb és nagyobb közösség, ahova Tander tartozik (és tartozik-e még ezen szűkebb vagy tágabb klubokba azok után, hogy elveszté farkát?). Hogyan az orvosi ellátásban dolgozók, vagy épp azok, akik hasonló élményekkel lettek gazdagabbak, miközben szegényebbek lettek egy szaporítószervvel. És így tovább.

Talán nem túlzás levonni azt a következtetést, hogy Loe végül is arra emlékeztet itt, hogy férfinak lenni sem könnyű, hiába, hogy a közbeszédben manapság sokkal több hely jut a feminizmusnak, a nők problémáinak, és annak, hogy a férfiak milyen aljanépek tudnak lenni. Hát, a Vesszőfutásból kiderül, mi történik akkor, ha megfosztjuk a férfit ebbéli mivolta legegyértelműbb szimbólumától illetve gyakorlati szempontból is igen fontos megkülönböztető jegyétől.

 

Tömegközlekedésen különösen mókás ezt a könyvet olvasni, hiszen sok ember képtelen megállni, hogy bele ne nézzen a mellette ülő által olvasott könyvbe. Pláne, hogy kapunk a könyvhöz egy könyvjelzőt is, egyik oldalán Málna felirattal, míg a másikon a fütyi szó olvasható, bár áthúzták (mindez a regény cselekményére utal, nem öncélú idétlenkedés a kiadó részéről). Az viszont mindenképp örömteli, hogy a Doppler trilógiát és a Leltár-t is fordító, civilben fej-nyaksebész professzorra, Lőrincz Balázs Bendegúzra bízták ezt a munkát is. Ő pedig számos olyan fordulatot csempészett a magyar szövegbe, mely a magyar olvasót késztetheti kacagásra, vagy épp megbotránkozásra.