Polgár Zsuzsa: Lázadó királynő

A Polgár-nővérekről talán már mindenki hallott Magyarországon: Zsuzsa, Zsófi és Judit egy édesapjuk által kitalált pedagógiai kísérlet részeként tanultak meg egészen fiatal korukban sakkozni. Polgár László elmélete az volt, hogy a megfelelő neveléssel bárkiből zseni faragható: ehhez „csak” annyit kell tenni, hogy egészen kora gyermekkortól kezdve egyetlen területre kell fókuszálni a nevelést, s az ezen a téren elért korai sikerek később magukkal hozzák az élet más terein is az eredményességet. Módszerét sokan vitatják, de három lánya életútját elnézve egyvalamit nehéz kétségbe vonni: a saját családján belül legalábbis tökéletesen működött az elmélete. 

Polgár Zsuzsa 1969-ben született, Budapesten, 3 évesen tanult meg sakkozni, 15 évesen már a női világranglista élvonalába tartozott, 17 évesen pedig ő volt az első nő, aki kvalifikálta magát a „férfiak sakk-világbajnokságára”. Ő volt az első nő, aki megszerezte a férfiak között is érvényes nemzetközi nagymesteri címet; az első nő, aki átlépte a 2500-as Élő-pontszámot, és ő volt az első ember, aki a sakkozás mindhárom ágában elnyerte a világbajnoki címet. Négy Guinness-rekord is kapcsolódik a nevéhez, köztük a legtöbb ellenféllel játszott szimultán mérkőzések száma, illetve a legtöbb egymás után lejátszott játék. Jelenleg az Egyesült Államokban él férjével és két fiával. A versenyzést már régen abbahagyta, de nem távolodott el a sakk világától: új hazájában máig is dolgozik ennek a sportnak a népszerűsítésén.

Ebben a könyvben Polgár Zsuzsa a saját szavaival meséli el az életútját. Saját szemszögéből mutatja be a sokak által vitatott „emberkísérletet”, aminek ő volt az első alanya. Innen kezdődik a könyv: a három éves Zsuzsa megtalálja a szekrényben kallódó sakk-készletet – a „lovacskás játékot” –, és szeretne megtanulni játszani.

És megtanul.

A szerző szeretetteljes szavakkal emlékszik vissza ezekre a korai évekre, mind a szüleire és a húgaira, mind pedig a sakktanulással eltöltött hosszú órákra, amiket ő inkább játéknak, mint tanulásnak élt meg. Hamar kiderült az is, hogy sikerei nem kötődnek az otthon melegéhez vagy az ismerős ellenfelekhez, hiszen már 4 évesen iskolásokkal versenyzett, 15 évesen pedig már nemcsak az ország, hanem a nemzetközi mezőny élsakkozói közé tartozott. Azonban, ahogy a könyv alcíme is mutatja, sikertörténete nem mentes buktatóktól. Kijutott neki mindenből, ami az átlagból kiemelkedőket, főként nőket érheti: szexizmusból, irigységből, rosszindulatból, fenyegetésekből, megaláztatásokból. Pályafutása során elképesztően sok igazságtalansággal kellett szembesülnie, pusztán azért, mert nőként nem volt hajlandó kizárólag nőkkel játszani.

A kamasz Zsuzsa igen hamar megtapasztalta, hogy a sakk, ami neki elsősorban játék, kapcsolódási eszköz, az másoknak halálosan komoly verseny. Olyannyira, hogy képesek mindent megtenni egy tizenéves lány (és családja) ellehetetlenítésének érdekében. A Polgár család ugyanis igen hamar szembekerült a Magyar Sakkszövetséggel, amikor Zsuzsa nyilvánvalóvá tette, hogy nem elégszik meg a neki szánt szereppel: férfiak között kívánt versenyezni. A képességei, a tehetsége nyilvánvalóan megvolt hozzá, azonban a sakkvilág akkoriban bevett szabályai alapján a férfiak és a nők külön versenyeztek – a „sima” bajnokságok a férfiaknak voltak fenntartva, míg a nők csak a női versenyeken mérhették össze a tudásukat.

Visszaemlékezésében a szerző nem hallgatja el a nehézségeket. Nemcsak a sakkvilág betokozódott hierarchiájával kellett szembenéznie már egészen fiatal korában, hanem a kommunista bürokrácia és médiagépezet nyomásgyakorlásával is. Leírja, hogyan próbálták a „helyére tenni”, hogyan alázta meg sorozatosan a Magyar Sakkszövetség, és hogyan küzdöttek a családjával azért, hogy ne csak a neki kiutalt skatulyán belül mozoghasson. Ír arról, hogy mennyire nehéz volt kamaszként átélnie és megértenie azt, hogy ellene fordult a hatalom. És ír arról is, hogy a családja mellett mennyit segített neki a sakk: a stratégiai gondolkodás és a mintázatok felismerésének képessége mellett önuralmat, fegyelmet és kitartást tanult a játék által.

A kötetből nem csak a Polgár-család – elsősorban természetesen a szerző – életébe nyerhetünk bepillantást, hanem a sakkalvilágába is. Hogy működnek a bajnokságok, mi az az Élő-pontszám, és mi mindenre nevel a sakk? Polgár Zsuzsa pályafutása során beutazta a világot, számtalan bajnokságon vett részt, játszott (és sokszor jó kapcsolatot ápolt) a legnevesebb sakkozókkal. Ebbe a kívülállók számára talán titokzatosnak tűnő világba is bevezeti az olvasót. S nem keveset ír magáról a sakkról is: a játék iránti szenvedélye még a laikusok számára is egyértelművé teszi, hogy mi az, ami olyan szép ebben a játékban.

A Lázadó királynő könnyed stílusban megírt, inspiráló könyv. Minden megvan benne, ami egy élvezetes olvasmányhoz kell: sikerek, kudarcok, feszültség, és sok-sok kaland. Polgár Zsuzsa megkapóan mutatja be életének mind a korai, mind a későbbi éveit; olyan arányban ír a magánéletéről, a karrierjéről és a sakkról, hogy egyikből sem lesz túl sok, végig izgalmas és élvezetes marad. Érdekes kötet lehet azoknak, akik szeretnének belelátni egy kicsit az első női sakknagymester életútjába, de azoknak is bátran merem ajánlani, akik magával a sakkal mint sporttal ismerkednének meg közelebbről.