Főkép

Valamikor a ’60-as és a ’70-es évek fordulóján az Andy Warhol neve által fémjelzett „Factory”-ból elindult egy addig sosem látott művészeti irányzat. Olyan együttesek és művészek, mint a Velvet Underground, Nico, Iggy Pop, MC5, Television, New York Dolls, Dead Boys, Ramones stb. létrehoztak egy új művészeti irányzatot; megszületett a punk.

 

Malcolm McLaren ruhatervező butiktulajdonosnak köszönhetően (jókor volt jó helyen; a New York Dollsnak dolgozott egy darabig) Nagy-Britanniában is megkezdte térhódítását a punk olyan bandákkal az élen, mint a Sex Pistols, a The Clash, a U.K. Subs, de már teljesen más (torzultabb? durvább?) formában, mint az óceán túloldalán.

 

Ahogyan ez akkoriban lenni szokott, minden blokkolás, tiltás, elhallgatás ellenére pár év késéssel a punk beszivárgott a keleti blokk országaiba, így a Magyar Népköztársaságba is. Abban nagyjából minden szereplő egyetért, hogy az „első fecske” a Spions volt idehaza, még 1977-ben. A folyamat innentől kezdve megállíthatatlanná vált. A kommunista rendszer totális tiltása és nem egyszer brutalitásba torkolló fellépése ellenére egyre-másra alakultak országszerte a punkbandák.

 

A kötet ettől a kezdeti időszaktól a rendszerváltoztatásig taglalja a magyar punk történetét. A könyv gerincét a kor punkszcénájának szereplőivel készített interjúk adják, ez egészül ki pár visszaemlékezéssel és átfogóbb, elemzésszerűbb visszatekintéssel.

Mindezekből rajzolódik ki a háttérben a magyar punk átfogó története; a tiltások ellenére egyre szaporodó zenekarok és egyre bővülő hallgatóságuk a ’82-es balatonszemesi Rock-tanácskozáson próbálták volna legitimálni magukat, de nem csak hogy az államhatalmat képviselő Erdős Péter fordult velük szembe, de az akkori magyar rockzenei élet színe-java is hátat fordított a punk mozgalomnak.

 

Ugyan ’83-ban az A. E. Bizottságnak megjelenhetett lemeze, de más art punk együttesnek már nem – a VHK-nak is csak ’88-ban és az is Nyugat-Berlinben, idehaza nem lehetett kapni –, punknak meg aztán végképp nem. Sőt, a Kádár-rendszer paranoid és brutális módon reagált a punkra ’83-ban. A Mos-Oi! (felfüggesztett börtönbüntetés, 1984 május), a CPg (letöltendő börtönbüntetés, 1984 május) és a Közellenség (letöltendő börtönbüntetés, 1984 december) tagjait elítélték, intő jelnek szánva, hogy „hol a határ”. Megdöbbentő, hogy egy viszonylag kis létszámú szubkultúrától – melynek tagjai jelentős részben a 18. életévüket sem töltötték be, tehát gyereknek/fiatalkorúnak számítottak – mennyire tartott az államhatalom. Az is elképesztő, hogy mennyi ügynököt és milyen mélységben tudott az államvédelem beépíteni a punkok közé.

 

A perek idején (’83–’84) egyrészt finomodott a rendszerellenes szöveg. Másrészt – ahogyan nyugaton is, idehaza is kifulladni, lecsengeni látszott a punk első hulláma – megjelentek a new punk zenekarok, az Oi! zenekarok és követőik egy része erősen nemzeti, néhol antiszemita, rasszista irányba mozdult. Illetve megjelentek az első igazán HC (hardcore) zenekarok.

 

Mindez némileg furcsán vagy illogikusan hathat, mert a ’80-as évek közepén kezdte meg lassú szétmállását a kommunista rendszer és a HC bandák már az állami erőszakról és az egyén függetlenségéről is énekeltek. A ’80-as évek közepétől vált az Almássy tér a punk/HC színtér központjává, ami hely az állam által működtetett szabadidőközpont volt. Úgy tűnik ekkorra a hatalom beletörődött, hogy nem tudja megszüntetni/eltörölni ezt a „mozgalmat” (sem); inkább stratégiát váltott és a „rendszerellenes elemeket” próbálta központi helyekre fókuszálni, ahol könnyebben volt „szemmel tartani őket”. Hasonló célzattal zajlott a Totál ’85 fesztivál Pakson. Hatalmas karhatalmi jelenlét; mindenkit összeírtak, aki megjelent; minden fellépést rögzítettek; este 8-ig el kellett hagyni Paksot, ha kedves volt az életed és nem akartad, hogy a rendőrök beverjék a fejed. Egyrészt valamennyit enged a hatalom, de még azért odacsap vasököllel.

 

’85 után elindult a HC térnyerése, a punkok és skinheadek között nagyra nyílt az ideológiai olló – ez gyakran fizikai erőszakba torkollott és még a rendszerváltoztatás után is sok évig jellemző maradt –; megjelentek különböző a fanzinok; beindult a koncertek kazettára történő felvétele és azok másolásával a zene terjesztése. Aztán ’88-ban megnyitott a Fekete Lyuk, ahol a punk keveredett az alter rock-al, dark-al, stb. és kialakult egy sajátos magyar underground elegy, amely ma is megtalálható, még ha nem is olyan mértékben, mint akkoriban.

 

Persze nem ez a szál dominál a kötetben – nincs domináns szál –, ezer más történet is megelevenedik a könyv lapjain. Számomra meglepő például, hogy hány zenekar vagy zenekari tag tudott nyugatra utazni és ott fellépni vagy használta ki a helyzetet és disszidált. Érdekes, hogy míg Európa nyugati felében az alsó társadalmi osztályok tagjaiból csatlakoztak a punk mozgalomhoz az emberek, mert kilátástalan helyzetbe érezték magukat, addig idehaza javarészt biztos, rendezett családi és társadalmi háttérrel rendelkező, középosztálybeli fiatalok váltak punkokká.

 

Hasonlóan érdekes Lucile Chaufour és filmjének/filmjeinek története, amelyet a magyar punkról készített. Hogyan találkozott egy osztálykiránduláson lévő pécsi punk sráccal Moszkvában, és ebből hogyan lett végül film?

 

Az is érdekes vagy meglepő lehet, hogy hány más zenei stílusban (el)ismert zenész, zeneszerző kezdte a pályafutását punkzenekarban; például Jerabek Csaba, Hrutka Róbert, Kirschner Péter, Szekeres Tamás, Magyar Péter vagy Németh László „Fritz”.

 

És nem utolsó sorban a punkmozgalom értékelésére adott válaszok igazán változatosak. Van, aki szerint az óhatatlanul bekövetkező fiatalkori lázadás egyik formája volt. Ha nem a punk lett volna számára ez, akkor másik formáját találta volna meg a lázadásnak. Van, aki szerint határozott fellépés/szembenállás volt ez az akkori hatalommal szemben. És van, aki szerint a mindenkori hatalommal szembeni elutasítás egyik kifejező eszköze („Én a rendszerváltozáskor bizakodó voltam, hogy jobb lesz, aztán kurvára nem lett jobb.”).

 

Mindenképpen örvendetes, hogy egy újabb, széles spektrumot átfogó mű született a magyar punkról. Rendkívül gazdag fotóanyaga, a nemzetközi kapcsolatok bemutatása, a vidéki punk bemutatása még színesebbé, érdekesebbé teszi a kötetet. Ahogyan a fülszöveg mondja: „Egy biztosan kiderül ebből a nagyívű tablóból, ahány punk, annyi punkság.”