Főkép

A könyv alcíme a borítón: „Miért romlott el hirtelen minden, és mit tehetünk ellene?”, ám még ez is túl tág így – csak a hátsó borítóról derül ki, hogy nem (annyira) mindenről van itt szó, „csupán” az internetről. Ahogy a fülszöveg írja: „Nem csak te érzed így – az internet tényleg pocsék hely lett. De miért, és mit tehetünk ellene?”

 

Cory Doctorow-t regényíróként ismertem meg, és épp 15 évvel ezelőtt, A Kis Testvér című regénye előrevetítette azt (is), amiről ez a tényirodalmi műve szól. Azt mindenki tapasztalja, hogy a legtöbb netes platform, használjuk bár számítógépen vagy mobil eszközön, mintha egyre használhatatlanabb lenne. Nem, ez így nem helyes. Egyre használhatatlanabb, pont. Ki ne akarta volna már földhöz vágni a mobilját vagy megrugdosni a laptopját, amikor az általa rég használt honlap vagy applikáció egyszer csak bonyolultabb lett, vagy szimplán csak korlátozta, hogy mit lehet vele művelni? A „mit tehetünk ellene” részbe ez Cory szerint nem tartozik bele, bár aki azt reméli, hogy emberünk megmondja, hogy személyes szinten mi a megoldás, az sajnos csalatkozni fog. Merthogy nincs megoldás ezen a szinten, kivéve azt, hogy nem használod / elhagyod az adott platformot. És a kötet elején nyomban el is magyarázza Doctorow, hogy ez miért nem megy. Merthogy megvan a maga „költsége”, és lemondani az ismerősi körünkről, arról, hogy tagjai legyünk például különféle, ezen platformokon szerveződő köröknek, kluboknak, és így tovább – szóval ezt nem mindenki engedheti meg magának.

 

Aztán igen alaposan elmeséli, a legtöbbek által használt nagy cégek, márkák, platformok hogyan és miért szaródtak el. Aki azt hiszi, holmi hackerek miatt, hát nagyon téved. A fő ok az, hogy ezek a gigászok elsősorban a részvényeseik érdekeit nézik. Persze, mondhatjuk, hogy a részvényes is csak ember, meg lehet érteni, hogy ő meg a pénzét akarja megfialtatni. Csak sajnos ennek az egyik (egyben legfőbb) útja az, ha a felhasználókat illetve a beszállítókat / eladókat / tartalomgyártókat szívatják. Az már szinte közhely, hogy mindenütt megfigyelnek: a mobilodon, az általad megnézett honlapokon, e-mail-fiókokon keresztül, nem szólva a biztonsági kamerákról. Azt is sokan érzékelik, hogy az így nyert adatokat pl. célzott reklámok elhelyezésére használják, és annak egyik módja az, ha az adatokat az adott cég eladja más cégeknek. OK, ezek úgy benne vannak az apróbetűs részekben, amiket senki nem olvas el, mikor elfogadja a felhasználási feltételeket. De ennél sokkal, de sokkal több zajlik a háttérben, és ha elolvasod ezt a könyvet, aligha fogsz többé ugyanúgy nézni a Google-re, az Amazonra, a Facebookra, az Apple-re és a többi ilyesmire.

 

És bár Doctorow nem megy vissza addig a sztoriban, hogy levezesse, hogy végtére is az ember mint olyan, mindig ilyen volt, ha hatalmat kapott: legyen bár kapitalista, feudális vagy akármiféle rendszer része, akinél a hatalom, az mindig csak többet akar belőle, és egy ponton túl nem nézi, milyen áron. Így az elszaródás alighanem bele van kódolva fajunkba, csak az internet esetében a kódolást digitálisan is lehet érteni. Mindazonáltal Cory nem azért harcolt gyakorlatilag egész életében különféle emberi jogokért, hogy megálljon itt, és megelégedjen azzal, hogy legalább leírta, kik és hogyan szarták el az internetet. Arról is szól, hogy milyennek kellene lennie az internetnek, hogy jól használható, felhasználóbarát legyen (amilyen valaha, a kezdetekkor még volt). És arról is, hogy mit lehet ezért tenni. A gond az, hogy amit felvázol, az messze az átlagember szintje fölött van. Érthető is, hát eszelős hatalomra szert tett, globális vállalatok és érdekcsoportok ellenében bármit tenni irdatlan nehéz, és ahogy számos példával alátámasztja, ez még akkor is így van, ha egy-egy országban sikerül megfelelő törvényeket hozni. De végül is ebben, a megfelelő törvények elfogadtatásában látja a megoldást. Ami innen nézve elég utópisztikusan hangzik. Mindazonáltal lehet, ha az ember elolvassa A nagy elszaródás után A Kis Testvért is, akkor árnyalódik a kép…

 

Annyit még, hogy az eredeti cím – enshittification – 2023-ban az év szava lett Amerikában, mert olyan jól kifejezi, ami zajlik a világban (és különben: valóban igaz mindenre…). Magyarul az elszaródás nekem nem tűnik annyira erőteljesnek és árnyaltnak, de nem is tudnék rá jobbat mondani. Azt viszont meg kell jegyeznem, mennyire helyénvaló, hogy a kötetet az a Bari Máriusz fordította, aki az internet korai szakaszában indította el az LD50 nevű szubkulturális oldalt, és mindig is nagyon ott volt a netes dolgokban (az alternatív/underground színtéren túlmenően is). Könyve, a 2012-ben megjelent Damage Report pedig ezt a témát feszegette: „Hogyan képzeltük el a jövőt - és mi lett helyette?” Szóval megesik néha olyan a mai világban is, amikor valami úgy van, ahogy lennie kellene. Azért klassz lenne, ha ezek száma sokkal nagyobb lenne.