Masterpieces of Fantasy Art
Írta: Galgóczi Tamás | 2026. 03. 20.

Egyszerűen muszáj írnom erről az albumról, hiszen jelenleg ez birtokolja a legnagyobb könyv címet nálam. Ez nemcsak a tartalomra vonatkozik: méretét (29 x 39.5 cm) és súlyát (6.45 kg) tekintve jelenleg ez a legnagyobb album a szobában. Ez tényleg nem az a kiadvány, amit munkába menet olvasgat az ember. Persze aki úgy fogyasztja a kiadványokat, az megveheti ugyanezt kisebb formátumban – ez ugye az XXL variáns –, de szerintem albumról lévén szó, itt a minél nagyobb méret ideális.
Dian Hanson szerkesztő nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy olyan albumot adjon az érdeklődők kezébe, amiből megismerhető a fantasy ábrázolás múltja, jelene és jövője. Nem semmi vállalás, de véleményem szerint sikerült megvalósítani az eredeti elképzelést.
A háromnyelvű monstrum (angol, német és francia) a kezdeteket Guido Reni (1575-1642) és Jean-Auguste-Dominique Ingres (1780-1867) képeihez köti, mert mindkettőjükre jellemző volt a gazdag színhasználat, az izmos hősök és a csupasz nők, valamint a misztikus lények ábrázolása. Reni főként vallásos, misztikus és allegorikus, míg Ingres inkább történelmi képeket festett. Korábban pedig Hieronymus Bosch néhány képe borzolta az egyszerű hívők kedélyeit a Pokol és egyéb helyek látomásaival. Innen már csak pár ugrás, és megérkeztünk a múlt század amerikai magazinjaihoz és ponyváihoz (Weird Tales, Amazing Stories, Wonder Stories és a rengeteg hasonló kiadvány), illetve azok borítóképeihez. Pár évtizeddel később eljutunk a TSR és a szerepjátékok, a lemezborítók, a Heavy Metal magazin, valamint a francia Métal Hurlant korába. Tetszett, hogy William Pogány sem maradt ki a felsorolásból. Az albumból kiderül, miként változtak a témák, az alkalmazott technikák, valamint hogyan jutottunk el a festményektől a filmplakátokig (Conan, Alien).
A fantasy art eredetével foglalkozó fejezet némileg meglepő módon az 1800-as évek gyerekkönyveitől indít, és cseppet sem meglepő módon a legtöbb itt említett alkotóról sosem hallottam korábban. A történelmi áttekintés kiteszi az első száz oldalt, és csak utána jönnek a meghatározó alkotók, név szerint az alábbiak:
Julie Bell
Philippe Druillet
Frank Frazetta
HR Giger
A Hildebrandt fivérek
Jeffrey Catherine Jones
Rodney Matthews
Moebius
Rowena Morrill
Sanjulian
Boris Vallejo
Michael Whelan
Mindenkiről kapunk egy rövid (2-5 oldalnyi) életrajzot, a pálya fontosabb állomásait és persze megcsodálhatunk pár ikonikus alkotást tőlük. Aki nem ismeri ezeket a művészeket, az hozzám hasonlóan számtalan érdekességet, plusz infót kap. Például ki dobolt progresszív rockegyüttesben, és ki az, aki azért fest csupasz testeket, mert untatják a ruhák.
Zárásként pedig 99 kortárs alkotó rövid bemutatását kapjuk, akik között rengeteg, a szerepjátékok révén ismert név található. A teljesség igénye nélkül: Caldwell, Brom, Elmore, Easley, Parkinson. Illetve olyanok, akik inkább a könyvkiadáshoz, egy-egy íróhoz vagy világhoz kapcsolódnak, mint például Rojo és Ted Nasmith.
Albumról lévén szó, mindezt rengeteg képpel teszi teljessé, szóval ez a kiadvány nem egyszeri olvasást jelent, érdemes és ajánlott időről-időre elővenni, és elmerülni a képek részleteiben. Nem utolsósorban ideális ajándék – csak megfelelő méretű könyvespolc kell hozzá.