Főkép

Zsoldos Péter a regény második kiadásának utószavában (melynek címe Önéletrajz helyett), azt írta, hogy ez a regény „Műfaját tekintve rendhagyó vállalkozás: a történelmi regény irányában kívánja kiszélesíteni a tudományos-fantasztikus irodalom egyébként is tágas útját”.

 

Ezzel gyakorlatilag minden fontos tudnivalót elmond a négy év alatt végleges formáját elnyert Távoli tűzről. Akárcsak az elődje, a nem sokkal korábban méltatott A Viking visszatér, a Távoli tűz is jól öregedett. Ötvenéhét évvel később sem unalmas, a szereplők és a cselekmény jól kidolgozottak, plusz pontot érdemel a főszereplő-elbeszélő, aki időnként kiszólva, instrukciókkal látja el az olvasót.

 

A történet egyszerű, és ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ér. A földi különítmény megjavítja az űrhajót, és elhagyja a bolygót. Kivéve az eddigi mesélőnket, Gregor Mant, aki egészségügyi okok miatt ott marad, és átveszi a bronzkori város, Avana királyi posztját. A következő harmincegynéhány év beszámolói arról szólnak, miként igyekszik megküzdeni a felmerülő problémákkal. Háború, gazdaság, társadalmi átalakulás, technikai fejlettség, járványok – gyakorlatilag minden megtörténik vele, amit egy ilyen nagyívű történelmi regénytől elvárunk. A legszebb, hogy a történet egy pillanatra sem ül le: az események következetesen épülnek egymásra.

 

Akárcsak az előző rész kapcsán említett A kőbaltás ember című regényben, itt is hihetetlenül rövid idő alatt megy végbe ez a fejlődés, évtizedek alatt történik mindaz, ami a Földön évszázadokig tartott. A bronzkorból áttérünk a vaskorra, a rabszolgaságból a demokráciába, létrejön egyfajta céhes rendszer, illetve kialakul egy lokális globális kereskedelem.

 

Nemcsak a techfa fejlődik, legalább ennyire hangsúlyos a főbb szereplők kidolgozása. Mindenki egyedi karaktert kap, amely mögött egyértelmű célok vannak, és nem felejtődik el a köztük lévő viszonyrendszer sem, amely nem állandó, a körülmények hatására változik. Inimma, Ordsu, Lubaltu, Pehnemer, Demgal – csupa emlékezetes figura, akik nélkül Gregor Man uralma hamar pünkösdi királyság lenne.

 

Ugyanilyen alapossággal alkotta meg Zsoldos Péter a történet helyszínét, legyen szó évszakokról, vallásról, földrajzról, szomszédos népekről. Bámulatos, hogy négy év alatt mennyi mindenre jutott ideje, és mennyire komolyan vette az írást.

 

A középpontban persze Gregor Man áll, aki tudósként – ugyan ez nincs így kimondva – kedvére kísérletezik a város népével. Van újítása, ami beválik, van, ami nem egészen úgy működik, ahogy elképzelte – gondolok itt például a Lail elleni hadjáratra. De gyakorlatilag tényleg az zajlik a háttérben, hogy egy fejlettebb környezetből érkező ember, felhasználva tudását, megváltoztatja az időben hátrább járó civilizációt. Ebből a szempontból nézve érdekes a könyv lezárása, érteni vélem a benne rejlő iróniát.

 

Számomra ez igazi nosztalgikus utazás volt, hiszen majd negyven év elmúltával olvastam újra a regényt, és éreztem a hatását, hogy annak idején többször kézbe vettem. Menet közben mindig beugrott, hogy mi következik, miért fontos az adott szereplő vagy epizód. De bátran mondhatom, a könyv semmit sem kopott, a mai napig ugyanolyan hatással volt rám, mint az első alkalommal.

 

Kíváncsi vagyok, hogy vajon a kiadó a folytatást, Az utolsó kísértés címűt is megjelenteti. Azzal lenne kerek, és végre egységes formátumban tudhatnám a polcomon a trilógiát.