Főkép

Sok évvel ezelőtt olvastam Sven Gillsäter könyvét, az Észak óriásai között címűt. Ennek kapcsán láttam egy fotósorozatot, egyfajta régen és most típusút. Valaki elővett egy tucatnyi, még az 1900-as évek elején, a magas északon készült fényképet, és felkeresve az adott helyszíneket, elkészítette a modern megfelelőjüket. Döbbenetes volt a különbség, ahol régen csak hó és jég borított mindent, ott csak csupasz sziklák és tenger látszott – pedig az évszakokban sem volt eltérés.

 

Ha ehhez hozzáveszem, hogy manapság milyen ütemben olvadnak Grönland gleccserei, akkor nagyjából tisztában leszek, milyen drámai változás van folyamatban. Napjainkban a grönlandi édesvíz befolyásolja a Dánia-szoros bukóáramlását, ami kihatással van a Golf-áramlatra, és így közvetve Európa éghajlatára. Ez a hatás nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is érvényes. Például a kevesebb jég megnehezíti a jegesmedvék életét, hiszen a vadásztaktikájuk elengedhetetlen része volt az összefüggő jégmező.

 

A terjengős felvezetés után meg is érkezünk az ajánlóm alapjául szolgáló regényhez, mert a címben említett négylábú egy jegesmedve. Persze nem róla szól a történet, hanem egy April nevű kislányról, aki anyukája halála óta édesapjával él együtt. Egyikük sem tudja feldolgozni a veszteséget, és a magukban hordozott szenvedés miatt nem tudnak úgy és annyit foglalkozni egymással, valamint a többi emberrel, mint ahogyan kellene.

 

A lehetőség a változásra akkor érkezik el, amikor az apa elvállal egy munkát: meteorológiai állomást kell felügyelnie messze északon, a Medve-szigeten, ami Tromsø és Svalbard között félúton található. Megérkezve a szigetre April apja ismét a munkájába temetkezik, így April magára marad. Egyedül bolyong a szigeten, és egy éhező, magányos jegesmedvére bukkan, mancsa körül műanyag hulladékkal, amit önerőből nem tud eltávolítani.

 

Ez a könyv sokkal több, mint egy megható történet egy magányos lány és egy magányos medve között. Ez egy szép és érzelmes történet a magányról, a barátságról és a gyászról. Nem vagyok benne teljesen biztos, de a medve egyszerre anya- és apapótlék, valamint sorstársa Aprilnak. A kölcsönösen egymásra utaltság, az együtt töltött idő mindkettőjüket megváltoztatja – ez egy jól megírt mélyenszántó könyv, ami sosem viszi túlzásba a mondanivalóját. Egyszerre szórakoztat és tanít, az élményt pedig tovább fokozzák Levi Pinfold illusztrációi.

 

Mindezeken túl a regény cselekvésre való felhívás mindannyiunk számára. A sarki jégsapkák olvadnak, a jegesmedvék bajban vannak, és mi segíthetünk nekik, függetlenül attól, hogy milyen kicsik vagyunk. Mindannyiunknak szerepe van bolygónk történetében, mindannyian tehetünk a változásért.

 

Azért annyit hozzátennék utóiratként, hogy mivel csak nagyon kevesen rendelkeznek azzal az állatokkal suttogó képességgel, ami April sajátja, remélem a gyerekek nem próbálkoznak hasonló kapcsolatépítéssel az erdőben talált vadállatoknál.