Gyuricza Márta: A néma karnevál

Gyuricza Márta nevével az Ezerfejű történetei című képregénysorozat kapcsán találkoztam először, melyet Rédei Viktóriával együtt készít. Vagyunk páran, akik úgy látjuk, az utóbbi évek egyik legjobb magyar képregénye ez. Ám míg az Ezerfejű esetében Márta az illusztrációkért felelős elsősorban, A néma karnevál című regényt ő írta.

 

Ilyen előzmények után persze számítottam egy s másra, holott az Ezerfejű annyira öntörvényű képregény, hogy csak abban lehettem biztos, hogy semmiben sem lehetek biztos. De azért volt, ami bejött. Igen, Márta meglehetősen szövevényes és sűrű stílusban rajzol, és a regény is nehezen kibogozható, sok figyelmet igénylő, és azt maximálisan megháláló lett. Az átlagon felüli világteremtés és az emlékezetes, különleges szereplők, továbbá a váratlan fordulatokkal teli cselekmény is ki lett pipálva. És a regény is lassan, apránként bontakozik ki.

 

De míg az Ezerfejű az emberiség számtalan mítoszából, legendájából merít, addig a regény… nos, a regény olyan, hogy ha akármit leírok róla, elspoilerezek valamit, de közben órákon át mesélhetnék róla, akkor sem tudnám elmondani minden titkát. Részint, mert biztos vagyok benne, hogy első olvasásra nem is fogtam fel belőle mindent, másrészt, mert Márta tényleg képes az utolsó oldalakig meglepetésekkel szolgálni.

 

A történet mintha a múlt század elején / első felében játszódna, a hangulat, a háttér arra emlékeztet. Bár mindenféle külön magyarázat nélkül csöppen bele az olvasó a sztoriba, s minden apró információmorzsát úgy kell összegyűjtögetnie, de az hamar kiderül, hogy a könyv elején egymással beszélgető fiatal katonák maszkot viselnek, és ez a kultúrájuk alapvető része. Maszkák ők, venezusok, egy külön népcsoport tagjai, akiket a „csupaszarcú” többség értetlenséggel elegy félelemmel figyel. Az álarcot sosem veszik le, de ez csupán a felszín – amit mindez kifejez, ami a maszkviselésen túl van, az tényleg egy másik fajta kultúra. Vagyis…

 

Ha Márta csak kitalálta volna a minden bizonnyal velencei gyökerekkel rendelkező maszkák népét, és mesélne róluk, a titkaikról, apránként felfejtve a miérteket, az is lebilincselő lenne. Ő azonban mindezt beleszövi egy olyan, hátborzongatóan ismerős történetbe, mely ma, az ismét egyre erősödő előítéletek és faji megkülönböztetés korában napról napra közelebbinek tűnik. Ám ez csupán egy a számos réteg közül, melyet ez a bő 400 oldalas, szépen kivitelezett kötet rejt. Ahogy a fülszöveg is említi, a „regény az arc és a maszk, a hagyomány, a tabu, az identitás és a társadalmi különbözőség kérdésköreit boncolgatja”.

 

S teszi mindezt úgy, hogy az író épp úgy rejtegeti az információt, mint a venezusok az arcukat, minden alkalommal, amikor nézőpontot vált, az olvasónak beletelik némi időbe, míg ráébred, most épp kiről van szó. Ez a misztifikáló megoldás egy ideje már fáraszt, ide azonban tökéletesen illik. Nem mondom, hogy nem volt küzdelmes végigolvasni a regényt, de miközben a történet kifut valahová, hatalmas ívet bejárva egy (vagyis több) fiktív hely történelmében, annyi nézőpontot, annyi elgondolkodtató sort hordoz, hogy az egyszerre szédítő és elképesztő. És néhány helyen gyönyörű is, pedig mi borzalmakat mesél el… Végeredményben aztán az olvasónak kell eldöntenie, mit is ad neki mindez, mit visz magából most, s mit talál majd benne x év múlva, ha újra elolvassa. De talán annyit még leírhatok, hogy miközben a miénkhez mérten annyira más kultúráról mesél, nem áll meg annál a tételnél, hogy amit megismersz, attól már nem fogsz félni, azt már nem tudod gyűlölni. Van olyan őszinte, hogy megmutassa, (egy bizonyos bauta maszkon kívül) semmi sem fekete vagy fehér, egyik fél sem feddhetetlen, és mindenki csak a maga útját tudja járni. Még akkor is, ha az az út kiszámíthatatlan, és közben megannyi újabb szerepbe kényszerül (vagy szerepet vállal fel!) az adott személy.

 

Hú, roppant érdekes és különleges regény ez! Magánkiadásban, mindössze 150 példányban jelent meg, de van olyan ereje, tartalma, hogy azt remélem, ennél sokkal több emberhez jut el – s legfőképp azokhoz, akik nem félnek gondolkodni a világról, a társadalomról, és hogy merre tart mindez.