Erlend Loe: Az álombiciklik regisztere
Írta: Uzseka Norbert | 2026. 01. 20.

Tudom, sokan úgy gondolják, hogy a legjobb, amit Norvégia a világ kultúrájának adott az utóbbi fél évszázadban, az a black metal zenekarok tömkelege, és ezzel én is egyet tudok érteni. De legalább ilyen fontos és szép ajándék a legnyugatibb skandináv országtól Erlend Loe, és az ő összes műve. Melyek száma eggyel gyarapodott 2023-ban, magyarul meg ’25-ben.
Loe abszurd regényeket ír, melyeket azért jobbára a szépirodalomhoz sorolnak, mert senki nem meri megkockáztatni a hozzáértők közül, hogy esetleg kiderüljön, hogy rosszul értett valamit, és nem is olyan komoly, mély és fontos (ezeket, asszem, nagybetűkkel is írhatnám), mint amilyennek ő véli. De nem én leszek, aki érdemben fellép ezen besorolás ellen, mert szerintem is K, M és F. Ez a röpke 144 oldalas kis regény is.
Persze aki már olvasott tőle többet, netán mindent, az esetleg nem érzi majd annyira erősnek, mint egyes korábbi munkáit (kezdve legnagyobb sikerkönyvével, a Dopplerrel), és az adott szürreális-abszurd sztori és rövid, gyakran tőmondatos stílus / fogalmazás hogy is hathatna x-edjére is ugyanolyan elementáris erővel (bár érdemes megjegyezni, hogy ez az első könyve, melyet Patat Bence fordított, elődeihez méltó illetve a tőle megszokott magas minőségben). Sőt, magam a regényt egy darabig (nem nagyon sokáig, lévén rövid regény) „ugyanaz másképpen” jellegű könyvnek éreztem. Aztán rájöttem, hogy igen, ugyanaz másképpen, de utóbbin van a hangsúly, és ezt csak megerősítette, midőn elolvastam a molyon az addigi olvasói értékeléseket.
Bizony, itt is kinek-kinek magának kell eldöntenie, szerinte „mit akart mondani a költő”. Annyi bizonyos, hogy a főszereplő egy, a történet elején Solveig nevű, 27 éves nő, akiről legfőképp két, szürreálisnak ható dolgot tudunk meg: 1. gyakran változtatja a nevét, függetlenül attól, hogy hivatalosan is sikerül-e a névváltoztatás (a könyv részét képezi gazdag és kimerítő levelezése a hivatallal), 2. álmában is gyakran biciklizik, de legalább ilyen gyakran el is lopják a biciklijét. Álmában. És hiába is jelenti be a biztosítónál, a rendőrségen vagy az önkormányzatnál ezt, az érzéketlen fráterek nem hajlandóak ezzel érdemben foglalkozni. Ezért egy ponton kezébe veszi az irányítást, és létrehozza azt, amit a könyv címében olvasni, és ha ez baromságnak hat egyes olvasóknak, hát sajnálom, ugye nem vagyunk egyformák – másoknak ugyanis nagyon is tetszik ez. Egyesek hajlandóak kisebb összeget fizetni az ifjú hölgy cégének álombéli bringáik nyilvántartásáért, hogy ha ellopnák, akkor legyen, aki segít megtalálni. És a dolog működik! Nemzetközi hálózat jön létre, és láss csodát, megannyi esetben X álmodó megleli Y lenyúlt bicóját. Így hősnőnk, aki korábban csak tengett-lengett, nem találta helyét az életben, egyszer csak jól menő vállalkozás vezetőjeként ébred egy amúgy ismételten kerékpáreltulajdonítós álmából.
Hát, erre mondják, hogy az interneten látni ennél furcsábbat is, de azt is lehet mondani, hogy miért ne kövesse az ember az álmait?! Mondom, ki-ki döntse el maga. Ha engem kérdeztek, Loe itt arról mesél ismét, hogy milyen abszurd az ember (és az ő nyugati civilizációja), mennyire lökött tud lenni, és egyúttal milyen csuda dolgokat tud véghez vinni. Látszólag egy szót sem ejt arról, hogy mi zajlik mindeközben Norvégiában és a nagyvilágban, mennyi olyan probléma van, mely messze túlmutat az álomban elcsaklizott brinyiglik okozta stresszen és ennek folyományain – de ki merné kijelenteni, hogy sosem volt rossz napja egy rossz álomtól, vagy jó egy jótól?!
Valaki azt írta a főszereplőről, hogy autisztikus tünetei vannak. Más szerint olyan, mint az interneten felnőtt első generáció, amelynek a valódi világ praktikuma nem sokkal valóságosabb, mint a korábban érkezetteknek a számítógépes játékoké. És az a jó, hogy ezt a sok nézőpontot mind bele lehet látni a regénybe, és el lehet rajta filózni, de a végére érve sem biztos, hogy meg tudja mondani bárki, hogy Loe amúgy hogy gondolta ezt.
Elnézést, kicsit szpoileres lett ez az ismertető, de legalább egy szót sem szóltam Babilonról és a k…ott hettitákról. 144 oldal csak, s még mennyi minden van benne, ugye?!