Főkép

Vannak emberek, akik képtelenek nyugodtan ülni, és egyszerre csak egy dologgal foglalkozni. Közéjük tartozik Natalia Telentso és Eli Camilo, akik nem érik be egyetlen együttessel, a szláv népzenét dub-punk muzsikával keverő Dumai Dunaival, és egy másik formációval is koncerteznek. A Murmurosi szintén a népzenéből merít ihletet, de nem maradnak Ukrajna határain belül, hanem kíváncsi szomszédok módjára mások zenéjét is meghallgatják. Illetve szerintem még ennél is messzebb merészkednek, hiszen jelenleg Montrealban élnek, és valamilyen szinten szerintem ez is hatott rájuk (Liuli).

 

Mi több, az így gyűjtött élményeket feldolgozva, újragondolva lemezen is megjelentetik. A jelek szerint ez ismétlődő szokásuk, mert idén már a második nagylemezük jelent meg, a sokatmondó Svitanok (Hajnal) címmel. Ebbe tényleg mindenkit azt gondol bele, amit akar, hiszen a politikától a háborún át a népdalokig sokféle értelmezés lehetséges.

 

Nekem tetszik, amit hallok: a sokszínűség, ahogyan keverik a különféle stílusokat. Leginkább azt sajnálom, hogy nem minden esetben tudom beazonosítani a származási helyet, pedig gyakran nagyon ismerős a zene. Élvezem a „Tsyhanka Vorozhka” a cappella polifóniáját, a „Kotyku Sirenkyi” görögös énekét, az úd hangját az albumzáró „Kotyku Taksim”-ban. Megemelem a kalapom a négy muzsikus előtt, mert ahogyan a jazzt keverik a görög népzenével (Liuli), az nem semmi teljesítmény – és az egyik hangszeres csúcspont a lemezen.

 

Egy biztos, a Svitanok albumot érdemes gyakran elővenni, ha egy kis plusz energiára, vidámságra vágyunk. Az olyan dalok, mint a „Oy Yuriyu” ezt korlátozás nélkül biztosítják számunkra. Remélem, egyszer még lesz alkalmam élőben látni őket színpadon, mert úgy vélem, az is felejthetetlen élményt okozna.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: A Divchyna Horlytsia, Karpatska, Liuli

2025-ben megjelent album (szerzői kiadás)

Weboldal: https://www.facebook.com/murmurosi/

 

 

Az együttes tagjai:

Natalia Telentso – ének

Eli Camilo – ének, trombita, harsona, zongora

Josh Greenberg – gitár, úd, buzuki, baglama, doromb

Émilou Johnson – nagybőgő

 

Közreműködők:

Yordan Markov

Katya Kovshun

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Kotyku Sirenkyi 04:59
  2. Yak Pryikhav Miy Mylenkiy 05:13
  3. De Buv Solovey 03:19
  4. A Divchyna Horlytsia 03:42
  5. Babusia i Dido 00:43
  6. Vesnianochka 01:33
  7. Choho Pole Porchornilo 03:38
  8. Liuli 05:49
  9. U Subotu Vvecheri 01:17
  10. U Nediliu Rano 04:52
  11. Karpatska 01:09
  12. Oy Yuriyu 04:43
  13. Tsyhanka Vorozhka 03:38
  14. Kotyku Taksim 01:01