Főkép

Lassabban haladok, mint ahogyan azt eredetileg terveztem, de azért apránként sor kerül minden, WOMEXes szerzeményre. Értelemszerűen azokat veszem előre, akiket vagy láttam élőben ez alatt a pár nap alatt, vagy akik más okból megérintettek. A Hollandiában élő kurd énekesnő fellépése tele volt energiával, ráadásul neki határozott mondanivalója is van, így nem volt kérdés, hogy az idén szeptemberben megjelent második albumáról írni fogok a rovatban.

 

Ennek most jött el az ideje, és amikor a közreműködők között megláttam Murat Ertel nevét, akit szintén láttam már élőben, amikor Budapesten lépett fel a BaBa ZuLa (beszámoló erre), már tudtam, hogy a lemez legalább annyira tetszeni fog, mint a tamperei koncert.

 

A zene sokat merít az anatóliai pszichedelikus rockból, mi több, pár szám kifejezetten annak az irányzatnak a modern verziója (Meydana Gel). Azonban ez csak egy eleme az együttes zenéjének, bátran felhasználnak más stílusokat is (Çiya icaro), mint például afrobeatet, bluest. Azokat ötvözve, újragondolva születik meg a Meral Polat zenéje. A másik jellemzője a zenének az energia, bár ahogy egy interjúban az énekesnő elmondta, ennek sokféle fajtáját ismeri:

„Nőként úgy érzem, hogy egyre jobban fel kell fedeznünk és be kell engednünk a dühöt, ez egy olyan energia, amitől a világ fél, de átalakulva egy csodálatos életerő. És ezt a dühöt és haragot visszatartani – mert ezt gondolják rólunk helyesen, hogy kedves lánynak kell lennünk – nem egészséges. Érezned kell a dühödet, el kell ismerned, és át kell alakítanod. A düh lehet nagyon puha is, kemény, nyers.”

 

Éppen ezért az albumon a két véglet között mozgunk, hol a düh, hol a lágy érzékenység jellemzi a számokat, meg persze a közbülső állomások. Feminista és háborúellenes szövegek keverednek a pszichedeliával és az improvizációval:

„Minden koncert más. Nem szeretem minden este ugyanazt csinálni. Szeretem meglepni a zenekari tagjaimat, és szeretem, amikor ők meglepnek engem. Ez jelen tart minket, nyitott fülekkel, szemekkel és szívvel. Nincs helyes vagy helytelen, csak őszintének kell lennünk a pillanatban.

Azt hiszem, a zenénk ebben az egyensúlyban él, az improvizáció és a precizitás között. Szükség esetén irányítjuk az energiát. De csak miután teret adtunk neki a szabad mozgáshoz.”

 

Nekem értelemszerűen a rockosabb számok tetszenek, mint amilyen például az albumindító „Meydana Gel”, vagy az elszállós „Can”. Az egyik csúcspont cseppet sem meglepő módon az „Ötme bülbül ötme” című dal, amiben Murat Ertel is közreműködött. Ahogy felépül a szám, a hol lágy, hol dühös ének, a révülős betétek, az ismétlések – ezt nem elég egyszer meghallgatni. Ehhez képest éles váltást jelent a következő „Çiya icaro” szám, mert a háttérben ott hallom az Andok muzsikáját, ami azért földrajzilag elég messze van Anatóliától, azonban az Ibelisse Guardia Ferragutti társaságában előadott duett összehozza a két régiót. Egyébként zeneileg ezt érzem a legkomplexebb szerzeménynek a lemezen.

 

Csak dicsérni tudom a Meydan című albumot, mert Meral Polat képes az eddig említett, különféle energiákat átadni az énekével, és olyan muzsikusokat gyűjtött maga mellé, akikkel olyan zenét alkotott, amely nem csupán az anatóliai rock és a kurd hagyományokat viszi tovább, megújítva azokat, hanem jól illik a számára fontos mondanivalóhoz, ami az elnyomással szembeni ellenállást (Boyun eğmem), a szabadságot és a nők jogaiért folytatott küzdelmet jelenti. Jó lenne egy hosszabb koncerten is látni őt.

 

Meghallgatásra ajánlott számok: Ötme bülbül ötme, Meydana Gel, Boyun eğmem

2025-ben megjelent album (W.E.R.F. Records)

Weboldal: https://meralpolat.nl/meydan/

 

 

Az együttes tagjai:

Meral Polat – ének

Jens Bouttery – dobok

Chris Doyle – billentyűs-gitáros

Lisa Lukaszczyk – vokál, szintetizátor

 

Közreműködők:

Ibelisse Guardia Ferragutti

Murat Ertel

Can Omer Uygan – trombita

Mola Sylla

 

A lemezen elhangzó számok listája:

  1. Meydana Gel 04:17
  2. Govend (feat. Mola Sylla) 04:19
  3. Can 04:31
  4. Ötme bülbül ötme 04:31
  5. Çiya icaro (feat. Ibelisse Guardia Ferragutti) 04:27
  6. Çenek 03:47
  7. Çocuklar 04:41
  8. Xwedawendno 08:26
  9. Boyun eğmem 03:51
  10. Dost 04:32