Légrádi Gergely: Éppen annyi

Az emberi élet apró történetekből áll. Pillanatokból, amelyek észrevétlenül csúsznak egymásba: egy mosogatásból, egy ki nem mondott mondatból, egy hirtelen csendből, amikor valaki már nincs többé. Ebben a novelláskötetben negyven történet fonódik össze — mindegyik egy-egy ablak a mindennapok világába, ahol a szereplők nem hősök, csak emberek. Kisemberek, hibákkal, gyarlóságokkal és néha rossz döntésekkel.

Légrádi Gergely az Éppen annyi című kötetében a hétköznapok apró drámáit gyűjti össze — csendesen, őszintén, emberien. A főszerepben a mindennap küzdelmei állnak, a harcok, amelyeket magunkkal kell (kellene) megvívnunk, de nem tesszük. Legyen szó családtervezésről, egy szülő elengedéséről vagy a saját megrögzött szokásainkról, amelyek megkeserítik az életünket, de mégis keretet adnak. Bár minden történet rövid, csupán néhány oldalas, mégis ezer apró dolgot megtudhatunk a főszereplőkről, mintha csak mikroszkóp alatt néznénk őket. Az üvege pedig felnagyít minden egyes hibát.

A szerző különösen szereti a nehéz témákat, ahol nem a felszínt kell kapargatni, hanem igenis belesüllyedni, akkor is, ha fáj. Fáj látni a szereplők tehetetlenségét, szenvedését, a rossz döntések következményeit, mégis ettől érezhetjük igazán közel hozzánk a történeteket. Mert az élethelyzetek nem különlegesek, nem speciálisak, bármelyiket megtapasztalhattuk már, csak nem beszélünk róluk. Nem mondjuk ki a gyászunkat, a félelmeinket, a valódi vágyainkat. Eltemetjük őket, és reméljük, majd feloldódik bennünk, és elmúlik a hiányérzet. Ebből a hangulatból, ezekből az érzésekből kapunk most egy csokrot, öt nagyobb fejezetre tagoltan. A hatást csak erősíti a kötet végén megtalálható zenei lista, amely Zsoldos Dávid, zenetörténész ajánlatait tartalmazza.

Ezek a történetek nem nagy szavakat keresnek, hanem igaz pillanatokat. Olyanokat, amelyekben minden olvasó felismerhet valamit önmagából — egy emléket, egy bűntudatot vagy talán csak egy hangulatot. Ajánlom mindazoknak, akik nem félnek szembenézni önmagukkal — mert ezek a történetek nem másokról szólnak. Rólunk szólnak.