Főkép

Furcsa véletlenként pont akkor kezdtünk el egy társaságban arról beszélni, hogy vajon miért éppen Zsoldos Pétert tekintjük a meghatározó sci-fi írónak Magyarországon, amikor újra kézbe vettem egyik legismertebb művét, A Viking visszatér címűt. Félve írom le, de ez nálam már a sokadik alkalom: nagyjából negyven évvel ezelőtt(!) többször is elolvastam, és akkor nagyon tetszett.

 

Az biztos, hogy nagyon megragadt bennem, mert olvasás közben a legtöbb fejezetnél emlékeztem mi következik, időnként még mondatok is beugrottak, egyedül a végén bizonytalanodtam el, mert emlékeztem a sztori folytatására, ami már a következő kötet elején szerepelt. Egy biztos, a mostani – ha jól számolom ötödik – kiadás betűről-betűre megegyezik a polcon lévő 1973-as másodikkal.

 

Visszatérve a korábban említett beszélgetésre, azt mondtam, hogy kiemelt szerepének, fontosságának szerintem két oka van. Elsősorban az, hogy Zsoldos Péter nagyon jól írt, mind a tájleírások, mind a történetszövés, és persze a karakterek terén is maradandót alkotott – erre bizonyság, hogy ez a könyv még manapság is olvasatja magát. Tinédzserként persze nem a sci-fi szál (ami egyébként szerintem nagyon karcsú) fogott meg, hanem a nagybetűs KALAND. Ugyan nem tudatosult bennem, hogy egyfajta Robinzonádot olvasok, de imádtam a természettel, az állatokkal és az emberekkel/ősemberekkel folyamatosan zajló küzdelmet. A nem is olyan távoli jövőben játszódó részek sem rosszak, csak nekem jobban tetszenek a földszerű bolygón zajló események. Persze azt ma már nehéz megmagyarázni, miért hiányoznak a fontosabb női karakterek Zsoldos Péter műveiből – az egyszem A holtak nem vetnek árnyékot címűt kivéve. A teljesség kedvéért megjegyzem, hogy ez a korszak sci-fijeire általában is jellemző volt.

 

A másik ok, amiért véleményem szerint őt tartjuk a magyar sci-fi meghatározó alakjának, hogy volt két nagyon szuper sci-fi könyve (Ellenpont és A feladat), amelyek tényleg remek ötletre épültek. Rajta kívül is jelentek meg más írók tollából regények ebben a zsánerben és ebben az időszakban, de mind darabszámát, mind jelentőségét tekintve nem értek fel hozzá. Ez alól egyedül a Q. G. Lyn–A. F. Bian szerzőpárost tekintem kivételnek, akik két könyvükkel (Aster és Az ellentmondások bolygója) vívták ki a tiszteletemet.

 

Visszatérve a Vikinghez. Ha kivesszük a sztoriból az űrhajós részeket, és mondjuk vitorlás hajóra cseréljük be, gyakorlatilag ugyanolyan izgalmas és pergő cselekményt kapunk, csak ez nem sci-fi, hanem fantasy, vagy egyszerű kalandregény lenne. Ezzel csupán azt szeretném mondani, hogy itt a világűr tényleg csak egy olyan keretként szolgál, ami alkalmas arra, hogy az ismeretlen felfedezésének izgalmát olvasóként átélhessük.

 

Mindezeken túl A Viking visszatér fejlődésregényként is működik. Azt, ahogyan a civilizált, alapvetően békés, a nézetkülönbségeket vitával, kompromisszummal megoldó ember átmenet nélkül visszakerül a kőkorszakba, egy vad, az ember átalakító tevékenységétől mentes világba, azt gyönyörűen bemutatja az író. Látni, miként formálódik Gregor Man karaktere, milyen hatással van rá az életben maradásért folytatott mindennapi harc, a horda belső viszonyai. Ezen még az időnként előforduló értelmiségi vívódások sem változtatnak sokat, és végül egy teljesen másként gondolkodó, cselekvő emberként tér vissza társaihoz.

 

Ahogy korábban írtam, ez a regény jól öregedett. Hatvan évvel később sem unalmas, az meg külön plusz pontot ér, hogy pont annyi technikai részlet van benne, különösebb kidolgozás vagy magyarázat nélkül, ami szintén nem vált elavulttá. Éppen ezért jó szívvel ajánlom tinédzsereknek és nyugdíjasoknak egyaránt, prózája és történetszövése okán legalább akkora élményt jelent, mint mondjuk A kőbaltás ember Szentiványi Jenőtől, vagy a Viking folytatása, a Távoli tűz.