Thea Beckman: Keresztes hadjárat farmerban

Thea Beckman (1923. július 23. – 2004. május 5.) holland írónő ezen regényét bátran nevezhetjük az ifjúsági irodalom klasszikusának. Olyan sokaktól hallottam már, hogy szerették kamaszkorukban, hogy csodálkozom, hogy azóta sem adták ki újra magyarul. Merthogy 1986-ban jelent meg (Hollandiában 1973-ban), míg a belőle készült film 2006-ban.

Most, hogy elolvastam, azt sem értem, nekem anno miért maradt ki, holott tisztán emlékszem a kötetre még a könyvtárból. Talán kicsit túl vastagnak ítéltem, pedig, mint kiderült, ez tipikusan az a könyv, amit fal az olvasó. Még felnőtt fejjel is.

A regény alapötlete már a maga idejében sem volt eredeti, elég csak Mark Twaintől az Egy ​jenki Arthur király udvarában című regényre utalnom, és még hosszan lehetne sorolni, de ez mellékes. Inkább arra koncentrálnék, ma mit adhat egy olyan történet, melyben egy jelenkori (jó, huszadik századi), tizenötéves fiú visszakerül a középkorba, konkrétan 1212-be, s egyenest belecsöppen a gyermekek kereszteshadjáratába (abba, amelyik Németországból indult).

Thea Beckman remekül írt. Nyilván van itt némi tanító-nevelő szándék, úgy a történelemről, mint a társadalomról, ám kinézi az ifjú olvasókból, hogy képesek értelmezni, ami oda van írva. S bár máig relatíve keveset tudunk arról, hogy valójában mi és hogy történt ezen a bizonyos keresztes hadjáraton, és az is egyértelmű, hogy a sztori kedvéért Beckman módosított ezt-azt a történelem menetén (pl. Fibonacci biztosan nem vett részt a gyerekek elképesztően hosszú és viszontagságos útján), nagyon is sok helytálló részletet mesél el a középkorról, elsősorban is a közemberek és az uralkodók viszonyában. Mi több, alapos társadalomkritikát is kap az olvasó, ráadásul Beckman nem csak a régiek, de a maiak kapcsán is rávilágít a visszásságokra. Amilyen korban mi most élünk, ahogy szépen lépegetünk vissza a középkori, feudális viszonyok közé, hát mindkettő igen hasznosnak tűnik. Kétlem, hogy ez volna az oka, hogy nem adták ki a regényt azóta sem – ahogy azt sem gondolnám, hogy a hosszú vándorlás közben előforduló megannyi szenvedés és halál miatt. Például a Harry Potter sorozat sem békésebb.

Ugyanakkor a főszereplő, Rudolf Wega olyan mentalitást visz a középkorba, általános (iskolában megszerzett) műveltsége, bátorsága és éles elméje (melyre a józan paraszti ész meghatározás is illik) által, hogy nem csak a Jeruzsálembe tartó gyerekseregnek nyújt felbecsülhetetlen értékű segítséget, de a mai olvasónak is jó példát állít. Nem mondom, hogy nincs olyan részlete a regénynek, amit ne kellene ma már máshogy tálalni, összességében azonban nagyon is pozitív az üzenete.

De ettől még lehetne száraz és unalmas is, ahogy sajnos sok esetben a történelem tantárgy is (tanára és diákja válogatja, persze, meg bizonyára az is, ki írta és miért úgy). Hanem a cselekmény annyira izgalmas, és annyi szerethető és/vagy emlékezetes szereplő kerül elénk a regény lapjain, hogy néhány oldalba telik csupán, s az olvasó ugyanúgy ott ragad, ahogy főhősünk a 13. században. Hogy aztán emellett tanul is valamit, régmúlt emberek életéről, a helyekről, ahol éltek, az akkor még érintetlen természetről, az csak a hab a tortán. Maga a történet a legfontosabb itt is, és az lebilincselő.