Főkép

Mivel a fiatal, még a pályájuk elején járó szerzőket mindig is kiemelt figyelemmel kísértem, nem is lehetett kérdés, hogy a gyermekvállalásról, a szülői létről, a modern vidéki életről és a rasszizmusról is érdemben mesélni tudó Szívhang után ismét új művel jelentkező Czakó Zsófi legújabb kötetét, a Távoli rokonokat sem fogom kihagyni.

 

Bár ebben a szintén vékonyka új kötetben ismét csak fontos szerepet kap a gyermekvállalás, de a nézőpont, a történet és ezáltal a végeredmény is egészen más, mint a korábbi kisregényben. A szöveg hosszához (bőven alatta marad a kétszáz oldalnak) képest meglepő módon egy család három generációjáról olvashatunk, és az egészben talán az a legmeglepőbb, hogy bár ez a mű távol áll a hagyományos családregényektől, ám a maga módján megkapunk belőle szinte mindent, amiért ezt a műfajt szeretni lehet. És Czakó ezt mégis hogyan éri el? Hát úgy, hogy pontosan tudja, mit csinál, sűrít és nem ragad le a felesleges részleteknél.

 

Éppen ezért egy rövid bevezető után, melyben az Alzheimer-kórral küzdő, ám arról tudomást venni nem hajlandó Margit szokás szerint perlekedik a neki segíteni akaró lányával, Jankával, már ugrunk is vissza a múltba, a ’20-as,’30-as évek urambátyám rendszere által irányított Magyarországra, hogy megtudjuk, hogyan is fogant és született meg hősnőnk, Margit. Czakó már rögtön itt, a kezdet kezdetén megmutatja nekünk, hogy ne számítsunk unásig ismert, negédes klisékre, így például egyáltalán nem romantizálja a mezőgazdasági munkákat, hanem annak a test- és lélekölő robotnak mutatja be, ami volt. Természetesen ugyanígy nem romantizálja az emberi kapcsolatokat sem, így miután Margit édesanyja teherbe esik, már azon főhet a feje, hogy miként boldoguljon szegény sorból származó, egyedülálló anyaként.

 

„Janka imádta az új amerikai filmeket. Úgy gondolta, az élet máshol és másoknak valóban ilyen. Pontosan ilyen színes, könnyű, kedves, és az emberek pontosan ilyen szépek, könnyedek, kedvesek és viccesek, de ő valamiért sajnos nem élhet ilyen kedves és színes és könnyű életet. De majd a Zsuzsi! Igen! Neki sikerülni fog. Neki ilyen jövője lesz, ráadásul el se kell mennie, Magyarországon talál majd rá a boldogság és a szerelem.”

 

De ugyanígy nélkülözi a nagy mainstream paneleket az elbeszélés többi része is, így például az ’56-os forradalom sem kap szerepet (volt valami balhé Pesten, de már vége), nincsenek besúgók és lecsúszott gyári munkások, ugyanakkor megjelenik többek között az értelmiség vagy a Kádár-kori maszek világ.

 

Ahogy említettem, a szerző nagy tempót diktál, és a szöveg folyamatosan sodor minket magával, bárki is kerüljön középpontba, a nagymama, az anya vagy az unoka. Bár más és más karakterek, közös bennük, hogy nem igazán tudják szeretni egymást, és amit tudnak adni a következő generációnak, az a saját feldolgozhatatlan traumájuk, amivel egyikük sem tud mit kezdeni. Éppen ezért egy idő után nem mások egymás szemében, mint amit a cím sugall: távoli rokonok. Azt hiszem, egy igazán jól sikerült darab Czakó Zsófi legújabb regénye, amelynek el kell jutnia minél több olvasóhoz.