Főkép

Lindsay Squire angol ezoterikus írónő, akinek több könyvét is kiadta már a Bioenergetic, melyek a boszorkányság egy-egy aspektusát mutatják be (kezdve a Természetmágia című kötettel), szépséges illusztrációkkal. Mindazonáltal én ennek a képregénynek a kapcsán találkoztam először vele, mely szintén szemet gyönyörködtető kiadvány.

 

S melynek az alcíme (Történetek javasasszonyokról, gyógyítókról és varázslókról) annyiban becsapós, hogy bár nagy vonalakban, röviden valóban szól a kötet a boszorkányság történetéről, alapvetően egy bizonyos boszorkányról mesél, Biddy Early-ről, ő a főszereplője – na meg az itt kislányként ábrázolt, évszázadokkal később élő utódja, maga a szerző.

 

Biddy Early valós történelmi személy volt, aki 1789-ben született Írország nyugati részén, a Clare megyei Fahában. Javasasszony, gyógyító volt, aki jól ismerte a különféle növényeket, hogy melyik mire jó, de ezen túlmenően mágiával is foglalkozott. Márpedig ebben a korban még nem volt elképzelhetetlen, hogy valakit ilyen tevékenységért bíróság elé állítsanak, akár máglyára küldjenek. Biddyt épp az tette különlegessé, hogy ő képes volt megvédeni magát az egyházi és világi bíróság előtt, s végül a vádakat ejtették. Mai szemmel nézve akár feminista hősként is tekinthetünk rá, de legalább ennyire fontos, hogy tudományát szeretettel, bölcsen, a többi élőlény javára űzte. S ahogy halad előre kettejük története, a boszorkányság válfajairól, hátteréről, eszközeiről stb. is megtudhat ezt-azt az olvasó.

 

Számomra a kötet, meg az egész téma kulcsmondata ez: „A mágia semleges: a használója erkölcsén és szándékán múlik, hogy etikus-e vagy sem, jóra vagy rosszra használják-e.” Merthogy ugyanez igaz a vallásra és a tudományra is – e kettőre, mely, Biddy szerint nem fér össze a mágiával. Minden bizonnyal voltak rossz szándékú boszorkányok, mágiahasználók, ahogy az összes többi „kategóriában” is vannak rossz szándékú emberek. Squire is kitér rá, hogy a túlbuzgó vallásosság, az ismeretlentől való félelem hány ártatlanul megvádolt embernek okozott szenvedést, miközben kicsit is józanul nézve, a mágiának mondott dolgok jó része egyszerűen ott van a természetben, s így bennünk, emberekben is. Nem kell ahhoz boszorkánynak lenni, hogy az ember felismerje például egy erdei séta jótékony hatását, és így tovább. De Biddy illetve Lindsay jóval többet mutat meg az emberiséggel minimum egyidős mágikus tanokról, és ahogy Biddy korának egyik szokatlanul szabad és felvilágosult gondolkodója is volt, úgy az olvasó is úgy reagál az itt leírtakra, ahogy szerinte helyes.

 

Ami a képregény képi oldalát illeti, Lisa Salsi gyönyörűen illusztrálta a kötetet. Meghatározó, de sosem túl harsány színpalettát használ, a hátterei hangulatosak, de mindig épp csak annyit ábrázol, amennyire szükség van. Ember (és tündér) alakjai kifejezőek, köztük Biddy kiemelkedően szép. Salsi stílusában ott van az európai képregények számos hagyománya, egyes nőalakjai talán az amerikai szuperhősös vonalba is beférnének, bár sosem lép át bizonyos, leginkább ízlésbeli határokat. De Charles Vess is eszembe jut a kötetet nézegetvén, bár az ő stílusa annyira jellegzetes és egyéni, hogy jobb is, hogy Lisa nem ment tovább annál, hogy némi légiességet és színkezelést kölcsönzött tőle (már ha tényleg ismeri Vess munkásságát). Egyedül a beírást érzem kicsit gyengébbnek, vagy inkább olyan semmilyennek, de meglehet, ennyi szövegnek karakteresebb betűtípussal nem lett volna elég a hely.

 

Annyira szép ez a kiadvány, hogy ajándéknak is remek, emellett valóban tanít is, ad is valamit az olvasónak.