Főkép

Bármennyit is olvasok, még mindig vannak szép számmal olyan szerzők, akik évek óta ott csücsülnek a várólistámon, de ennek ellenére még nem olvastam tőlük semmit. Pontosan ilyen alkotó az a lengyel Ziemowit Szczerek, akitől már jelent meg nálunk egy már-már kultikus rangú útiregénye, a Jön Mordor, és felfal benneteket, amely sírva röhögős görbe tükröt tart nem csak a posztszovjet Ukrajnának, de a lengyelek bigott, nosztalgikus hazafiságának is (egy ilyen mű jól jönne nálunk is a hasonlóan működő Erdély nosztalgia kapcsán), de ezenkívül érkezett tőle egy hazánkat hasonlóan idegen szemmel bemutató és ismét csak a humort középpontba helyező kötet, Via Carpatia címmel.

 

Ha már eddig nem volt egyikhez sem szerencsém, akkor úgy voltam vele, hogy a most az Ampersand kiadó által megjelentetett Hetest semmiképp sem hagyom ki, hogy megtudjam, milyen író is a lengyel. És hogy milyen? Röviden baromira vicces, agyament, ugyanakkor rendkívül elgondolkodtató is.

 

„Gyerekként amúgy sem bírtad fölfogni, hogy miért olyan szépek a Volkswagenek, a Fordok és a Datsunok, a lengyel autók meg miért nem. Hiszen ahhoz, gondoltad, hogy valamit szépre tervezzenek, nem pénz kell. Mert a pénzzel magyaráztak neked akkoriban minden különbséget Kelet- és Nyugat-Európa között. Nekik van pénzük, nekünk meg nincs. Egyszerű. Mert náluk kapitalizmus van, nálunk meg szocializmus. Na jó, gondoltad, a tőkéseknek több a tőkéje, már a nevéből is látszik, rendben, de nem fogtad föl, miért nem lehet, basszameg, a szocializmusban szép autókat tervezni?”

 

Az új mű szintén egy útiregény, amely azonban lengyel szemmel egyáltalán nem egzotikus vidéken át vezet, hiszen hősünknek mindössze annyi (lenne) a feladata, hogy egy nap alatt megtegye saját autójával a nem túl brutális Krakkó-Varsó távot. Csakhogy éppen november elsején, Halloween éjjele után járunk, mikor is egy viszonylag ismert online hírújság clickbait címeit kitaláló hősünk, Pawel éppen mocskosul másnaposan ül volán mögé, hogy elérje a számára roppantul fontos találkozót, ám nem elég, hogy előbb véletlenül alaposan meghúzza a vodkásüveget (egy derék poláknál az ilyesmi szinte szériatartozék), majd gyanútlanul felvesz egy stoppost, Geraltot, a vajákot. Azaz nem őt, hanem a rá a maga torz módján kísértetiesen hasonlító fantasy fant, akitől rövidesen kap némi vajákelixírt (ne akarjuk megtudni, hogy miből készült), ami finoman szólva is tudatmódosító hatású, ráadásul még közben kitör az orosz-lengyel háború is…  

 

Innen pedig elindul egy őrületes road movie, zömében E/2-es narrációval elmesélve, leginkább Hunter S. Thompson és Viktor Pelevin stílusában, de mégis egy olyan jól felismerhető ízzel, ami egyértelműen Szczereké. Bár maga a sztori is vicces és sodró lendületű, de a lényeg nem ezen, hanem a gondolatiságon van, amelyet azonban Szczerek úgy tud a cselekmény részévé tenni, mint teszi azt Pelevin. A fő hangsúly a nacionalizmuson van (megkapja itt a magáét nem csak a lengyel, de a cseh, szlovák, magyar vagy német nacionalizmus is), melynek tükrén át az emberek egyszerűen képtelenek normálisan látni a saját valóságukat. A szerző rengeteg irodalmi és popkulturális utalással megspékelve szedi ízekre ezt a látásmódot (szerencsére bőséges lábjegyzet segít megérteni a szöveg azon elemeit, amelyeket nem ismerhetnek a magyar olvasók), hogy láttassa, hová is vezet mindez.

 

Szóval van itt könyv, ami egyszerre olvasmányos, humoros és mély is, csoda, hogy ajánlom? Szczerek írása pont azért működik ennyire, mert egyszerre képes harsányan szórakoztatni és kíméletlenül szembesíteni azzal, ami körülvesz minket. A Hetes nem egyszerűen egy másnapos trip, hanem egy groteszk görbetükör, amelyben minduntalan magunkra ismerhetünk. Az olvasó nevet, de közben érzi, hogy a nevetés mögött ott lüktet valami nyugtalanítóbb: a közép-európai valóság, amelyet annyira szeretünk távol tartani magunktól, miközben nap mint nap benne élünk.