Alba de Céspedes: Tiltott füzet

Alba de Céspedes regénye a huszadik századi olasz irodalom egyik különleges darabja, amely első pillantásra családi történetnek tűnik, valójában azonban jóval mélyebb rétegeket tár fel. A középpontban egy középkorú római asszony, Valeria Cossati áll, aki egy szombat délután, a hétköznapi vásárlások közben vesz egy kis noteszt. Ez a látszólag jelentéktelen gesztus az életének fordulópontja lesz. A füzet, amelyet titokban kell rejtegetnie férje és gyermekei elől, hamarosan a szabadság terévé válik: hely, ahol végre kimondhatja, amit a mindennapok szűk keretei között kénytelen elfojtani.

 

A naplószerű elbeszélés aprólékosan mutatja be, miként válik Valeria élete egyre idegenebbé saját maga számára. Férje, aki a patriarchális rend szigorú logikáját képviseli, a gyerekei, akik felnőttként már más világ értékrendjeihez igazodnak, és a társadalmi elvárások egyaránt azt sugallják, hogy Valeria helye a háttérben van, a család szolgálatában. A „tiltott füzet” ezzel szemben az önállóság, a kimondás terepe lesz, ahol nem csupán a napi eseményeket rögzíti, hanem a saját vágyait, kétségeit és felismeréseit is. Az írás így nem puszta önterápia, hanem lázadás – csendes, rejtett, de annál veszélyesebb.

 

„Gyakran panaszkodom a rengeteg teendőre, meg arra, hogy a család és a háztartás foglya vagyok, és még olvas­ni se jut időm. Ez mind igaz, de ez a rabszolgaság bizo­nyos értelemben az erőmmé vált: ez mártíromságom glóriája. Ezért aztán soha nem vallom be, ha nagy rit­kán alszom egy félórát, mielőtt Michele meg a gyerekek megérkeznének, vagy az irodából hazafelé nézegetem ki­csit a kirakatokat. Attól félek, ha beismerném, hogy pi­hentem, odaveszne az a hírem, hogy minden pillanatom a családé.”

 

De Céspedes finom, pontos prózája különösen érzékletes abban, ahogy a hétköznapi jeleneteket fokozatosan átitatja a feszültség. Egy vacsora közben elhangzó félmondat, egy elsietett gesztus, egy félreértett megjegyzés mind arról árulkodik, hogy Valeria és a környezete között szakadék tátong. A füzetben megfogalmazott gondolatok nem pusztán a családi élet felszínét kaparják meg, hanem a női szerepek korlátait, az autonómia lehetőségeit, sőt, a szabadság mibenlétét is.

 

A regény ereje éppen abban rejlik, hogy nem nagy, drámai fordulatokkal dolgozik, hanem apránként mutatja meg, hogyan változik meg a főhősnő belső világa. Valeria nem lesz forradalmár, nem hagyja el családját, és nem szegi meg látványosan a társadalmi szabályokat. Ám minden naplóbejegyzésével közelebb kerül ahhoz, hogy kimondja: az élete nem pusztán a többiek szolgálatára való. Ez a felismerés egyszerre felemelő és fájdalmas, hiszen nincs benne egyszerű megoldás vagy könnyű kiút.

 

A Tiltott füzet egyszerre személyes vallomás és társadalmi látlelet, olyan könyv, amely ma is elevenen hat. A női hang megtalálásának története időtlen tapasztalat: az önazonosságért folytatott küzdelem, amely minden korban érvényes. De Céspedes regénye emlékeztet arra, hogy az irodalom nemcsak menedék, hanem fegyver is – még akkor is, ha mindössze egy titokban vezetett füzet lapjain szólal meg.