Főkép

Hónapról hónapra bebizonyosodik számomra az, hogy a kortárs skandináv (és ezen belül is a norvég) irodalom olyannyira gazdag, hogy szinte lehetetlen átlátnunk. Ugyanis körülbelül ilyen időközönként futok bele egy-egy olyan szerzőbe, akiről bár korábban még csak nem is hallottam, de ennek ellenére igazi minőséget képvisel. A mostani cikk apropójául szolgáló Edvard Hoem például egy tipikusan ilyen alkotó, hiszen bár hazájában kimondottan közismert és népszerű író, de nálunk nem hiszem, hogy túl sokan hallottak volna róla.

 

A Polár gondozásában első magyarul megjelent regénye, a Földre szállt bába saját ükanyjának állít emléket, aki a 19. század elején Norvégia egyik első szakképzett bábájaként nem csak nagyon sok anyuka és gyermeke életét mentette meg, de ennek révén sokat tett az ekkoriban még igencsak elmaradott ország lakosainak felvilágosításáért is. És közben – nem mellékesen - maga is remekül helytállt családanyaként ebben az egyáltalán nem emberbarát korban.

 

Hoem pontosan azt a stílust képviseli, ami miatt szeretni lehet az északi irodalmat: így egy egyszerű, sallangmentes nyelven előadott egyenes vonalú történetet kapunk, amelyben a lehető legrealistább módon ismerjük meg a napóleoni háborúk ezen elfeledett színterét, illetve a túlélésért ekkoriban küszködő embereket. A szerző, amennyire csak lehetséges, igyekezett mindent a lehető legpontosabban megírni, így bőségesen használt fel korabeli dokumentumokat, hogy rekonstruálja Bába-Stina alakját és életét.

 

„Az asszony a nappali asztalán feküdt nagy fájdalmak között. A fájások több órája kezdődtek, de most abbamaradtak. Csak az anyja volt mellette, és hálát adott az Istennek, hogy megérkezett a bába. Marta Kristine megkérte az öregasszonyt, hogy várakozzon a szomszédos kunyhóban, ahol lakik, és majd jelzik neki, ha világra jött a gyerek. Az nem segít, ha valaki csak imádkozik és jajveszékel mellettük. Az anya azt mondta: – Szerintem ez nem egy gyerek, hanem kettő! – Marta Kristine megtapogatta a szülő nő hasát, és érezte, hogy az anyának igaza van. Szólt a cselédlánynak, hogy hozzon bőségesen meleg vizet és tiszta törülközőt. A férjet megkérte, hogy fűtsön be alaposan, és hozzon vizet a kútról. Nyugodtan beszélt a szinte kábulatban lévő nőhöz, elmondta, hogy segíteni jött, és hogy mindent megtesz érte, ami emberileg lehetséges.”

 

A fonalat akkor vesszük fel, amikor az akkor még csak hétéves kislány szüleivel együtt egy új helyre költözik, és közben meglátja egy gyerekgyilkos asszony karóba húzott fejét, ami azonban furcsa hatással van rá, hiszen ekkor dönti el, hogy ha csak lehet, segíteni fog a szülő nőknek. Stina életében két férfi játszik központi szerepet, az egyik az édesapja, akitől azt tanulja meg, hogy mindig járja a maga útját, a másik Hans, a háborús veterán férje, aki egész életében ott van mellette, még akkor is, ha sokszor elszólítja a kötelesség, és még akkor is, ha nem tud mit kezdeni háborús élményeivel.

 

A könyv nem csak tisztességes emléket állít ennek az asszonynak, de tökéletesen képes bemutatni a korabeli viszonyokat is, azt, hogy hogyan zajlott le egy szülés, hogyan éltek az átlagos emberek, miként hatottak a korszak háborúi és politikai eseményei az ország életére. Bár azt nem állítanám, hogy a Földre szállt bába korszakalkotó alkotás lenne, de aki érdeklődik a kor iránt, aki szereti a történelmi regényeket vagy a jellemzően skandináv stílust, annak mindenképpen érdemes elolvasni ezt a norvég kötetet.