Beszámoló: Avishai Cohen Quintet – Erkel Színház, 2025. április 27.

Avishai Cohen sosem okoz csalódást és ezt a magyar közönsége pontosan tudja, szinte csurig megtelik az Erkel Ferenc Színház a JazzFest Budapest első estéjén. Az ismét remeknek ígérkező fesztivált – érdemes böngészni a műsort és kockázatmentesen választani bármely következő előadásra – Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely nyitja meg, aki a kortárs amerikai jazz zongorista, Brad Mehldau egyik friss esszéjére hivatkozva kér minket arra, hogy képzeljünk el egy olyan politikai berendezkedést, ami a jazz világára hasonlít. Ez a kérés persze éppen annyira idealista és definiálhatatlan, mint maga a liberalizmus, mindazonáltal a személyes szabadság, az egyenlőség és a demokratikus kormányzás, az egyéni jogok védelme, a jog uralma és a piac alapú gazdaság mindannyiunk számára érthető fogalmak, ahogyan az is, hogy miért csak álmodozni hív minket egy politikus: kis országunkban sajnos mindezen értékek valamelyest sérülnek. Éppen ezért a gondolatkísérlet hangos tetszést arat.

 

Persze a játékot akár kiterjeszthetnénk Cohen új kvintettjére is és megvizsgálhatnánk, hogy a liberalizmus hogyan érvényesül az este során. Az egyik ráadásban (Summertime) például, bár Cohen láthatóan szeretné visszavenni az éneklést, a szemtelenül fiatalnak tűnő Itay Simhovich zongorista éppen elemében van és elkezdi variálni a dallamot, Avishai pedig hagyja és élvezi legújabb felfedezettjének kibontakozását, amit akár egyszerre is lehet az első háromként felsorolt érték metaforájaként értelmezni. De az „egyenlő jogok” kiterjednek a Simhovichnál néhány hónappal fiatalabb, húszéves Yali Stern dobosra is, aki többször középpontba kerül az este során.

 

Ezúttal azonban Cohen nem egy trióval érkezik, hanem korai albumjaira jellemzően egy fúvós szekcióval kiegészítve az alap hármast. Azonban egészen mások a dinamikák: amíg az „Ora” korábban egy adrenalin fröccs volt, most Yuval Drabkinnal szaxofonon és Yonathan Voltzokkal harsonán inkább egy beérett palack borra hasonlít. Gyümölcsös cuvée, ami a társítások szabadsága ellenére öszeérett ízekben tükrözi Cohen stílusát. Drabkin már Cohen legutóbbi Brightlight albumán helyet kapott néhány témában, remek színekkel fúj, ahogyan Voltzok is ízesen árnyalja a régi és új kompozíciók olajos kortyait, mindketten integráns részei a bő, mégis rendkívül finom hangképnek.

 

Cohen pedig mintha meghallotta volna a főpolgármester szavait és a legutóbbi albumát nyitó „Courage” témájának tempóját lelassítva ráénekli Leonard Cohen versét, hogy bátorságért fohászkodjon ezekben a zavaros időkben, amire mindig szükség van, ha szeretnénk egy szabad és nyílt társadalomban élni, egy bezárkózó és félelmek által vezérelt helyett.

 

I pray for courage