Főkép

Idézem a kiadó sajtóanyagát: Caitlin Marie Doughty (sz.: 1984. augusztus 19.) „amerikai temetkezési szakember, író, blogger, YouTuber, a halotti elfogadás és a nyugati temetkezési ágazat reformjának szószólója.” Jelen könyvében a halállal, a holtestekkel kapcsolatos kérdésekre válaszol – melyeket történetesen gyerekek tettek fel neki különféle alkalmakkor.

 

Hogy akkor ez egy gyerekkönyv-e, az relatív. Caitlin érthető és őszinte válaszokat ad a legfurább kérdésekre is, mint amilyen pl. a könyv címét adja. De azért azt hiszem, az a jobb, ha gyerek és szülője / gondviselője együtt olvassa. Már csak azért is, mert a gyerekek legtöbbjében még nincs olyan kifejlett halálfélelem, mint a felnőttek zömében, és meglehet, utóbbiaknak nagyobb szükségük is van rá, hogy jobban megismerjék az elmúlást, hogy mi történik a holttesttel, és a többi. Egyéni, hogy ez adott embernek segít-e a halállal kapcsolatos félelmei, akár tagadása feloldásában, de ha tudunk mindezekről, ha nem, egyszer eljön a mi időnk vége is, és bőven van ebben a könyvben olyan részlet, ami segít a még élőknek felkészülni, ha nem is a túlvilágra, de arra, hogy mit és hogyan hagynak maguk után.

 

Merthogy Doughty nem sokat foglalkozik a halál utáni lét kérdéseivel. Igyekszik a tudományosan bizonyított tények talaján maradni, amivel egy kicsit mondjuk azoknak is kedvét szegheti, akiket felvillanyoz, hogy olyan sok egybecsengő beszámolót lehet olvasni a világ különféle pontjain élő, halálközeli élményeket megélt emberektől. Fehér fény, szeretet, meg a többi. Mindazonáltal az írónő sem vitatja, hogy akárhol álljon is a tudomány épp, csomó dologról mit sem tudunk.

 

Na de ez a könyv arra fókuszál, amit tudunk! A fejezetek elején olvashatjuk az adott kérdést, melyek között egészen logikus és magától értetődő épp úgy van, mint bolondos. Pl.: Eltetethetem a testem gyantában, mint egy őskori rovart? Eltemethetjük a nagymamát viking módra? Temethetnek egy sírba a hörcsögömmel?

És Caitlin mindre őszintén válaszol, és egyáltalán nem fél használni a humorát. Ami nyilván fekete / morbid humor, köszönhetően a témának, de attól még szerintem remek. Sőt, Fejérvári Boldizsár fordító érdeme is, hogy ilyen olvasmányos és vicces ez a könyv, bár nem tudhatom, mennyit küzdött a szójátékokkal, de hogy mindent prímán megoldott, az tuti.

 

Így az a sajátos helyzet áll elő, hogy ez egy módfelett szórakoztató ismeretterjesztő könyv, melyen persze átjön az írónő törekvése, hogy a nyugati világot megtanítsa rá, hogy ahogy most a többség hozzááll a halálhoz, az bizony nem egészséges, sokkal több infóra és azok elfogadására lenne szükség, hogy emberek tömegei ne állandó parában éljék le a nekik adatott időt.

 

A könyvet Dianné Ruz fekete-fehér, egyszerűségükben is sajátos stílusú képei illusztrálják, melyek gyakran játékosan asszociálnak a kapcsolódó fejezetre, és ez is jó. Meg az is, hogy a magyar kiadó utánajárt a vonatkozó hazai törvényeknek, rendelkezéseknek, és ahol ez kérdésként felmerülhet, ott jegyzetben ezeket közli is.

 

Akit pedig mélyebben, még részletesebben érdekel ezek után is a téma, annak szívből ajánlom Hayley Campbell nem kevésbé lebilincselő, de humort csak nyomokban tartalmazó, Minden élők és holtak című művét.