Jeanette Winterson: Nem a narancs az egyetlen gyümölcs

Ritkán adódik olyan olvasmányélmény, amely egyszerre szembesít a személyes szabadság határaival és a hit formálta identitás küzdelmeivel – Jeanette Winterson Nem a narancs az egyetlen gyümölcs című regénye pontosan ilyen. Nemcsak a másságról szól, hanem arról a pillanatról is, amikor egy fiatal lány ráébred arra, hogy a világ, amelybe beleszületett, nem fogadja el őt olyannak, amilyen. Ez a regény egy lassú, mégis elszánt kivonulás története egy olyan közegből, ahol a szeretet feltételekhez kötött, a világ fekete-fehér, és az engedetlenség egyet jelent a kirekesztéssel.

Winterson önéletrajzi regényének főhőse egy kislány, akit evangéliumi hevülettel nevel egy bigott vallásosságban élő anya, abban a szent meggyőződésben, hogy lányából prédikátor válik. A gyermek viszont más utat jár be – nemcsak a saját szexualitása miatt, hanem mert egyre világosabban látja, milyen önkényesen működik a közösség, amely körülveszi. A regény egyik legnagyobb ereje az, hogy nem nyers lázadásként ábrázolja a főszereplő önkeresését, hanem finom belső rezdülések, apró felismerések és megcsontosodott hiedelmekkel való csendes szembenézés formájában.

„Az idő nagy csillapító. Az ember felejt, elfásul, megöregszik, elmegy. Egyidőben Angliában mindenki azon fáradozott, hogy fából hajókat építsen, és a törökök ellen vonuljon. Amikor ennek leáldozott, a megmaradt parasztok visszasántikáltak a földjükre, a megmaradt nemesek meg intrikáltak egymás ellen.

Persze nem ez a teljes történet, de így van ez a történetekkel; akaratunk szerint alakítjuk őket. Úgy magyarázzuk a világegyetemet, hogy közben megmagyarázatlanul hagyjuk, úgy tartjuk életben, hogy nem gyömöszöljük az időbe. Aki történetet mesél, mind másképp meséli, ezzel emlékeztet bennünket arra, hogy mind másképpen látjuk. Van, aki szerint az igazság megtalálható, van, aki szerint mindenféle bebizonyítható. Nem hiszek nekik. Csak az biztos, hogy mindez annyira bonyolult, mint egy összecsomózott zsineg. Minden benne van, de nehéz megtalálni az elejét és lehetetlen megsejteni a végét. A legjobb csak csodálni a macskabölcsőt, de talán ne csomózzuk még jobban össze. A történelem csak hintázó függőágy és örömteli játék kiscicáknak. Paskold, rágcsáld, rendezgesd, és lefekvéskor sem más, mint összegabalyodott gombolyag. Nem kell törődni vele.”

A Nem a narancs az egyetlen gyümölcs különös, néha szürreális szerkezetével is kitűnik. Az életrajzi ihletésű elbeszélésbe legendák, allegorikus betétek keverednek – ezek elsőre talán zavarba ejtőek lehetnek, ám később pontosan ezek a betoldások mélyítik el a szöveg spirituális és érzelmi rétegeit. A nyelv csiszolt, pontos, mégis fájdalmasan egyszerű. Nincs felesleges pátosz, nincs túlbeszéltség – csak a tények, a tapasztalatok és az a különös derű, amely a legmélyebb tragédiákban is ott tud pislákolni.

A regény nem kiáltvány és nem is tanmese, sokkal inkább egy hang, amely egyszerre szelíd és eltökélt. A szeretet és hit fogalmát nem elveti, hanem újradefiniálja, és ezzel képes igazán mélyre hatolni. Winterson könyve nemcsak a queer irodalom egyik alapműve, hanem egyetemes történet is arról, milyen nehéz – és milyen felszabadító – nemet mondani egy olyan világra, amely nem hagy más lehetőséget, csak az önmegtagadást. Azt hiszem, egy igazán különleges és nem mindennapi alkotással van dolgunk.