Főkép

Bizony elég hamar meglett az idei első olyan kötet, amely annak ellenére lett kimagasló színvonalú, hogy a szerzőről korábban valaha is hallottam volna. Most komolyan, ismeri valaki az észt Kai Aareleid nevét? Ugye hogy nem, pedig ő egy olyan alkotó, aki első magyarul megjelent művében olyan témákat dolgoz fel, amelyek minden volt szocialista országot érintenek, így minket is.

 

A Kártyavárak egy rövid, minimalista stílusú regény, amely a felszínen egy széteső, vagy talán össze soha nem tartozó család krónikája, azonban a mélyben sokkal több ennél. Maga a rengeteg kihagyást tartalmazó történet retrospektív módon bomlik ki előttünk, így végig követhetjük, ahogy a II. világháború után házasságot köt egymással két, már ekkor is roppant hányatott sorsú ember, egy városi raktárat irányító negyvenes férfi, Peeter, valamint egy nála 20 évvel fiatalabb, gyönyörű, ám koldusszegény özvegyasszony, Liisi. 

 

Az már az elejétől fogva látszik, hogy egyikük sem a szavak embere, így mire megszületik a mű főhőse, Tiina, egy olyan családban találja magát, ahol bár valahol mélyen mindenkiben megvan az egymás iránti szeretet, a három ember mégis úgy él egymás mellett, mint három különböző univerzum, amelyek csak néha tudnak kapcsolatot teremteni a másikkal. 

 

„Vova megint megfogja Tiina kezét. A lány lehunyja a szemét.

Nem, Vova, nem szabad elmenned. Nem. De semmi nem segít. A rémület és a rettegés végül úrrá lesz rajta, és Vova érzi, ahogy mellette Tiina vézna kis teste csendesen rázkódni kezd. Tehetetlenségében magához vonja a lányt, simogatja a haját. Alig érintve.

– Nem tudom, mit csinálok, ha te elmész – suttogja Tiina.

– Itt vagyok, most itt vagyok – feleli Vova.

Tiina a fiúba kapaszkodik, arcát a mellkasába fúrja, belélegzi a másik idegen és ismerős illatát. Benne van Vova apjának dohányillata, ugyanolyan, mint apáé, gondolja Tiina, benne van Vova anyja, a Pikovaja dama, Tiina észrevette, anyának is volt ilyen kölnije régebben, de még valamit érez benne, valamit, ami csak Vova, kesernyés és sós és – Vova.”

 

Aareleid kimondottan rövid (jellemzően 1-4 oldalas) fejezetekből építi fel a művét, amelyekből kiderül, hogy miként nőtt fel a mindig is koraérett és visszahúzódó Tiina. A balti szerző tökéletesen viszi végig ezt teljességgel realista történetet, amely nélkülöz minden regényes fordulatot, ellenben ragyogóan mutatja be, hova vezet az elhallgatás (legyen az családon belüli, vagy éppen társadalmi; hiszen számos apró, ám nagyon fontos történelmi utalás is szerepel a műben), és miként kapaszkodik a múlt a jelenbe. 

 

Szóval aki szeretne egy remek történetet olvasni északi nyelvrokonunk egy nálunk eddig ismeretlen, ám ettől függetlenül remek alkotójától, az szánjon időt a Polár könyvek újabb kis gyöngyszemére.