Irene Solà: Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél

Eddig eléggé felemás volt a viszonyom Irene Solával, mert a két korábban megjelent könyve közül az egyiket (Gátak) nagyon szerettem, a másikat (Énekelek, s táncot jár a hegy) viszont nagyon túlértékeltnek tartottam. Éppen ezért jött kapóra az, hogy ismét érkezett tőle egy új regény, amely segíthetett eldönteni, hogy hová is tegyem a fiatal katalán szerzőt.

 

A Szemet adtam neked, s te a sötétségbe néztél egy nem mindennapi nézőpontból íródott alkotás, hiszen bár a cselekmény ideje alapvetően egy nap, de ebbe az egy napba belefér több évszázadnyi történelem is. Az elszigetelt helyen álló ősi Clavell-házban egy idős asszony haldoklik, és miközben halad az elkerülhetetlen felé, a konyhában sütő-főző rokonai immár szellemként várják, hogy csatlakozzon hozzájuk. Még jó, hogy közben lehet nagyokat pletykálni.

 

Ahogy olvassuk ezeket az időben egymástól gyakran igen messze eső történeteket, szép lassan kirajzolódik egy hányatott sorsú család elsősorban női tagjainak sorsa, akik éljenek bármelyik évszázadban, nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küzdenek: a megbízhatatlan férfiakkal és az általuk az életükbe gyakran megjelenő erőszakkal. 

 

„Margarida nem szerette a reggeleket. Mert reggel egy jóhiszemű asszony azt hihette, hogy az éjszaka véget ért. Pedig az éjszaka nem ért véget soha, csak elrejtőzött, s várt, hogy mindig újra előbújhasson.”

 

Solá meglehetősen érdekes nőket szerepeltet, hiszen szinte mindannyian idősek, csúnyák, betegesek és nem hajlamosak a finomkodásra. Az igazán rossz sorsuk pedig onnan ered, hogy a család ősanyja meggondolatlanul alkut kötött az ördöggel, amelyet azonban megszegett. Éppen ezért minden generációt átok sújtja, amit kénytelenek elviselni. 

 

De itt nem csak a szereplők az érdekesek, de maga a végtelenül posztmodern szöveg is, hiszen gyakorlatilag bekezdésről bekezdésre folyamatosan változik. Néha mesés, néha realista, néha szürreális. Van amikor a történelmi tények, események dominálnak, van amikor inkább a legendák. Bizonyos események pedig többféle változatban is megjelennek. Nagyon komoly vállalás egy ilyen szöveget létrehozni, és bizony a szerző nem is tudta gond nélkül végigvinni. Egyszerűen annyiféle történet, stílus és előadásmód szerepel ebben a kötetben, hogy sokszor kidobott magából, és folyamatosan volt egy olyan érzésem, hogy a szöveg elfolyik mellettem. Éppen ezért ezt a művet tartom az eddigi legproblémásabb Solá alkotásnak, amely azért nem rossz, de messze nem is hibátlan.