Főkép

A Navigátor színpompás borítója vonzza a tekintetet, s már a fülszövegből kiderül, hogy a színeknek (és a megfelelő szögben tartott könyvön felsejlő kacskaringós vonalaknak) ennél is több szerepük van. A regény három főszereplője ugyanis színesnek látja a szeleket, ezért is lesznek belőlük navigátorok.

 

Ahogy látom, Bánki Éva eddigi könyvei is a múltat kutatták, a történelem sorsfordító pillanatait akár, de a közismert, fennmaradt nevek helyett azok sorsán keresztül, akikről semmi vagy nagyon kevés emléket őrzött meg az emberiség. Ez az ifjúsági regény három portugál férfiú történetét meséli el, akik a nagy felfedezések korának korai szakaszában szálltak hajóra, hogy új, meghódítatlan területeket találjanak országuk s királyuk számára. Az írónő nem fél használni a saját fantáziáját, s nem ez az első műve, melyben mágikus realizmus is keveredik a tények és valószínűségek közé, de olyan jól használja ezt a fűszert, hogy csak javára szolgál a regénynek.

 

Mindhárom férfinek Pero a neve, s egymás leszármazottai. Mélyszegénységbe születik az első, de különleges képessége okán messzebb jut, mint jószerével bárki az akkori Portugáliából – ám egy dolog eljutni valahova, s egy másik vissza is térni… Fiának és unokájának szintén megadatik, hogy színesnek lássa a szeleket, így az egymást váltó portugál uralkodók, ill. a felfedező utakat sürgető, előmozdító főnemesek az ő szolgálataikat is igénybe veszik. S a harmadik Pero végül még Indiába is eljut.

 

A kalandok miatt gyermekkorom megannyi Delfin könyvét idézi számomra a Navigátor, ám Bánki Éva nem csupán abban remekel, hogy felkelti az olvasóban az érdeklődést a múlt és a vágyat a felfedezés iránt – pedig az sem kevés. Portugáliáról, az akkori viszonyokról, és hogy milyen lehetett ott a köznép élete, csoda érzékletesen ír. Erre számít is az olvasó, tekintve, hogy az írónő az ELTE magyar-portugál szakán végzett. Mégis lenyűgöző, hogy hogyan tudott annyi fűszert, annyi jót tenni ebbe a különben rövid könyvbe, takarékosan bánva a szavakkal, hogy az ifjabb olvasók is bírják követni. Az ember szinte ott van a szereplőkkel, s nem csupán az alakulófélben lévő portugál konyha finomságait, vagy a kiszámíthatatlan tengeren úszó karavellák ringatózását véli megélni, de hamar úgy érezheti, hogy jól ismeri a néhány szóval felrajzolt szereplőket is. Akik között néhány női alak talán még a navigátor Peróknál is emlékezetesebb. De miközben emlékeztet rá az írónő, hogy akkor és ott a nőknek milyen korlátozott lehetőségeik voltak az érvényesülésre, a férfiakról sem lesajnálóan szól. Jól lát és láttat mindenkit, s ez túl kevés írónak megy.

 

Hálás vagyok, hogy eljutott hozzám ez a könyv, és hogy pár sor után magával is ragadott. Rég tapasztalt jó élmény volt felnőtt fejjel is, és azt hiszem, az ifjúsági regények célközönsége is szeretni fogja, s leginkább pont ezért: mert szerethető.