Főkép

Szűk negyed századdal ezelőtt idehaza született egy olyan alkotás, amelyet ha többen is ismernének, akkor talán még a kultikus jelzőt is használhatnánk vele kapcsolatban. Ennek a könyvnek ráadásul még az eredettörténete is kimondottan különleges. Amikor 1993-ban Németh Gábor átvette Parti Nagy Lajos helyét a Magyar Napló tárcarovatában, egy harmincas évekbeli magyar világutazó, Gabriely György nevében kezdett fiktív leveleket írni Szegeden élő barátjának, Szilasi Lászlónak. Németh szándékosan nem szólt Szilasinak a játékos írói fogásról, és csak hat megválaszolatlan levél után érdeklődött, hogyan reagál ezekre a személyes és kissé provokatív írásokra. Ezzel indult útjára a Kész regény, amely végül egy kivételes négykezes művé nőtte ki magát (végül 2000-ben jelent meg könyv formában), továbbörökítve a magyar prózairodalom gazdag hagyományát.

 

Ebben a műben maga a nyelv volt a legérdekesebb, hiszen mindkét szerző belehelyezkedett a maga végtelenül művelt karakterébe, hogy ezen az archaikus és vállalaton túlpörgetett hangon, óriási latin, angol és francia tudással a hátuk mögött fricskázzák egymást, és közben megpróbáljanak megoldani két rejtélyes gyilkosságot. A történet szerint ugyanis Gabriely elszegődik egy szállodába könyvtárosnak és teniszedzőnek (meglehetősen furcsa párosítás), ahol aztán hamarosan megtudja, hogy elődei minden bizonnyal gyilkosság áldozatai lettek. A férfi maga akar utánajárni az eseteknek, és ahogy szaporodnak a nyomok és egyre furcsább történések (itt vállaltan minden vonás klisé, de ettől függetlenül jól működnek), úgy szorul barátja, a falusi patikus, Poletti Lénárd távoli segítségére.

 

„Szégyellem magam.

Nem kellett sorscsapás, sem gyász, sem katasztrófák sora, csupán kevéske testi kín, csöppnyi akadályoztatás, némi röpke bú, hogy rögvest feledjem, mit együtt tanultunk, mit az ősi birtok biztosnak vélt jogán oly gyakran volt indíttatásom bölcsnek hitt pökhendiséggel mások fejére olvasni, s amivel gyakorta nyugtattam-bosszantottam nem éppen sztoikus hitvesem, hogy minden, mi történik: élet, mert rajta kívül nincsen semmi, nincsen semmi más.”

 

Nagy szerencsénkre a két író úgy döntött, hogy folytatja ezt a kalandot, így az idén megjelent Kész az egész című új művükben nem csak ez a mára már beszerezhetetlen levelezés kap helyett, hanem a két barát történetének folytatása is. Az első szöveg Poletti visszaemlékezése, aki 1975-ben, immár nyugdíjasként gondol vissza arra, hogyan élte meg a-magyar történelem sorsfordító pillanatait, legyen az a világháború, a Rákosi-rendszer, 1956 vagy éppen az ezt követő lassú enyhülést. Míg a levelezés vállalaton nyelvi játék volt, addig ez a szöveg maga a nyers valóság. Szilasi nagyon ügyesen és meglepően tömörített módon képes lefesteni ezeket a tragédiákat, legyen az egy holokauszttúlélő orvos sorsa, a forradalom áldozatainak története, vagy éppen az az óriási károkozás, melyet a kádári rothadás okozott a magyar lelkekben.

 

Gabriely szövege ezzel a szemben inkább terápiás jellegű, hiszen 1946-ban a fejsérülése miatt amnéziás férfi az orvosa tanácsára feljegyzéseket készít, hogy rátaláljon arra a személyre, aki egykor ő maga volt. Ebben a szakaszban már nem a történet dominál, hanem az a kérdés, hogy emlékszilánkok, néhány tárgyi emlék, illetve maga a nyelv által összeállítható-e egy régen elvesztett személyiség.

 

Szerencsére elmondható, hogy mindhárom szöveg más és más, de mindegyik remekül működik és természetesen oda-vissza gazdagon utalnak egymásra, és megvan bennük a nyelvi elegancia, a műveltség, a gondolatiság és néha a történet is. Kész az egész - ismét egy olyan alkotás, amelyre nagyon érdemes odafigyelni.