Asko Sahlberg: Ők
Írta: Bak Róbert | 2024. 11. 18.
Ahogy szép sorban olvasom a Helikon kiadó Margó Könyvek sorozatát, rájöttem, hogy bár lehetséges, nem éppen világmegváltó erejű köteteket tartalmaz, de ezzel együtt is a benne szereplő művek olyan minőséget képviselnek, amelyet mindenképpen érdemes elolvasni.
Asko Sahlberg Ők című kisregénye a 19. század elején, az orosz–svéd háború után játszódik Finnországban. A történet két testvér, Henrik és Erik körül forog, akik ellentétes oldalon harcoltak. Henrik évek után tér vissza a családi birtokra, ahol régi sérelmek, titkok és feszültségek kerülnek felszínre. A mű szűkszavú, mégis erőteljesen atmoszférikus, és Shakespeare-tragédiák hangulatát idézi.
Sahlberg nem tesz mást, mint hagyja gyors egymásutánban a szereplőit mesélni és gondolkodni, hogy ezekből a korlátozott és vállaltan szubjektív, többnyire a jelen eseményéire koncentráló, a múltra általában csak visszafogottan utaló szövegekből szép lassan összeálljon a cselekmény és a figurák közötti konfliktusok forrása.
„Jobb volna elfelejteni az egészet. Csak előbb meg kellett volna tanulnom felejteni. Próbálkoztam vodkával, de az emlékeket nem mosta el, csak maga alá temette a koromszínű reggelekre várva.”
Ebben a rövidke műben (szűk másfélszáz oldal az egész) ugyanis gyakorlatilag mindenkinek van elszámolnivalója a másikkal szemben, ami természetesen azt is eredményezi, hogy olyan sötét titkaik is, amelyekre még csak gondolni sem akarnak. Ebből következően minden egyes újabb figura és újabb monológ új információt tartalmaz, amely jelentősen árnyalja a korábban olvasottakat.
Talán ebből is sejthető, hogy bár játszódjon ez a regény jó két évszázaddal napjaink előtt, mégsem válik igazi történelmi alkotássá, így fogalmunk sem lehet, milyen volt a korábbi svéd, majd az új orosz uralom, és nem sokat tudunk meg a korabeli életről sem, hanem marad egy szikár, minimalista, ugyanakkor szimbólumokban is gazdag bosszútörténet, ami a maga örökérvényű módján játszódhatna bárhol és bármikor. Aki az ilyesmikre vevő, semmiképpen sem lőhet a finn szerző első magyarul megjelent alkotásával.