Főkép

A most bemutatandó kötet, Martyna Bunda Ridegség című regénye szorosan kapcsolódik a közép-európai történelmi tapasztalathoz, és e régió traumáit és sorsfordító eseményeit finom, de mélyreható módon szövi bele a szereplők életébe. A regény a második világháborútól kezdődően, a kommunizmus évtizedein átívelően mutatja be Lengyelország történelmi változásait, de ezek a tapasztalatok a teljes közép-európai térség számára ismerősek: a folyamatos harc a túlélésért, az alkalmazkodás szükségessége és az egyéni tragédiák belesimulása a nagyobb történelmi ívbe.

 

A regény négy nő – egy anya és három lánya – életét követi nyomon. A történet különböző idősíkok között mozog, megmutatva, hogyan alakítja a történelem és az egyéni sors a család mindennapjait. Az idősíkok közötti váltás és a töredezett szerkezet nemcsak izgalmas, de segít egyfajta időtlen érzést adni a regénynek, mintha a szereplők élete összekapcsolódna a múlt generációival is.

 

Ahogy sejthető, egy ilyen típusú mű esetében nem kell számítani különösebben pörgős vagy fordulatos történetre, itt nincs ilyen, csak négy hétköznapi nő élete a maga egyszerűségében: házasságok, gyermekszülések, mindennapos munka, családi drámák és az egyre gyorsabban múló idő üressége. Ez a család közel sem harmonikus, a tagok között vitathatatlanul meglévő szeretet mellett ott van a harag és a közöny is. Ez már csak azért sem meglepő, mert egy ilyen történelmi időszakban az embereknek magukra kell ölteniük egyfajta, a címben is szereplő ridegséget, amely segít túlélni szinte mindent. Éppen ezért ebben a műben nincsenek lángoló érzelmek, csak a vastag hamu alatt izzó parázs.

 

„Törvénytelen lány törvénytelen lányaként, arra ítélve, hogy örök szégyenben éljen, emelt fővel járt, és erre tanította a lányait is. Nemes. Pedig parasztlány. Bátor. Pedig lány. Egyszerű kasub kunyhóból indult, nem ismerte a betűket, még lengyelül sem tudott jól, de egyedül, a férje nélkül építette fel a Szűzlányhegy első téglaházát. Tele volt a ház könyvekkel, amelyeket sosem tud majd elolvasni.”

 

Bunda érezhetően nem igazi önálló karaktereket, hanem inkább típusokat akart megjeleníteni, hogy bemutassa, hogyan lehet átvészelni a háborúkat és a diktatúra szürkeségét. A szereplők mindegyike egy-egy túlélési stratégiát és életszemléletet képvisel: Rozela, az anya a keménységet és önállóságot, Gerta a lázadást és szabadságvágyat, Truda a harmónia keresését, Ilda pedig az ártatlanságot és rugalmasságot. A regény ezekkel a karakterekkel mutatja be, hogy a női tapasztalatok mennyire sokszínűek, és a női lélek milyen különböző módokon képes megbirkózni a megpróbáltatásokkal.

 

Talán már ennyiből is látható, hogy ez a mű miként illeszkedik bele a 20. század közepi női sorsokat bemutató kötetek sorába, és ehhez kapcsolódik az egyetlen komolyabb negatívum, amit említeni tudok vele kapcsolatban: jól, korrekt módon megírt regény, de nem hoz semmi újat ebben a témában. Ettől függetlenül mindenképpen tudnám ajánlani azoknak, akik érdeklődnek a diktatúrák árnyékában megbújó női sorsok iránt.