Főkép

Terézia Mora, a kortárs német irodalom megkerülhetetlen magyar születésű szerzője már évek óta óriási kedvencem, hiszen már rögtön az első tőle olvasott művel, a Darius Kopp trilógia második kötetével, A szörnyeteggel olyan magasra tette a lécet, mint csak kevesen. Ebben a három, nagyon is különleges alkotásban tökéletesen mintázta meg a folyamatosan kallódó címszereplő férfi képében a mai nyugati ember célja- és talajvesztettségét. 

 

Legújabb magyarul megjelent művében szintén fontos szerepet kap ez a kérdéskör, viszont egy ragyogóan megrajzolt női főhős személyében olyan témák is megjelennek, mint például a nemi szerepek kérdése, amely mindent eldönthet párkapcsolatban és munkaügyben egyaránt.

 

A címszereplő Munát életének egyik legmeghatározóbb pillanatában látjuk meg először a könyv lapjain, egészen pontosan akkor, amikor édesanyja, az egykor felkapott, ám egyre inkább háttérbe szoruló alkoholista színésznő öngyilkosságot kísérel meg. Egy ilyen trauma természetesen mindenkit megrázna, azonban az éppen ekkor 18 éves lány elbeszéléséből hamar kiderül, hogy tulajdonképpen nem is ez a fő problémája, hanem inkább az, hogy az általa kiszemelt és nála nagyjából 10 évvel idősebb tanár és fotós, Magnus nem akarja viszonozni az ő gyengéd érzelmeit.

 

A mű elején még csak nem is sejthetjük, hogy a szerző milyen ügyesen építi fel a későbbi történet alapjait, hiszen a fiatal lány háttere (az egészen korán elveszített édesapa és a gyermekével nem megfelelően foglalkozó édesanya) meghatároz majd mindent, amit majd a későbbi életében tenni fog. Mora ugyanis egy érzelmileg meglehetősen labilis áldozatot állít elénk Muna személyében, azonban egy olyan áldozatot, aki szinte sohasem jön rá arra, hogy a vele kapcsolatba kerülő férfiak folyamatosan kihasználják.

 

A kötet nagyjából két évtizeden át követi nyomon a szép lassan felnövő és különösen vonzó külsővel megáldott lányt, aki kerüljön kapcsolatba bárkivel (egy egyetemi tanárral, akitől pénz fogad el szexuális szolgáltatásaiért cserében, egy bipoláris munkásfiúval, aki egyik pillanatban maga a naivitás, a másikban viszont a halálos fenyegetés, stb), mindig csak Magnus után vágyakozik. Aztán ahogy összejönnek, rövidesen kiderül, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna...

 

„Az a kulcsa, hogy úgy viselkedj, mintha független lennél tőle, saját életed lenne, saját karrierrel. Ne legyél komplikált, és nézz ki jól. Ne beszélj túl sok hülyeséget, ne panaszkodj, és ne kérdezz túl sokat. Mintha különösebb erőlködés nélkül minden a helyére kerülne. Lassan tanultam meg ezt, sokkal lassabban, mint eddig bármi mást, de talán csak türelmetlen voltam.”

 

Mora a megbízhatatlan elbeszélő történetében (az író remekül használja ki ezt a megbízhatatlanságot, így az olvasót számos meglepetés érheti azokban a pillanatokban, amikor az elbeszélés és a valóság összecsap egymással) mutatja be, milyen egyszerű is áldozattá válni, megalázkodni és önmagunkat a feladni a szeretett személy előtt.

 

De éppen ilyen jól eltalált a városról városra, országból országra sodródó lány munkahelyi odüsszeiája is (volt többek között az eltelt évek alatt titkárnő, asszisztens, szerkesztő, bébiszitter, kutató és még sok egyéb), melynek során többnyire szintén mindig kihasználja valaki. Amire vagy rájön, vagy nem (többnyire ez utóbbi az igaz). Azonban ezt olvasva senki se számítson semmiféle nyomorpornóra, hiszen az azért időnként megjelenő humoros, vagy éppen felemelő jelenetek tesznek arról, hogy inkább hasson ez a történet valóságként, mint a nyugati nőket sújtó sérelmek katalógusának.

 

Terézia Mora tehát ismét egy sodró lendületű és letehetetlen kötetet alkotott, amelyben ügyesen fonódik össze az élet sötétebb és naposabb oldala egy megbízhatatlan elbeszélő történetében, amelyben megtudhatjuk, hogy milyen lehet modern nőnek lenni a mai Európában.